Benézek >>
Persze, akad még átfedés a két BMW palettáján, hiszen a 3.0i (231 LE) és a 3.0d motor is megtalálható, utóbbi azonban az X3-asban "csak" 204 lóerős, szemben az X5-ös tesztünkben is vizsgált 218 paripájával, nem is beszélve a 410 kontra 500 newtonméteres forgatónyomatéki csúcsról. Ne vesszünk el azonban a részletekben, az X3-as amúgy is kisebb és jól érzékelhetően lentebb pozicionált autó.
Az X5-ös optikai fölénye egyértelmű, bár a puszta számadatok vizsgálatánál azért meghökken az ember. Az X3-as tengelytávja például csak 2,5, szélessége pedig 1,9 centivel kisebb az X5-ös hasonló dimenzióinál, így az Amerikában gyártott nagyvas a hosszúság (+10,2 cm) és a magasság (+7,6 cm) terén érvényesíti testi fölényét. Mindez természetesen a mérlegen is megmutatkozik, hiszen a dízelmotoros X5-ös menetkész tömege közel 2,2 tonna, bár az X3-as sem panaszkodhat a maga 1,8 tonnájával.
A csomagtérnél aztán jön egy kis csavar a történetbe, az X3-as ötödik ajtaja ugyanis nagyobb rakteret tár fel, mint az X5-ösé, s a bővítés utáni űrmérete is túllépi a testesebb fivérét. Na jó, az X3-as csomagterében persze nincs pótkerék, a szükségkerék alsó rögzítéssel a padlón kapott helyet - az X5-ös putonnyában ellenben teljes méretű pótkerék lapul, ami megfelelő magyarázat lehet a csomegterek nüansznyi méretkülönbségére.
Múlt és jövő
![]() |
![]() |
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?