Manapság a dízelek tarolnak a piacon, és miért pont egy kupé-kabrió tűnjön ilyen gazdasági helyzetben perverz ötletnek? A Peugeot is bebizonyítja, hogy van élet a kilencvenötös ólommentesen túl. Dupla teszt.
A Peugeot 2000-ben mutatta be a 206-os keménytetős kabriót, amely többszörös sikert könyvelhetett el. Az alaphangulatot a "mezei" 206 bemutatásával teremtették meg a franciák, a kis kabrió pedig ráadás, egyben úttörő lépés volt részükről.
Korábban igaz volt a néphit, hogy dízelt csak annak érdemes venni, aki legalább felülmúlja az átlagosnak mondható éves futásteljesítményt, mert a dízelautóba fektetett anyagi többlet csak évek alatt térül meg. Mostanság egészen más hozzáállást feltételeznek a gázolajjal működő autók. A kedvező hitelkonstrukciók megjelenésével, ha lehet, még fontosabb lett, hogy havi szinten mennyibe kerül fenntartani egy autót, így a dízelek előnyeit már csak kirívó esetekben vetítik évekre.
A dízelektől való idegenkedés még akkor alakult ki, amikor azok közel sem voltak olyan környezetkímélőek, de főleg nem mentek olyan jól, mint manapság, és a gázolaj, mint üzemanyag is mostohagyereknek számított az olajtársaságok kínálatában. A szívódízelek lassú, de biztos eltűnésével, és a turbós erőforrások egyre fejlettebb változatainak bemutatásával már a gazdaságosságot szem előtt tartók előtt is megnyílnak az autópályák belső sávjai, a szélvédőn pedig feltűnnek a gyorsulási versenyek rajtszámai.
Az biztos, hogy a dízelek előnye továbbra is - a relatív nagy nyomaték mellett - a takarékosság. A Peugeot 206 CC esetében nem túl elrugaszkodott ötlet a párosítás, ugyanis az 1,6 literes, 16 szelepes blokk teljesítménye 110 lóerő, és ez azért pár csúcsteljesítményű autótól eltekintve még egy kétliteresnek is becsületére válik.
Közlekedni igazán felemelő a 206 CC-vel, nem csupán azért, mert talán nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor az ember haját borzolja a menetszél, hanem azért is, mert egyszerűen ki foglalkozik a lóerőkkel, amikor süt a nap, meleg nyár van, és tombol a kabrió feeling.
A technokraták kedvéért: 1500-as fordulat környékéről már tempósan lehet gyorsítani, és az első három fokozatban rendelkezésre áll az overboost funkció, amely 260 newtonméterig tornázza fel a maximális forgatónyomatékot. A motoron nem múlik, ha gazdája bő gázzal szeret autózni, a kis erőforrás meglepő rugalmasságot produkál, de - benzinesként vezetve - sűrűn váltogatva is élvezetesen lehet hasítani vele.
Egy-két apróság azonban mégis korlátozhatja a hancúrozást. Például hallottunk már halkabb dízelt is, ami valószínűleg csak a motortér elégtelen hangszigetelése miatt tűnt kissé hangosnak, még felhúzott tetőnél és ablakoknál is. A másik probléma leginkább a népesség azon részét érinti, amely némileg nagyobbra nőtt az átlagnál. Mi az átlag?
Ezt a kérdést érdemes inkább úgy megközelíteni, hogy az vesz 206 CC-t, aki(nek) belefér. A beltér helykínálata ugyanis némileg korlátozott. A hátsó ülésre például egy gyerekülést sem lehet bepréselni, ha az elöl ülők testmagassága 170 cm körül van. A gyereknek persze nem kell lábtér, ha a saját kis ülésében ül, ám ettől még vígan szétfocizhatja az első üléseket, és a benne ülők türelmét is. Nem is (négy) embernek találták ki a két üléssort, így a helykínálat negatív értékelésétől jobb is eltekinteni.
Valószínűleg szerkesztőségünk legalább annyira elátkozott a jó idővel kapcsolatban, mint Bagaméri a fagyijával. A CC-t ugyanis többnyire esőben használhattuk, aminek ugyan megvolt az az előnye, hogy nem kaptunk tarkóhasogatást az őszies időben a huzattól, ám felfedezhettünk néhány újabb apróságot az autóval kapcsolatban.
Ilyen apróság például, hogy mivel a tetőív pereme lényegesen beljebb került, mint a szokásos, így az ajtókat kinyitva az eső egyenesen az ülésre, vagy az ott ülő lábára szánkázik. Ez nem kizárólag a dízelmotoros kabrió tulajdonsága, hiszen az autó felépítése nem változott.
A Peugeot részéről zseniális húzás volt a CC, ugyanis új kategóriát teremtett, és azóta mindenki bőszen próbál lépést tartani a szegmensben. Nincs könnyű dolguk, ugyanis az eggyel nagyobb méretű 307 CC bemutatásával új versenytárs került a piacra. Azzal pedig, hogy a 206 CC megkapta a konszern 1,6-os HDi erőforrását, oroszlánosék egyszerre két piaci réteget is meghódíthatnak az autóval: azokat, akik ellenállhatatlanul vonzódnak a keménytetős kabriókhoz, és azokat, akik nem akarnak lemondani a dízel erőforrások előnyeiről.
Smidt Éva
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?