Tapogatnivaló - Kia Rio 1.4 EX Safety

Vágólapra másolva!
Amennyiben Ön szeretne kitűnni a tömegből, ha imádná, hogy autóját lépten-nyomon körbenyáladzák, gyorsan vegyen egyet az új Kia Rióból, amíg meleg. Az 1,4-es négyajtóst próbáltuk a premier után szinte azonnal, és meg is voltunk vele elégedve.
Vágólapra másolva!

No kérem, a Kia mostan megmutatta. Mármint még Detroitban és Genfben, amikor előbb az új négy-, majd ötajtós Rióról lerántotta a leplet, az átszabott modellek bizony nagyságrendekkel jobban sikerültek, mint a régiek. Azok sem voltak csúnyák, ezt igazságtalan lenne kijelenteni, csak hát olyan ez, mint amikor a kisgyerek ceruzát vesz a kezébe. Ha le akarja rajzolni aput, először biztosan csak pálcikaként sikerül neki, de második, sokadik próbálkozásra azért kigömbölyíti a formákat.

A Kiának nyilván nem volt több dobása, hogy pofás külsővel ruházza fel a Riót, csak egyszer kísérletezhetett. Mégpedig alapos megfontolás, rajzolgatás, piackutatás ésatöbbi után, hiszen az új Rio feladata egyértelmű: zászlóshajónak lenni, kisautók között nagy sikert elérni, fiatalok szívét meghódítani. Az alapkoncepció tehát: pofás külsőbe minőségi tartalmat gyömöszölni elérhető áron, ami ha nem is könnyű, de azért megvalósítható feladat.

A különböző igények kielégítésére készült öt- és négyajtós változat, fene tudja, mintha az illetékesek előtt a Chevrolet Lacetti katalógusai lettek volna szétszórva. Noha az Ugrócsillagot inkább a középkategória felé pozícionálja a Chevrolet, nyilvánvaló párhuzamokat lehet felfedezni a két modell között, olybá' tűnik, mintha a Kia a Rióval ugyanazt szeretné csinálni "kicsiben", mint amit az ámerikaiak a Lacettivel középen. A Kia amúgy nem kis fába vágta a fejszéjét, hiszen csak a négyajtós vonalnál maradva is hatalmas a konkurencia a szegmensben, úgy hirtelen ott van például a Dacia Logan, a Renault Thalia, a Fiat Albea, a Chevrolet Kalos, hamarosan jön a Frankfurtban bemutatott nyújtott Peugeot 206-os, de még sokáig lehetne folytatni a sort.

Forrás: [origo]Ilyen mezőnyben a Rio csakis kiváló ár/érték aránnyal lehet igazán menő, s ha az új "arccal" nem feltétlenül eleve sikerre hivatott, azért jó esélyekkel indul a vevőkért folytatott harcban. Nem tudom, másoknak mi kell, hogy mire figyelnek, amikor autót vesznek, de magamról, a célcsoportba abszolút beleillőként tudom, hogy elsősorban nem a belbecsre figyelek, amikor bökök. Kis (nagy) túlzással olyasmi ez, mint amikor nőt választ a férfiember: tök jó, ha az asszony hajlandó főzni, mosni, takarítani, de ez sose derül ki, ha a csomagolás nem megfelelő és sose állt vele szóba. Érthető, ugye.

Forrás: [origo]A Rióra nem lehet panasz, szerintem nem néz ki rosszul; olyan kis tapogatnivaló, bár az igaz, hogy kicsit olyan, mintha össze-vissza lopkodták volna. Ez nem baj, sőt, éppen ellenkezőleg, az a bája, hogy van benne egy kicsi a Loganból, a Kalosból, a Thaliából és talán a Skoda Fabiából is. Valakitől azt hallottam, nem rossz ránézni az egészre, hogy "van benne valami", de ha elmerülünk a részletekben, mindjárt kisül, hogy csak egy olcsó tömegcikkel állunk szemben.

Forrás: [origo]Nem tudom, igaza volt-e az illetőnek, a képek alapján ezt mindenki döntse el maga, de az ezer százalékig biztos, hogy a Riót egy hét alatt többen bámulták meg, mint anno a Logant. Azért az nem semmi, amikor egy E Merciből is diszkréten meggusztálják az ember szekerét, amikor a mosónál passatosok és nissanosok irigykedő pillantásaitól kísérve lehet kirázni a szőnyegeket. Bevallom, engem meglepett ez a nagy haddnézzemmegcirkusz, hogy egyáltalán van olyan, aki felismeri az új Riót, bár azt igazából nem tudom, hogy az érdeklődés az autónak, a KIA-001-es rendszámnak vagy a kettő kombinációjának szólt. A hazai "mezőnyből" simán kinézem, hogy a szájtátók csak azt lesték, ki az az állat, aki Kiát vesz, és még külön forgalmi azonosítót is feltetet autójára, nekik ezúton üzenem, hogy köszönöm, jól vagyok.

Forrás: [origo]A részletekben kicsit elmerülve: a tesztautó fényezése marha ütősre sikerült, nem az a kommersz piros, hanem inkább téglásos vöröses, jó. Mondjuk inkább nem osztom az észt, mert kegyetlenül tévesztem a színeket, de a helyzet szerencsére még nem olyan vészes, mint nagyapám esetében. Neki a piros zöld és fordítva, máig felejthetetlen élmény, amikor évekkel ezelőtt büszkén újságolta, milyen szép zöldre mázolta a kertkaput. Csak úgy vöröslött az egész.

Forrás: [origo]Szintén dicséret illeti a Kia hátsó spoilerét, sikerült dögösebbé tenni vele az összképet, legjobban mégis a tetőre szerelt antenna jött be, amellyel egy zseniális ötletnek köszönhetően nem kell vacakolni autómosás előtt. Oké, hogy a nagyok ezt ma már úgy oldják meg, hogy a "drótot" a hátsó szévédőbe "olvasztják", de csillagos ötöst érdemel a Kia is: a botot úgy rögzítették, hogy a függőleges tengelyen bármerre képes elmozdulni, így ha a kefe bele is akad, soha nem törik le. Olcsó, de jó.

Új Kia Rio kétmilliótól/auto/ujdonsag/20050901kiario.html