Egyesek szerint csúnyult, szerintem szebb az elődjénél a ráncfelvarrt Laguna. A Renault középkategóriás "limuzinja" a dízelmotor, automata váltó, csúcsfelszereltség trióval kvázi át is változtatott pár tesztnap erejéig.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0507/20050706laguna.jpg)
Bár meglehetősen távol áll tőlem ez a világ, a Laguna valamiért mindig tetszegetett. Főleg azzal a szép nagy, "ezerküllős" felnivel. Úgy általában soha nem tartottam izgalmas, vonzó autónak, mesze nem álmodoztam róla, de ha láttam az utcán, meg-megeresztettem egy-egy félmosolyt. Igen, a kombik, a Grandtourok felé is.
És most itt ez a valamelyest formailag és tartalmilag is módosított változat, mielőtt még 2007-ben érkezne a minden porcikájában új modell. És ez a Laguna, ez a fészliftes, ez nekem bejön. Marketingközeli szavak ezek, de igenis letisztult, felnőttebb, minőségibb. Hogy vesztett volna egyéniségéből, egyediségéből, karakteréből? Abszolút megítélés kérdése.
Mondjuk azt a jelentőségteljes megfigyelést kell, hogy megosszam a tisztelt olvasóval, amely szerint nálam alapból előnyt élvez egy új autó a korábbihoz képest. Amint meglátom az újat, azonnal veszít fényéből a régi, hiába nézett ki remekül, hiába (volt) jó, mit jó, parádés kocsi, de. Világunk rohanó, a társadalom fogyasztói, értékítéletünk gyurma - tisztelet a kivételnek.
A szokásos közhelyparádét ezennel berekeszteném, még annyit, hogy úgy látszik hát, ideális alanya vagyok a gépezetnek. De legalábbis volnék. Mert mindent azért csak nem kajálok befelé, azt hiszem. De hol is tartottunk? Valahol ott, hogy az új Laguna szebb és jobb az előzőnél, de feltétlen újabb.
Ám, még mielőtt belekezdenénk az elemezgetésébe, régi tartozásomat is némileg letudva had' számolok be arról, hogy volt már szerencsém egy Lagunához, még a korábbi kasztnishoz. Háromezres benzinmotor, automata váltó. 210 lóerő, 285 Nm nyomaték, százon 8,1 alatt, a vége 235 km/h. Inkább nagyautós, mint közepes, az erőforrásnak hála problémamentes menetteljeítmények, sőt. Gyönyörű V6-os hang, kényelmes száguldás, talán a fogyasztás nem baráti, kábé 14-15 liter. Tessék nézni róla pár képet!
És akkor elérkeztünk a 2005-ös verzióhoz. Koncz kolléga volt a bemutatón, hasra nem esett, de. Hamar letudtuk, megbeszéltük, hogy a Renault Laguna egy nagyon jó kocsi, aztán rá öt percre elfelejtettük. A tesztpéldány meg jött, láttuk, és meggyőzött. A legerősebb dízellel kaptuk, automata váltóval, illetve Initiale csúcsfelszereltséggel.
És megváltoztatott - egy pár nap erejéig. Ha valaki a kis kasztni, nagy motor fiatalos bűvkörében tengeti napjait, aztán becsüccsen egy ilyen autóba, hát az elején csak csóválja a fejét, nem érti, mi van, már-már unatkozik, nem szép szavakat is kienged foga kerítésén. Mígnem hamarost észreveszi a méretesebb kocsi előnyeit, szépségeit, élvezni kezdi kényelmi arzenálját, simul és idomul, megszokik és szeret.
![]() |
| Kattintson a képgalériához! |
![]() |
| Nézzen videót is a Lagunáról! |
Azt, hogy Laguna, azt azért leolvashatjuk, még jó. Esküszöm, eljön az az idő, amikor az emberek olyan ostobák, lusták lesznek, hogy majd olvasni sem nagyon akarnak és tudnak, és akkor lesz az embléma, a jel (vissza az őskorba), az autó pedig az x méteres környezetében y nyelven feltett Ez milyen kocsi? kérdést jól megválaszolja maga (fényes jövő). Hello, én egy Renault Laguna vagyok. A továbbfejlesztett, extrás verzió azt is közli, mennyi van beleírva, meg ilyenek. Persze, nem egyedi az eset, ugye. De akkor is.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?