Strandpapucs - Peugeot 307 CC 2.0 16V

De jó dolog is megállítani az utca népét egy piros lámpánál, miközben eltüntetjük autónk tetejét a csomagtartóban! Süt a nap, szól a zene, jól kijátszottuk magunkat, ám sajnos a 307 CC repertoárja itt véget is ér.

Még több kép a CC-ről

A Peugeot-nál abszolút jogosan gondolták, hogy a 307-esnek le kéne vágni a tetejét, hiszen jól fogy, jól is néz ki, ráadásul a 206-osnál már korábban bejött ez a trükk. Rendben van, vágják csak, jöjjön a napfény, a lágy nyári szellő meg a móka kacagással, de nézzük, mi sül ki egy családi járgány és egy kabrió keresztezéséből. Először is le a kalappal a tervezők előtt, akiknek egy egyterűsre sikeredett modellből kellett valami kupészerű formát kifaragni, ám lássuk be, hogy az autó elejénél kifogott rajtuk a 307-es pontyszerű orra, hiába döntötték az elöl ülők fejére a szélvédőt.

Sportos és valóban harmonikus vonalakért egészen az autó fenekéig kell elcsoszognunk, itt azonban kárpótlást kaphatunk mindenért. Az autóipar egyik legszebb hátsó lámpájával vigasztalódhatnak a tulajok, ami ráadásul sötétben még rá is tesz egy lapáttal, és még szebb tud lenni a parázsként izzó ledekkel. Drasztikusan változik az összkép, ha szépen nyomva tartjuk a kézifék melletti gombot, és 25 másodperc alatt összelapítjuk a tetőt. A csomagtartóban eltűnő fémkupac nagyon jót tesz a 307 CC-nek, ugyanis a kissé erőltetett formájú kupéból egy elegáns kabrióvá avanzsál az autó. A gyönyörködést egyedül csak az irgalmatlan nagyra sikeredett szélvédő törheti meg, amelytől - egy ismerősöm szerint - úgy néz ki a kocsi, mint valami óriási papucs.

Na álljon meg a menet! Engedjük el a fülünk mellett rosszmájú ismerőseink - minden bizonnyal irigykedésből fakadó - megjegyzéseit, vegyük fel a napszemüvegünket, üljünk be az autóba, és egyből rá fogunk jönni, hogy a nagy szélvédő bizony jó. Feltekert ablakokkal még 130 km/óra környékén is elviselhető a kabriózás, igaz ez csak az elölülőkre vonatkozik, a hátsó ülésekre behajtogatott delikvensek ugyanis már 80 környékén elkezdenek mocorogni a huzat miatt. Tapasztalataim szerint, ezekben a szituációkban kell felhangosítani a zenét, és faarccal gyorsítani, hogy legközelebb eszükbe se jusson bekéreckedni "csak egy körre lécci-lécci". A hátsó két ülésre egyébként sem szabad 170 cm-nél magasabb felebarátokat beereszteni, ugyanis e felett már emberkínzásnak minősül a dolog, és ugye ilyet nem teszünk a fele..., na de mindegy.

Tesztautónk belsejét az opcionálisan rendelhető kakaóbarna bőrborítás határozta meg, amelyből még a műszerfalra is jutott. A kék szín és a barna bőrbelső szerintem nagyon jól állt a CC-nek, ám, hogy az én ízlésem mennyire nem mérvadó, azt nagyon jól mutatták a szerkesztőségünkben kialakult parázs viták a tesztautó esztétikai mibenléte körül. A Peugeot szerencsére mindenkire gondolt, és nem kevesebb, mint tíz variáció közül választhatunk autónk kibélelésére - a külső színkombinációkról már nem is beszélve. Az alapot képező 307-esből már jól ismert műszereket fehér számlapokkal és rengeteg díszítőelemmel próbálták feldobni, nincs vele semmi baj, szép.

A beltér kidolgozása amúgy remek, nyekergést, nyöszörgést csak rossz úton hallani innen-onnan, az már más tészta, hogy úthálózatunk nagy része éppen olyan, amit a CC rühel. A karosszéria szépen ki lett tömve merevítőkkel, jutott belőle bőven az ajtókba is, amitől trezorszerűen csattan becsukáskor. Kedves apróság, hogy az ajtók nyitásakor és zárásakor a CC egy picit leengedi az ablakokat, majd azonnal fel is húzza.

Az első ülések kényelmesek, oldaltartásuk nagyon jó, talán túl jó is az autó képességeihez viszonyítva, ugyanis a CC alá pakolt lágy futómű nem kanyarvadászatra, hanem visszafogott túrázásokra lett kitalálva. A kéliteres, 137 lóerős motor sem szereti a forszírozott tempót, ha elkezdjük pörgetni, csak az étvágya nő drasztikusan, az ereje már kevésbé. A legvegyesebb használatban 10 litert evett az autó százon, ami elfogadható a közel másfél tonnás menetkész tömeg fényében.

A lágy futómű és harmatos motor mellett némi öröm, hogy a váltó nagyon jó kiosztásokat kapott, ráadásul még élvezet is vele kapcsolgatni, bár járhatna kicsit rövidebb utakon is. Tesztautónk karakterét egyébként tökéletesen kifejezte a hangja: alapjáraton lágy dorombolás hallható, ami a fordulatszám emelkedésével egyre ércesebbé válik, ám mindezt egy zavart mosoly kíséretében produkálja a vadság legkisebb jele nélkül.

Összefoglalva a fenti zöldségeket, a gyengébbik kétliteres motorral szerelt 307 CC azoknak lehet ideális választás, akik nem adrenalinhoz szeretnének jutni vezetés közben, hanem némi napfényhez és egy-két irigykedő pillantáshoz. Az autó egyébként elég kevés kompromisszumot követel gazdájától, hiszen praktikus, egész évben használható, négy ember elfér benne, és még a csomagok nagy részéről sem kell lemondani. Akik némileg többre vágynak, megrendelhetik a 180 lóerős változatot is, igaz jóval drágábban, de gazdagabb felszereltséggel. A "mi CC-nk" alapára kerek 6 millió forint, ami elfogadhatónak mondható, ráadásul létezik még ennél is olcsóbb megoldás a Peugeot-féle középkategóriás kabriózásra. Ám csak az válassza az 5,6 milliós, 1,6-os CC-t, aki be van oltva gyorsulás ellen.

Nógrádi Attila