Az év autója - Renault Clio III. dupla teszt

Mintha tudtuk volna, egyeztetésileg. A frissiben Év Autójának választott Cliót megismerve csak tudni véljük, miért is a díj - nem mintha a Renault legújabb kiskocsija ne lenne jó, elődjénél jobb. Az [origo] autó 1.6-os, az Autó-Motor 1.2-es benzinessel tesztelte a Mégane öccsét.

Nézze csak az új Cliót!

Kezdjük az ezt már úgyis mindenki tudja, de nem árt újfent hangsúlyozni típusú jellemzőkkel, már amelyek az új Clióval kapcsolatosak, tehát: megnőtt, akkora nagy kisautó lett, mint a Fiat Punto Grandéja. És hát az Év Autója 2006 szavazás győztesét úgy hívják, hogy Renault Clio. A harmadik generáció érkeztével pedig még azért mindig kapható a kifutó modell, Campus néven.

Őszintén megmondom, utóbbit én nem tudtam, legalábbis nem voltam tökéletesen képben. Szóval még bőven kapható az elődmodell, nekem meg legutóbb éppen ilyen autóm volt, 1.5-ös dízel, a 82 lóerős. Nem volt nagy, hátul állítólag kifejezetten kényelmetlen, a kormány rossz, lapos szögben, satöbbi. De ment, nyomatékból, nem fogyasztott, semmi bajság nem történt vele. Szerettem, ahogy érzelmi viszony csak ki bír alakulni kocsiját eszközként, két pont közti út semleges letudására használó gazda és szenvtelen, de kiforrott, megbízható kisautója viszonylatában.

Aztán elkövetkezett a találkozás a nagyobb ővel, az új Clióval, és nekem azon túl, hogy persze, megláttam benne a régit, még a Scénic, a Mégane, a Modus és a Nissan Micra is beugrott képileg, összhatásilag. Mondjuk, egyik sem véletlen, ugye. Mindenesetre a kor kompakt kisautója fogalom és a Clio közé bátran lehet egyenlőségjelet tenni, hisz' dundi, pufók a drága, meg magas is jól. Feszegeti a kategória határait, blabla.

Szemből egyenarc by Renault, nagyobb jel (ami egyre többek szerint nemi hovatartozásilag is döntő), átrajzolása, felülírása az oly' népszerű kettesnek, de igaz ez oldalról, hátulról is. Semmi extra, mégis pofás, csinos, helyre darab - a teszthét alatt megfigyeltek alapján elsősorban nőknek jön be, de büszke és értő férfiúk is utána fordulnak.

"A kifejező dizájnú Clio újraalkotja a kisautó-szegmensről kialakult képet kiemelkedően nagy befogadóképességével, magas szintű dinamikai szolgáltatásaival, valamint figyelemre méltó kidolgozásával és a felhasznált anyagok minőségével" - így a marketing, meg az Év Autója elismerés kapcsán úgy, hogy "e kitüntetés szép jövőt jósol a harmadik generációs Clio-program folytatásának: a közeljövőben várható ugyanis a Clio Renault Sport, valamint új motorok, sebességváltók és felszereltségi szintek megjelenése is.

több és nagyobb kép a galériában > videó

Na ja, a méltán népszerű Clio Sport legfrissebb verziója továbbra is vérbőnek ígérekezik, ahogy az "ősökkel" akár utcán, akár a márkakupás gyorsasági versengésben bizony nagyot, élvezeteset lehet autózni.

Kapcsolódó cikkek:

• Hódító - Renault Clio III menetpróba
• Visszahívás: dudátlan Renault Cliók
• Új Clio Sport Frankfurtban
• Búcsúzik a V6-os Clio
• Öt csillag az új Cliónak
• Bemutatkozott Európának az új Renault Clio
• Az első képek az új Clio Sportról

Hát, és akkor most már térjünk rá tesztalanyunkra: ez, az autózás öröme, a magas szintű dinamikai szolgáltatás csak komoly csúsztatással párosítható az 1.6-os benzineshez. A 110 lóerős blokkot pörgetni, kergetni kell, ha sietnénk, alul nyomatékszegény, gyengécske (aha, a méretnövekedés súlytöbbletet, úgy egy százast eredményezett, kilóban). A forgalom ritmusát persze könnyedén felvehetjük, minek is több, de ha mégis, akkor a következők történnek:

A százas sprintre megadott 10 mp körüli értékre gyúrva a váltó nem partner, nem könnyű vele gyorsan, pontosan gangolni. A motor 4000-es fordulat fölött túl hangos, kéne egy hatodik fokozat is, minden szempontból. A zaj mellett a gazdaságosság a másik, illetve épp ellenkezőleg, ugyanis az 1.6-os Clio igen torkos, simán 10 liter körüli fogyasztási adatokon hüledezhetünk, ha. Óvatosan, a gázpedál simogatásával kelletlenül levánszorog 8-ra - hogy a gyáriaknak hogy sikerült kihozni ezt a 6,6-ot, csak sejthetjük.

De rendben, nem sportkocsi, nem is kell gyilkolni. Szépen, visszafogott lendülettel rójuk a kilométereket, autópálya-tempóig nincs is kisautós érzésünk. De följebb, jóval följebb sietve észleljük, hogy csodák nincsenek - bevallom, nem nyomtam el a 190-es végéig, de úgy egy tartós 170-et kipróbáltam, és nem ízlett. Már motorilag.

Mert az új Clióban utazva az érzés más - semmi szűkösség, bátran hátra is ültethetünk utast, utasokat akár hosszabb távra is. De maradjunk elöl: az ülések jól formázottak, kemények, kényelmesek (oldaltartásuk azért lehetne konkrétabb). Ennél a felszereltségnél (Dynamique Plus) a finom, kiváló méretű és tapintású bőrkormányt már minden irányban állíthatjuk, ám az ülés még a legalacsonyabb ponton is kissé magasan van, egyterűs - nem egyszerű eltalálni a kívánt pozíciót.

És itt van még valami: egy olyan félig komfortos, félig sportos ülés- és volánbeállításnál pár kilométert követően fura dologra lettem figyelmes: elkezdett fájni a lábam, a lábszáram, a sípcsontom környéke. Legyintettem, gondoltam, öreg vagyok én már ehhez (is), de aztán arra jutottam, hogy a pedálok elrendezése miatt kínlódom. És valóban, amint hátrébb toltam magam, s így cipőcskéimmel laposabb szögben érkeztem a gázhoz, a fékhez és a kuplunghoz, na, így már rendben volt.

A kormányhoz még annyit, hogy a változó rásegítésű elektromos szervo szerintem nem elég közvetlen. A fék bezzeg harapós, határozott, kitűnő. Ahogy a futómű is - rendkívül stabil a Clio, kellett a megnövelt nyomtáv, is. És nemcsak manőverezni, fordulni is jó az autóval, de az úthibákon átcsördítve is azt hiheti az ember, hogy nagyobb személygépjárművel van dolga.

Ezt erősíti a beltér minősége - a felhasznált műanyagok ízlésesek, nem kopogósak. A feketeségbe némi színt csempésző ezüstös dekorelemek egész tetszetősek - úgy a műszerfalon, mint a középkonzolon, vagy a légbeömlők kereteiként. Ezekben meg viccesek azok a kis labdák. Amúgy meg majd' minden ismerős a többi Renault-modellből, a bajuszkapcsolóktól a klímáig. Nem is baj. Az már az, hogy sem az ajtózseb, sem a kesztyűtartó nem túl öblös. Apróságiankat (nem, nem a gyerkőcöket) azért jól elpakolgathatjuk, már használható pohártartó is van, nem úgy, mint az elődben.

Hát így. Tágas, szellős. (Éljen a tengelytáv-nyújtás!) Háromajtóshoz képest könnyű a ki-beszállás hátulról, hátra, az ülések visszapattannak oda, ahová állítottuk őket, remek. Egyszer valaki megoldaná (és nem drágán), hogy a biztonsági övet háromajtósilag el lehessen érni maradandó károsodások nélkül, nagyon tudnánk díjazni, az biztos. De ez nem tartozik szorosan ide, azt hiszem.

Az viszont feltétlen, hogy ezzel az 1.6-os motorral és a gazdag felszereltséggel új Cliónk 3,5 millió forintnál is nagyobb összegtől kelleti magát - a tesztautó ára még komolyabb volt: 4,2 millió. Na ja, kártyás nyitás, kanyarlámpa (kormány elfordít, kiegészítő kis lampion felkapcsol), digitklíma, nagyobb kerekek, miegymás, evés-ivás.

Lényeg, hogy drágáért adják az Év Autóját, még kisebb motorokkal, szerényebb csomagban is. Persze, nem csupán méretre, de árra is ugrott egy nagyot - bele sem merek gondolni, mennyibe kerülhet egy 106 lovas, húzós dízel, ami már egész rendesen mozgathatja ezt a kasztnit... Ha meg már a pénz nem számít, várjuk a Clio Sportot, addig meg együtt örülünk a gyalogosokkal az ötcsillagos töréstesztnek, elismerjük a biztonsági uralkodást, a korhű törekvéseket méretileg, és gratulálunk a Renault-nak (és Alonsónak), hogy az F1-ben megtörte Schumi és a Ferrari hegemóniáját.

A következő oldalon az Autó-Motor tesztjét olvashatja az 1.2-es verzióról közel alapfelszereltséggel, még egyet lapozva alapadatokra lel.

Kántor István

[origo]