Nehéz választás - Ford Mondeo 2.2 TDCI Ghia Executive és 3.0 V6 Ghia

Aki beleül a Ford Mondeo Ghia felszereltségű V6-os, háromliteres modelljébe, amelynek sebessége eléri a 240 km/órát, aligha állhatja meg, hogy fel ne kiáltson: igen, ez kell nekem! Világképe rendben is marad mindaddig, míg a kereskedő galádul meg nem mutatja neki ugyanazt az autót 2.2 TDCI dízellel. Mert akkor kettéhasad a szíve, különösen ha meglátja a két modell alapára közti mindössze ezer forintos különbséget...

Nagyobb kép

Henry Ford nagyon gyakorlatias ember volt, egyszerűen humbugnak nevezett sok mindent, ami mások keblét hevíti. Ő azt nézte, hogy milyen autót, hány dollárért tud az emberek alá adni. Mint tudjuk, voltaképpen ő alapította meg azt az autóipart és tömeges automobilizmust, amely a mai világ egyik alapja. Nos, Henry Ford sohasem mondott olyasmit, hogy tessék, itt az autóm, szeress bele és vidd el! Helyette a száraz tények beszéltek. Ez most a Mondeóról jutott eszembe. Nagyon jó, nagyon korrekt kocsi, ára arányos a felszereltséggel. Mégsem ismerek senkit, aki Mondeóval álmodna. Inkább számít egy szép hivatali karriert elismerő vállalati kocsinak, mint titkos vágyak beteljesülésének. Mindenki dicséri, de senki sem áradozik róla. Talán, mert nem ismerik a két csúcsmodellt. Azok még a blazírt embert is fellelkesíthetik.

Excellenciás

A 155 lóerős, 2,2 literes Duratorq TDCi a Ford Centre for Diesel Excellence (Dízelfejlesztési Központ - Dagenham, Nagy -Britannia) alkotása. Már alapképességei messze kiemelik az átlagból, ráadásul a szabadalmazott TDCi túltöltési funkció bizonyos helyzetekben 400 newtonméterre növeli a nyomatékot. Míg a manapság jellemző dízelek 1800/perctől kezdenek használható nyomatékot leadni, a 2,2 literes Duratorq TDCi már 1300-tól erősen húz - de még alapjáraton ketyegve is 50 km/órával viszi az autót. Turbója 225 000/percre pörög fel, szemben a 130 lóerős TDCi 191 000/percével. Változó geometriájú, miáltal a gép nagyon élénken reagál a gázpedálra, s az egész fordulatszám-tartományban nő a nyomaték, amit jól illusztrál, hogy nulláról százra 8,7 másodperc alatt gyorsul az autó, negyedikben pedig 5,8 másodperc alatt fokozza sebességét hatvanról százra. Csúcssebessége 220 km/óra.

A motor igazi értékét azonban nem lehet puszta számokkal visszaadni. Igazán mély benyomást a rendkívül direkt gyorsulásélménnyel tesz a vezetőjére. A gázadást azonnali, nagyon határozott, mondhatni kemény megindulás követi, nemcsak a turbólyuk ismeretlen fogalom, hanem a normálisnak számító pillanatnyi idő is, amíg egy normál motor összeszedi magát. Így aztán kétféleképpen használhatjuk a hatfokozatú sebességváltót: szépen végigkapcsolgatva viharos tempóban hagyhatjuk magunk mögött a kilométerköveket és a többi autót, illetve ha úgy tartja kedvünk, másodikban még megküldjük egy kicsit, aztán felrakjuk hatodikba, hadd guruljon. Csupán a kissé morgós hang az, ami nem igazán illik a Ghia Executive felszereltségű és ehhez mért árú kocsi kifinomultságához.

Csúcstámadó

Ha a hegymászásból akarunk példát venni, akkor az alsó régiókban erős, de a legmagasabb ormokon már légszomjjal küszködő dízel a teherhordó, aki felviszi a sátrat az előretolt táborba. A csúcstámadó viszont, aki alant nem teljesített semmi különöset, de még ott is egyre feljebb tör, ahol mások már visszafordulnak, a V6-os benzinmotor. Az egység az ST220-as Mondeóban szolgáló V6-os 22 lóerővel szelídített verziója, átprogramozott elektronikával. A vele felszerelt Mondeo 7,9 másodperc alatt gyorsul százra, s végsebessége 240 km/órát ér el. Nyomatéka 263 newtonméter 4900/percnél. Ez ugyan jóval kisebb, mint a dízelé, de azért bőven elegendő a kellemes, kevés sebességváltást igénylő autózáshoz - ennek is hatfokozatú (Durashift) a váltója.

A maximális teljesítmény azonban már közel ötven lóerővel nagyobb, ami azt jelenti, hogy a kimondottan nagy autópálya-sebességnél megsarkantyúzott Mondeo még rátesz néhány lapáttal, s úgy kezd el menni, mintha szárnyai nőttek volna. Közben külön élvezet hallgatni a turbinaszerűen felpörgő, nagyon jól kiegyensúlyozott gép finoman letompítva beszűrődő vijjogását. 180-as tempó környékén még könnyedén fickándozik az autó, s készségesen vállal egy-egy sprintet. Ha pedig egyszerűen csak tartani akarjuk a normálisnak számító, 130-150-es tempót, laza könnyedséggel, finom surrogással halad. Sajnos, a távolságot csak József Attila költeményében lehet üveggolyóként megkapni, autó esetében fizetni kell érte, és a V6-os Mondeo esetében nem is keveset. Igaz, a teljesítmény és a dinamika kellően megokolja a 13 literes tesztfogyasztást, de a környezet iránt felelősséget érző ember azért elgondolkodik, hogy szép dolog-e ennyi benzint légörvényre váltani - meg aztán a hatótáv is csak 450 kilométer körüli. Bezzeg a dízel! Kiváló hatásfokú motorja tekintélyes átlagsebesség mellett is beéri kilenc literrel, úgyhogy csak bő hatszáz kilométer után kell megint bekanyarodni egy töltőállomásra.

Semmi sem hiányzik

Ajánló - AM 2005/4.

Mindkét szupermotoros Mondeo tesztkocsink Ghia felszereltségű volt, a dízelnél Executive kiegészítéssel, ami a Fordnál a luxus felső fokát jelenti. Volt az autókban fedélzeti számítógép, fűthető szélvédő és ablakmosó fúvóka, esőérzékelős ablaktörlő és automatikus világításkapcsoló, motorosan behajtható külső tükör, integrált segédvilágítással, valamint műszerfalba épített, hatlemezes, prémium minőségű Sony CD-lejátszó, hogy csak néhány példát említsek. Mindehhez a nagyon jó összeszerelés, a gondos munka hatása járul. Nincs zörgés, eldolgozatlan részlet, rendes minőségű minden. Igazából könnyű dolga lenne az autókereskedőnek, ha bármelyikre rá akarna beszélni. Csak ne lenne ott a másik...

Karlovitz Kristóf, fotó: Hilbert Péter