Használtautó teszt - Ford Fusion 1.4 TDCi Trend

Három év, 50 ezer km, végig szakszervizben karbantartva, nagyon megkímélve. Elsőszériás, 2002 decemberéből. BKV sötétkék, több autóra elegendő extrával.

Nagyobb kép

A Trend szint Fordéknál eleve tisztességesen felszerelt (ABS, 2 légzsák, központi zár, elektromos ablakok elől, elektromos tükrök, bőr a kormány és a váltó, elől-hátul ködlámpa). Ezenfelül találunk még benne CD-s rádiót távvezérlővel, első ablakfűtést, klímát, könnyűfém kereket és még két oldallégzsákot. Szóval jól felszerelt kis kockáról beszélhetünk.

Technikájában még a mát hozza, külső formavilága sarkos, enyhén terepjárós (lassan kinövünk a szappan effektusból), beltere kényelmes, letisztult, németes. A műszerfalra is mondhatnánk azt, hogy letisztult, de a csúnya jobban kifejezi azt, ahogy kinéz. Hatalmas, sivárszürke műanyagfelület, frankón kopogósan. Talán egyedül a minőségére nem lehet panasz, mert nem zörög, nem remeg, pontosan illeszkedik a helyére, s elég vastag anyagból van ahhoz, hogy ne lehessen körömmel lyukat kapirgálni rá. A nap az évek folyamán nem szívta ki a színét és nem deformálta el.

Ami kimozdít minket Herr Schmidt lélekölő alkotásából, azok a szellőzőnyílások. Feketék, fújt ezüst kerettel, ami jól néz ki este is, szépen dudorodik. Előállítása valószínűleg fillérekbe kerül, mégis tökéletesen úgy működik, ahogy kell. Fogom a bumsztlit, és tekergetem, forgatom, és akár a jobb vádlimat, akár a bal szememet célzom meg a meleg levegővel (vagy hideggel), az oda megy! Nem lehet elrontani, nem esnek ki két év alatt a lamellák belőle. Bár első ránézésre enyhén alfás és citroënes, ami azonban biztos, hogy nem Herr Schmidt tervezte. Valószínűsítem, hogy gyárlátogatás alkalmával Flavio, az olasz turista odatévedt a vegytiszta tervezőasztalhoz, és belekontárkodott a munkába. Jól tette...

Amúgy az egész autóra jellemző ez a sterilitás, a német precizitás, a funkcionalitás. Biztos, hogy jelen esetben nem beszélhetünk arról, hogy a tervezés végére elment a múzsa, mert akkor éppen Európa környékén sem járt, valami csak jutott volna Kölnbe is. Na mindegy! Működik és kész!

Először jót röhögtem a benzinszintmérőn és a kilométerszámlálón, majd szépen lassan lelohadt a mosolyom. Még '88-ban vásárolt márkátlan, hétzenés kárcórám is ötletesebben jelenítette meg a számokat és egyéb jeleket, mint ezek ketten együttvéve. A negyed lux erősségű megvilágításról már ne is beszéljünk. Nappal túl sötét, este pedig álmosító. Borzalmas, igénytelen, és még csak nem is zenél.

Ami furcsa, sőt zavaró, az a szélvédőfűtés, ugyanis felesleges extra. Napsütésben meg-megcsillan a benne futó fűtőszál, mindig oldalról és reflexszerűen kapkodjuk a fejünket a fény irányába. Aki nem csillaggarázsban áll, az le tudja kaparni évente ötször a jeget a kocsiról, a többiek viszont keljenek öt perccel korábban, mert -10 fokban legalább annyit kell melegíteni a szélvédőt ahhoz, hogy már ne vésni kelljen a havat, csak letolni a jégkaparóval.

Ha már az út nézésénél tartunk, a kilátás szinte tökéletes. Az eléggé függőlegesen álló A oszlopok nem takarnak. Talán a C oszlopból lehetett volna még reszelni egy kicsit, de az sem idegesítően vastag. Az autóban magasan ülünk, remekül beállítható a vezetési helyzet, az inkább székecskének nevezett ülőalkalmatosság is kényelmes. Azért csak székecske, mert én elférek rajta széltében (hosszában kevésbé), de százkétkilós barátom lelóg róla minden felé. A kárpit anyaga nem szép szürke, nehezen is tisztítható ellenben tartós. Teljes felületet érdemes tisztítani, mert foltozva szárad. Az ülés kényelmes és szintén tartósnak tűnik a tömés anyaga. Kiülésnek nyoma sincs, még mindig rugalmas és tart oldalra is. Az ülőlap magassága emelhető, de ezzel együtt dől is előre. Aki magasan vezet és közel a kormányhoz, az szerintem szemüveget és kalapot is visel egyben, szóval neki mindegy... A többiek pedig el tudják találni a megfelelő helyzetet.

A hely elől-hátul bőséges, fejtér is akad elég mindenütt. Széltében sincs ok panaszra, és még csomagtartó is maradt. Hátul külön lámpa, külön kapcsolóval jár az utasoknak, három hárompontos övvel és fejtámlával. Az ajtókat, a műszerfalhoz hasonlóan szürke műanyagból fröccsöntötték, kárpit is került rá, de nem a könyök alá, hanem függőlegesen mellé. Tény, így kevésbé koszolódik, viszont nem is lehet használni semmire.

A küszöb nem lóg ki, inkább furmányos módon befordul az autó alá. Kedves, szürke téli időben nem lesz a gatyaszár koszos kikecmergésnél, és még azt is megoldották, hogy a gépi mosó valahogy kitakarítja onnan a port, a földet, csak a vizet kell utána letörölni.

A kormányzás férfiasan kemény, a pedálok szintén. Itt érzi az ember, hogy egy tonnát mozgat. Minden kézre áll, működik, ahogy kell. A gombok elég nagyok, éjszaka zölden világítanak. Ötletes, hogy a csomagtartót a műszerfal bal széléről kell nyitni, s nem kell behajolni a lábtérbe. Ehhez tartozik még, hogy kívülről kulccsal vagy a kulcsban lévő távirányítóval nyitható, külön az utastér ajtóktól. Előnye, hogy rosszarcú idegenek nem rohanhatnak oda, s el a cuccunkkal, ha az utasteret nyitottuk ki, de a rohangálós banditák tehetetlenek az utastér ajtóknál, ha csak a kocsi végében kotorászunk. Nem rossz...

Az emlegetett csomagtartó 337 literes, teljesen sík, az ajtó lentről nyílik és van belső fogó, kézpiszok ellen, belül akasztó, és ülésrögzítő fülek, amihez bármi odagumipókozható. A jobb első ülés lehajtható, így két méter feletti létrát is vihetünk magunkkal, ha éppen arra van szükségünk.