Vágólapra másolva!
Józan paraszti ésszel nehezen felfogható, mi történik mostanság dízelfronton. Mindegy, lényeg, hogy a BMW 535d az egyik legjobb autó, úgy mindenestül.
Vágólapra másolva!

Autósmozi: BMW 535d vs. M535d

Annyi jót, és csak jót hallottam róla, hogy úgy vártam, mint még tán soha semmit. Az autón túl már csak arra voltam még inkább kíváncsi, vajon kelt-e bennem birtoklási vágyat - mint Nógrádi kollégában a valóban közel tökéletes 320d. És lesz-e annyival egyrészt emberközelibb, illetve erősebb, mint az egyszerű földi halandónak szerintem legalábbis elnagyolt 730d? Meg elődje, a remekmű 530d.

No, ilyesmi érzésekkel robogtam átvenni a BMW 535d-t. Volt szerencsém vezetni az M5, M6 sztárpárost, de őszintén mondom, hasonló élménycsomagot reméltem ettől a dízelszörnyetegtől is - már csak az adatok alapján is. Dupla turbó, 272 lóerő, 560 Nm nyomatékcsúcs, 6,5 másodperces százas sprint. A 250-ben korlátozott végsebesség a "legkevesebb".

És hátsókerék-hajtás. Ezt mindig elfelejtem, vagyis nem felejtem el, csak érthetetlenül későn jut eszembe a többi tényezőhöz képest. Szóval 560 Nm a hátsó kerekeken. Nem néztem utána, lusta vagyok, de uszkve ötször (vagy hatszor) annyi, mint egy jófajta Zsiguliban. És hát azzal is milyen kiválóan lehet kilinccsel előre kanyarodni...

Persze a BMW, így ez az 535d is más. Státuszszimbólum. Aki megteheti, megveszi, újan. A fanatikusabbak ráadásul azonnal előrendelik, amint hallanak róla. Akinek csak sok pénze van, az használtan jut hozzá, és milyen igaza van. Mert bár a bajor értékvesztés relatíve kicsi, ezzel együtt milliókat lehet spórolni jól. Aztán a nagy többség meg álmodozik. A magunkfajták meg kipróbálják. Én meg ennek örülök a legjobban, hogy "csak" egy hétig hajtom, hogy nem az enyém. Hopp, de erről csak a végén akartam.

De akkor már ugrok egy még nagyobbat az időben. Főleg azért, mert az a csúfság esett megfelé, hogy Vida úr az A5-től éppen utánam tesztelhette ezt a dízelcsodát. És cikkében azt ecseteli, miként is ajnároztam anno az 535d-t. Na ja, így volt. Tényleg azt gondolom, amit. És bizony hajdanán, azon a MOL-féle, bemutatóval egybekötött "gyorsulási versenyen" próbálhattuk ki először a gépet, már azt, miként tépi fel a Hungaroring aszfaltját (sajna csak a célegyenesben). Nem is értettem, amikor egy kupát nyomtak a kezembe - hát nyilván azért, mert sikerült egy embereset mennem az 535d-vel...