Amennyiben Ön autót keres és ötösikrei vannak, vagy csak megesik, hogy egyetlen kölyke haverjai állandóan a családon lógnak és vitetik magukat mindenhova, a Mazda5 "személyében" máris megtalálta az ideális járművet. Megveheti akkor is, ha kicsit több variációs lehetőségre vágyik, mint amit egy átlagos kombi tud nyújtani, és szereti, ha megnézegetik kocsiját az utcán.
Tisztázzuk gyorsan a legelején, hogy az általános tévhitekkel szemben a Mazda5 nem az MPV utódja. Ami azt illeti, még csak nem is kategóriatárs a két modell, az ötös a C, míg az MPV a D egyterű szegmens megbecsült tagja. Az aktuális MPV-generáció kicsit már megkopott, nem olyan igazi "Zoom-Zoom", de akinek a méret a lényeg, ne aggódjon, Tokióban bemutatkozik az utód.
Szóval az ötös piacra dobásával az előmedve (gyengébbek kedvéért: Premacy, hehe) korszak ért véget, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Japánban az előd nevén került piacra az új kompakt egyterű. Amellyel én személy szerint régóta jóban vagyok, hiszen a benzines változatok olaszországi bemutatóján már vezethettem néhány száz kilométert, sőt, a hivatalos magyar premieren is találkoztunk. Kántor kolléga egészen Grazig autózott, hogy kipróbálja a dízelmotorokat, Osztrákiába ő is benzines ötössel jutott el.
Vagyis gyakorlatilag mindent tudunk már a Mazda új büszkeségéről, most csak annyi történt, hogy kettő helyett hét napig ismerkedhettünk a kétliteres csúcsváltozattal. Ezt lehet szó szerint is érteni, hiszen ez az erőforrás itthon csak a felszereltségi lista csúcsán trónoló GTA-szinthez kérhető, a magasabb árért cserébe viszont halomnyi hasznos műszaki kütyüt és sportos megjelenést adnak.
Fiatal vagyok, elvileg tojnom kéne az egyterűekre, mégis, ezek a kompaktok nekem bejönnek. Tetszett a Grand Scénic, az utcán megbámulom a Corolla Versókat, s most itten ez a Mazda5, ami már önmagában is tetszik. A GTA optikai sportcsomagjával (mélyebbre húzott, sportosabb kötények és hátsó légterelő) feldíszítve talán már a kedvencem mind közül, erre a formára nem lehet rásütni, hogy unalmas. Kellően nagydarab, ugyanakkor kecses, elegáns és sportos, Mazdáék nagyon beletaláltak az arányokba.
Beszélgessen japán autókról!
A hátsó lámpát is sikerült úgy megdizájnolni, hogy tíz autóbolondból nyolc tutira megbámulja, van benne három karika, felülről indulva szép növekvő sorrendben. Egyenként, közelről vizsgálva mint a virágok, messziről, az összképet nézve mint egyfajta közlekedési lámpa. Játékos, ötletes forma, feltétlen holtversenyes a Corolla Verso nálam szintén tízpontos megoldásával, csak hogy megint emlegethessem a konkurenciát. Ja, és főszerepet játszik abban, hogy ne tűnjön szögletesnek az autó.
Gyorsan túlestünk a kötelezőn, ám a legfontosabbról még nem szóltunk, pedig a kategóriában egyedülálló dologról van szó. Olyan már volt, hogy valaki tolóajtót szerelt egyterűjére, ettől még nem kell hasra esni, ám az eddig még senkinek sem jutott eszébe, hogy mindkét oldalra tegyen egyet. Holott ez a világ egyik legnagyszerűbb dolga: a gyerek többnyire felelőtlen, óvatlan "szerkezet", aki a hagyományos ajtót rendszeresen nekicsapja garázsfalnak, parkoló autónak, öreg néninek, a tolószerkezet viszont kifog rajta. A Mazda5 oldalajtói akadás nélkül csusszannak a sínekben, útjuk végén illedelmesen kattannak egyet, nehogy véletlenül odacsukjanak ujjat, körmöt, lábat. Egyenként 700 milliméter széles és egy méter magas nyílást tesznek szabaddá, a be- és kiszállást felnőttek számára is gyerekjátékká téve.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?