Megérkezett a legerősebb Mazda, a turbós, összkerekes Zoom-Zoom túraautó Mazda6 MPS, kipróbáltuk, tényleg ütős. Ár/értéke is kedvező, miként a már szintén megvásárolható, harmadik generációs, kultroadster MX-5-nek is.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0604/20060424mazda6mps.jpg)
Megérkeztek! - így az importőr (jogosan) büszke és boldog üzenete, miszerint immár Magyarországon is kapható a márka két új csillaga, a Mazda6 MPS és az MX-5. Naná, hogy olvasóink szinte már mindent tudnak róluk, utóbbit a cikkíró külföldön is kipróbálhatta, rabja. Szóval aki főleg a rekorder, méltán népszerű és már harmadik verziójával támadó MX-5-re kíváncsi, tájékozódjon itt. Persze most is nyújtunk újat, hiszen míg anno csak a fickósabb kétliterest nyúztuk, a minap 1.8-as motorral kabrióztunk, fürödtünk egyet a fényben. De erről később.
Mert haladjunk szépen sorban, ahogy a sajtótájékoztató, valamint a példásan zanzás fejtágítót követő tesztvezetés zajlott. Szóval, először megtudtuk, hogy nem csak például a Suzukinak, a Toyotának vagy a Fordnak megy nagyon jól, de a Mazdának is. Európa-szerte, és kishazánkban is. Maradva legszűkebb berkeinknél: 2006 első negyedévében 777 darab Mazda típusú gépkocsi lelt gazdára, 15%-kal több, mint tavaly. A növekedés elsősorban a leporolt Mazda3-nak és Mazda6-nak köszönhető.
És akkor az MPS. A Mazda6 MPS, mert lesz ugye Mazda3 MPS is, tehát: minden idők legerősebb (sorozatgyártású) Mazda szedánja, négyhengeres, közvetlen befecskendezéses (DISI), turbófeltöltős, 2.3-as benzinmotor 260 lóerővel, aktív nyomatékelosztású összkerékhajtással, és hát visszafogott sportossággal, formavilággal. Természetesen az oly' sikeres, "sima" Mazda6 alapjain. Nem pusztán motorilag, de jóval merevebb kasztnival, sportosra hangolt futóművel (amúgy maradt az első kettős keresztlengőkar és a hátsó multilink), komolyabb fékekkel.
És, ha eddig (látatlanban) a Subaru Impreza WRX STi-hez meg a Mitsubishi Lancer Evóhoz hasonlítgattuk, hát mostantól ne tegyük, mert míg ők vérbeli ralidonorok, utcai sportkocsik, addig a Mazda6 MPS túraautó, diszkrét, elegáns, márkahű. Hiszen míg az STi vagy az Evo ég és föld a "mezei" Imprezához és Lancerhez képest, a Mazda6 MPS kvázi ugyanolyan, mint mondjuk az alap, a 2.3 GT.
Azért akad egy "powerdome" kiemelkedés a motorháztetőn, nagy légbeömlők, diffúzoros kialakítású hátsó lökhárító, légterelő szárny, integrált kpufogóvégek, 18-as alukerék (rajta 215/45-ös papucs) - szóval fel lehet ismerni az MPS-t. Menet közben is. Arról, hogy csúnyán elhagy minket lámpánál, pályán, akárhol.
képek főleg az MPS-ről > fotók az MX-5-ről
Mert a 260 lóerő az bizony nagyon sok. A menetpróbán épp egy RX-8 "ellen" sikerült ezt bizonyítani, na ja, a megengedettnél jóval komolyabb tempóval, elnézést. Ööö, mert az MPS-ek és az MX-5-ök mellett volt egy kipróbálható RX-8 is, új felszereltség, régi dics.
De vissza az MPS-hez. A sajtótájékoztatón azt hallottuk, hogy a kocsi igazi vetélytársai egy Opel Vectra OPC, egy Ford Mondeo ST, egy Audi A4 V6 3.2 quattro, egy BMW 330 xi például. És, hogy nagyon is kedvező az MPS ár/érték aránya, meg hát erőben is a csúcson van. És tényleg. És gazdag a felszereltség, az autó ára pedig egészen pontosan 9 399 900 forint.
![]() |
![]() |
Csak néhány tétel: széria az ABS EBD-vel (blokolásgátló elektronikus fékerőelosztóval), a 6 légzsák, a DSC (dinamikus stabilitás kontroll), a TCS (kipörgésgátló). A xenon fényszóró, a ködlámpa, az automata klíma, a bőrös multikormány, a tempomat (sebességrögzítő), a DVD alapú navigációs rendszer (egyelőre magyarországi adatok nélkül), 7 hangszórós, 6 lemezes CD-váltós Bose prémium hifi, ülésfűtés, fekete bőrkápit, vezetőoldali elektromos ülésállítás memóriával, stb.
Ez azért eléggé rendben van. A Mazda továbbá 3 év vagy 100 ezer kilométer teljes garanciát ad, a fényezésre is 3 évet, átrozsdásodás ellen 12-t. Hogy valaki ezek nélkül kérne Mazda6 MPS-t? Nem teheti, de valószínűleg senki nem is akar szerényebb Zoom-Zoom túraautót a potenciális vevőkörből. És állítólag 30 darabot már előrendeltek (ahogy az MX-5-ből is), az éves eladási terv mindkét modell esetében kerek százas.
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.