Krumpliorr - Peugeot 407 2.0 HDi Supreme

Szép vagy csúnya, tökmindegy, minden nézőpont kérdése. Tartozzunk azonban akármelyik táborba, biztos, hogy a Peugeot 407-es nem hagy minket hidegen: karakteres, mondhatnánk rá a közhelyszótárt felütve, bár a különleges jelző sokkal inkább illik rá.

Képgaléria

Videó: Peugeot 407 teszt

Két nap. Sajnos, mindössze ennyi időt volt szerencsém együtt tölteni a 407-es Peugeot-val, pedig erre az autóra talán még a szokásos egy hét is kevés lett volna. Anno járt már nálunk hasonló, de valahogy lemaradtam róla, a képgaléria és a videó azért tanúskodik a szerkesztőségi randevúról. Szerettem látatlanban, benne ülve és odavagyok érte most is, egyik kollégám szerint ezzel hozom a kórházi beutalóhoz való minimális szintet. Hogy miért, azt nem tudom, hiszen a 407-es egyértelműen szép, jó és a "kell" kategória. Szerintem.

A szerelem persze nem újkeletű. Nálam már a 406-os is telitalálatnak számított, ráadásul akkor, amikor a legendás Taxi-trilógia talán még csak Luc Besson gondolataiban létezett. Aztán jött Daniel és az ő felspécizett járgánya, ami - sokakkal egyetemben - hosszú időre Peugeot-függőt csinált belőlem. Ez a mánia ütötte a Xantia-lázat is, csak úgy kapkodtam a fejem, ha elhúzott mellettem egy 406-os.

Ilyen előzmények után naná, hogy nem csalódtam a 407-esben, amely eléggé más lett ugyan, mint az előd, de pont ott és úgy változott meg, ahogy kellett. A formás limuzint harcsának szokás csúfolni, de ha elölről jobban megnézzük, az irgalmatlanul nagy hűtőráccsal, a vágott "szemekkel" és a köztük pöffeszkedő embléma-orral sokkal inkább hajaz valami idétlen bohócra (mondjuk Krumpliorr), mint bármi másra. A magam részéről különben csak dicsérni tudom a tervezőket, hogy be merték vállani ezt a kétségkívül formabontó első kötényt, nagyon hiányzott már az utakról egy ilyen, az átlagostól eltérő "arc".

Az elejét dicsértem, a hátulja előtt viszont leborulok, szerintem az utóbbi évek legjobban eltalált segge. Úgy tökéletes, ahogy van, csomagtartó fedelestül, kipufogóstul, emblémástul, mindenestül. Nekem legeslegjobban a lámpa tetszik, az L alakú helyzetjelző (és fék) parádés látványt nyújt sötétben, messziről ki lehet szúrni a portyázó 407-est. Frappáns ötlet a fedél nyitógombjának a típusjelzés nullájába való elrejtése, bár kiszúrás azokkal, akik nem tudják, hogy ott van. Egy kedves ismerősöm hosszú percekig kereste a kulcslyukat, már épp a francia formatervezés szidalmazásába kezdett bele, amikor beavatkoztam, s elárultam a titkot. Megszégyenülten szívott vissza mindent.

A két (hétköz)napba sok minden nem, csak munka utáni autókázások fértek bele, de ezeken azért sikerült nagyjából kiismerni a 407-est. Ami az első méterek után rögtön szemet szúrt, hogy az amúgy pofás, letisztult műszerfalba integrált kilométeróra számlapján a párosak helyett a páratlannal kezdődő egységek vannak kiemelve, amivel lehet, hogy más tesztautóban is találkoztam már, ám eddig soha nem tűnt fel. (Utánanéztem, a később többször szóba kerülő C5-ösben is ilyen volt, azt hiszem, ezek a szenilitás első jelei.) Zavarónak éppenséggel nem zavaró, percek alatt meg lehet szokni, de elsőre kicsit furcsa. Aki tehát nem fordulat-, hanem sebességfüggő váltásokat szokott végezni, figyeljen, hogy a 407-esben eleinte akkor kell a karhoz nyúlni, amikor két szám között táncol a mutató.