Sokszemű - Alfa Romeo 159 1.9 JTDm 16V Distinctive

Az új Alfa Romeo 159-essel olyan érzés közlekedni az utakon, mintha Pamela Andersonnal sétálnánk kézenfogva egy bányászmajálison. Irigységtől kikerekedett férfiszemek vizslatnak minket, de leginkább kedves partnerünket, akinek nem kevesebb, mint nyolc különálló lámpateste mered előre.

Képgaléria

Alfás autósmozi > képgaléria

Jelen tesztünk kissé rendhagyóra sikeredett, ugyanis az Alfa kulcsáért közelharc folyt, amely során a mindent vivő ok az, hogy "én írok róla, tehát nekem kell vele közlekednem". A dolog akkor válik döntetlenné, amikor mindkét részről elhangzik a fenti érv, majd jön a döbbent csend, az álnok cápamosoly és az alábbi kompromisszum: a cikk első felét jómagam, a másodikat pedig Koncz kolléga fabrikálta, aki még azt sem volt rest bevetni a nemes versengés során, hogy neki alanyi joga van alfázni, mivel úgyis ő volt kint az SW bemutatóján; szánalmas.

Tehát, ha a 159-es éppen nem a megrendíthetetlen kollegiális barátságot rontja, akkor annyit kell róla feltétlen tudni, hogy szép. Kicsit bővebben formatervezési műremek, amibe sajnos az is beletartozik, hogy az ügyeskezű olasz formatervezők egy sereg dolgot feláldoztak a szépség oltárán - a praktikum kárára. Az első fényszórók olyan morcosan tekintenek a külvilágra, hogy meg kell tőlük bolondulni, de azért ott van az emberben a kisördög, hogy - átlátszó védőplexi hiányában - nyáron miként vakarja majd ki a 159-es büszke tulajdonosa a bogarakat a mélyen ülő üregekből.

Szintén bosszantó apróság, hogy a gyönyörű csomagtérfedelet sem akarták megtörni holmi bemélyedéssel, nyitáshoz kotorásszunk csak az utastérben a gomb után. A kritizálást viszont most itt be is fejezném, ugyanis kit érdekelnek ezek az apróságok, ha ilyenektől lesz olyan gyönyörű a 159-es, amilyen. Kedvencem az óriási Alfa-pajzs feletti kis hupli és a motorházfedelet keresztülszántó két barázda, amelyek az A oszlopba olvadva fejezik be esztétikai küldetésüket.

A hátsó ajtók kilincsei normális helyre kerültek, ami egyfelől csökkenti a modell kupés jellegét, másfelől viszont jó pont, mert így legalább négy darab remekbeszabott kilincset lehet fogdosni az autón. Apró örömök ezek, de a szürke hétköznapokat pont ezek dobják fel, és akkor még be sem szálltunk az autóba!

Beülve egyébként némileg odalett a lelkesedésem, ugyanis hiába a korábbi modellekből megszokott szép ívek, műszerek, tesztautónkban mindezt sikerült agyoncsapni egy mindent beborító szürke árnyalattal. A BMW-vel ellentétben az Alfa szerencsére nem adta fel a sofőr felé hajló középkonzol gondolatát, így megmaradt a 156-osokból ismerős minden értünk van, királyok vagyunk életérzés. A kormány jó fogású, közvetlen, de lehetne egy számmal kisebb is, az meg egyenesen vérlázító, hogy egy ilyen kategóriájú autóban miért spórolták le a kormánykapcsolókat. Mármint az alapfelszereltségből.

Az ülések parádés kényelmet és oldaltartást biztosítanak, a tökéletes vezetési pozíciót könnyű megtalálni, az én életemet mégis megkeserítette, hogy a középkonzol szélét nem kerekítették le, helyette egy háromcentis perem pont a térdemben próbált maradandó károkat okozni. Hátul ugyancsak bőséges a helykínálat, bár hosszabb útra csak négy felnőttnek kényelmes a 159-es. Hát röviden ennyit a külcsínről, arról, hogy hogyan kanyarodunk, megyünk és fékezünk, a következő oldalon tájékozódhatnak Koncz kolléga tollából. Illetve billentyűzetéből, vagy mi.

Nógrádi Attila