Az egyszeri újságíró néha nagyonis szeretne belekukkantani az autótervezők, jobban mondva az új modellekért felelős mérnökök agyába, és szeretné kifürkészni, hogy milyen koncepciók mentén frissül egy-egy típus. Különösen igaz ez a Mazda5-re, amely amellett, hogy már nevében is illeszkedik a néhány év alatt lecserélődött palettába, szinte elődjét megszégyenítő ugrást hajtott végre térben és időben.
Kattintson az [origo] Autóbázisára!
Mazda5 autósmozi > még több fotó az autóról
A Mazda korábban egyébként ugrott már egy merészet az időben, a mazdás berkekben csak keskenylámpásnak csúfolt 323F és a Xedos6 segítségével. Főleg az utóbbi modell olyannyira jól sikerült formákat kapott, hogy ha nem volna a marketing kényszerítő ereje, amely átlagosan kétévenkénti megújulásra kárhoztatja a modelleket, akkor talán mostanában, körülbelül egy évtized elmúltával kellene hozzányúlni az autóhoz.
Ezek a vonalak fizikai értelemben is annyira jól sikerültek, hogy a Xedos6 kiemelkedően jó légellenállási együtthatót tudhatott magáénak, és ez, valamint a márka által biztosított megbízhatóság egyenesen tökéletes sportos családi limuzinná emelte a modellt. Ezt a vonalat örökítette tovább a Mazda6, ám az 5-ös esetében nem érhető tetten ennyire konkrétan ez a koncepció. Ezért talán a Premacy teljesen új modellként való bemutatkozása okolható, azonban a japánok a második generációval mintha rátaláltak volna arra a bizonyos vezérfonalra.
A Mazdát a piac jó néhányszor visszarángatta már - sajnos - a valóságba, és a marketingesek idejekorán ráébresztették a mérnököket, hogy jobb lesz gyorsan kitalálni valamilyen visszafogottabb vonalvezetést, ha nem akarja a márka elbukni Európa egyik legnagyobb piacát, a németországit. A Xedos sorsát például megpecsételte a kevésbé kifinomult ízlésű autósok futurisztikus formák iránti érdektelensége, a Mazda pedig kénytelen volt teljesen új álláspontra helyezkedni a 6-ossal, amely mellesleg be is jött, helyrezökkentve a Mazda önbecsülését.
A mérnökök talán rájöttek, hogy újra van értelme a merészségnek a formák terén, ám annak ellenére, hogy a távol-keleti uniformizáltságból kiemelkednek, tanulhatnának még egy kicsivel több merészséget az olasz formatervezőktől. Igaz, hogy a taljánokat is volna mire tanítani, ők például leckét vehetnének a japán megbízhatóságból. Az viszont biztos, hogy nehéz jó formájú és tetszetős egyterűt építeni, ám a Premacy volt az első példa rá, hogy meg lehet oldani ezt a problémát cicaszemek és bumfordi idomok nélkül is. A Mazda5 pedig nem csupán ennek továbbragozása, hanem egy egészen új vonalvezetés, új formákkal. Az a helyzet, hogy bár próbáltunk rajta kivetnivalót találni, nem sikerült.
Amikor a Premacy bemutatkozott, valahogy nem passzolt a márkavonalba, és bár ábrázatával az akkori, egységes arculatot tükrözte, belső kialakítása hordozott hiányosságokat az ergonómia terén. Például kissé szűkösek voltak az ülések, és főleg a vezető helyezkedett el nehezebben, mivel a kormány csak magasságában volt állítható, a váltókar pedig ügyetlenül rövid lett, vagy az elhelyezésével volt probléma.
Volt azért erénye a Premacynak, például az, hogy elkasztosodott közlekedési "kultúránkban" senki sem feltételezte egy egyterűről, hogy versenyre kelhet bármilyen, hasonlóan motorizált autóval. Ez főleg a közös nyomócsöves, kétliteres turbódízel motorra igaz, amely ugyan mostanában már átlagosnak számító, 100 lóerőt teljesít, mégis igen meggyőzően mozog. Akad még feledendő tulajdonsága a Premacynak, például az, hogy nem túl szerencsésen áttételezett váltója miatt városban a fenti erőforrással nehezen lehetett 50 km/órával közlekedni. Negyedikben ugyanis túlságosan leesett a fordulat, harmadikban pedig kellemetlenül hangos volt az erőforrás, magasabb sebességnél pedig elkélt volna egy hatodik fokozat is.
Ezeket a kellemetlen tulajdonságokat viszont a Mazda5 teljesen levetkőzte, és pár apróságtól eltekintve valóban kitettek magukért a mérnökök. A Mazda által néhány évvel ezelőtt bevezetett karakuri rendszerű ülésrendszert például már majdnem tökélyre fejlesztették. Tesztautónkban hét ülés kapott helyet, rajtuk pedig tökéletesen elfér hat és fél utas, kettő-kettő és fél-kettő elrendezésben. Bár a harmadik sor hátsó két ülését is igyekeztek teljes értékűvé tenni, annak ellenére sem utaznék ott hosszú távon, hogy a második sor székeit egyenként, sínen lehet előre-hátra tologatni.
Ahol még nem szívesen utaznék, az a középső, avagy második üléssor középső ülése, amely inkább kisülés, mint fotel. Érezhette ezt a Mazda is, hiszen a fél hokedli méretű valamit el lehet tüntetni a bal hátsó ülés alatt, helyére pedig a jobb hátsó alól pohártartóval egybeépített tálcát és gyerekjáték-, vagy üdítőtartó szütyőt lehet elővarázsolni. Ez bámulatosan jó megoldás, ráadásul, ha egyikre sincs szükség, akkor a középső támla lehajtásával kartámasz varázsolható az ülésből, amelyet hosszú tárgyak szállításakor oldalra lehet billenteni.
Manapság az említett kartámasz elengedhetetlen tartozéka minden autónak, mert a népek is rákaptak a kényelemre, így már nem lehet kispórolni egyetlen autóból sem. Mivel van szerencsém a fotókon látható Premacy jobb első ülését rendszeresen, a vezetőülést pedig szórványosan használni, ezért várakozással vegyes izgalommal vetődtem be a Mazda5-be, hogy azután csalódottan konstatáljam, nem sikerült megoldani a kartámaszkérdést az első sorban.
Ez még mind nem elég, ugyanis a vezető ismét egy olyan támaszt kapott, ami engem leginkább az Ikarus távolsági buszokéra emlékeztet, igaz a Mazdáé nem olyan kemény. Az első sor utasa továbbra is nélkülözheti a kényelmet, vagy ahogy én csinálom, potyázok a vezető kartámaszán. Alkalmi utasaim egytől-egyig panaszkodtak, hogy a tolóajtón nem jutott nekik könyöklő. De a tolóajtó az már csak ilyen, és inkább örülni kell neki, hiszen praktikus, könnyű beszállást biztosít, és kis helyen is elfér - már a Peugeot 1007 esetében is rajongtam érte.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?