Kiváló versenyalap. Gyönyörű. Ereje, sportossága nem megy az utcai használhatóság rovására. A tesztelő próbál objektív maradni, miközben könnybe lábadt szemekkel püföli a billentyűzetet. Nézzen meghatóan szép képeket, értő videót is - a Ford Focus ST-t Benik Balázs ralibajnok segít megismerni.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0604/20060430focusst.jpg)
Az ország választott, kisebb-nagyobb gyűlések borzolták az állandó budapesti dugóktól már amúgy sem feltétlen normális állampolgárok kedélyét. A fejekben Feri vagy Viktor, MSZP vagy Fidesz - Ibolyát és a többieket most hagyjuk. Piros vagy narancs. És akkor az egyszeri tesztelő egy olyan színű személygépkocsival rója a kilométereket, amilyen nincs még egy, de legalábbis baromi kevés. Na ja, Lamborghiniből van még tán hasonló gyári árnyalat, de valamiért abból nem szaladgál tucatszám mifelénk. Szóval, Electric Orange. A világ legszebb színe. Pártállástól függetlenül. Mágnesként vonzza a tekintetet (plusz a bogarakat). Kész voltam tőle már az első képek láttán, de az semmi ahhoz képest, amit "élőben" nyújt.
Amit "élőben" nyújt ebben a színben az új Ford Focus ST. Hisz' mondjuk minden tiszteletem a Daciáé, de egy Electric Logantól valószínűleg röhögőgörcsöt kapnék. Megkockáztatom, hogy egy amúgy durva Porschénak vagy BMW-nek sem állna túl jól. Még a Ferrari, meg néhány egyedi építésű tuningcsoda úszhatik narancsfényben a legszélesebb tömegek egyöntetű tetszését kiváltva - komolyan mondom, le a kalappal a Ford előtt. Még, hogy a németek szürkék... És még három valami e különleges szín témakörében. Először is: nővérkémnek nagyon tetszett. Focusostul. Meglepett, mert ha valaki, hát ő egyáltalán nem autós. De titkon fordos, mióta anno egy Escorttal bébiszitterkedett Angliában. Másodszor: ahogy én figyeltem, mindenkit lenyűgözött. Még ott és akkor is, amikor fotózásilag (is) kilátogattunk a Hungaroringre, a szezonnyitó autós nyílt napra, az ST-vel és egy Evo IX-es Mitsubishivel. Pirossal... És magasan a Focus volt a népszerűbb... Harmadszor: a szín feláras, 300 ezres. Naná, hogy kapható más, szintén pöpec, de hétköznapi festésben is (meg Performance Blue-ban). Kedves leendő, szerencsés tulajok: ha feltűnési viszketegségben szenvednek, ne hezitáljanak. Ha nem biztosak a dolgukban, ne elégedjenek meg a képekkel, a katalógussal, követeljék, hogy saját szemükkel is átélhessék ezt a fajta gyönyört. Orgazmusközeli, szerintem, bocs.
Maradva még egy pillanatra a (fő)városnál: remek, hogy a Focus ST-vel nem gyötrelmes a csorgás, az araszolás. És a felháborító utakon is elboldogul. Tökéletesen eltalálták a mérnökök a beállítást, értem ezt váltóra, kuplungra, futóműre. Csak a gigafelnikre meg a lökhárítóra vigyázzunk. De most már takarodjunk ki a betondzsungelből, keressünk minőségi aszfaltot, vadásszuk a kanyarokat, tegyük próbára a kocsit - tényleg olyan, mint amilyennek mutatja magát?
|
ST = Sports Technologies. Az ST utcai sportuatókat a 2003-ban létrehozott Ford TeamRS, azaz a kékoválos motorsport-részleg fabrikálja. Van még ST Fiestából, Mondeóból is. És állítólag már készül a Focus RS 300 lóerővel, összkerékhajtással. Az új GT-t az európai mérnökök az amerikaiakkal együtt fejlesztik. |
Igen. Bizonyított F1-es pályánkon és a szűkebb, kíméletesebb örkényi Euro-Ringen is, szerette. Mi meg még inkább belehabarodtunk. Hogy elsőkerekes, hogy tolja picit az orrát? Valóban, de nem vészes. Főleg kikapcsolt elektronikával teszi, de hisz' marha erős a motor, és magunk között szólva nincs, vagy nagyon kevés az olyan utcai autó, amely ne így viselkedne, ne lenne alulkormányozott a mi érdekünkben, a vezető és utasai biztonságáért.
|
A Ford Focus ST egy hot hatch. Magyarul egy kompakt sorozat mezei változatain csúnyán túlmutató kis sportgép. Leginkább olyan, mint az Opel Astra OPC, a Volkswagen Golf GTI vagy a Renault Mégane RS. Kábé kétliteres lökettérfogatból 200 vagy több lóerő, turbó, általában elsőkerékhajtás, 4 henger sorban. Az Alfa Romeo 147 GTA mondjuk nagyon nem ilyen. A Honda Civic Type-R-ből is még csak a "régi" létezik. Audi A3-ból van ugyan baromi erős, 250 lovas, de az más tészta, a 265 lovas BMW 130i dettó. Nemsoká érkezik a Mazda3 MPS. A Seat Leon FR és a Skoda Octavia RS már kapható. Új Toyota Corolla TS-re még sokat kell várnunk. |
A Focus eddig is méltán népszerű volt, ezután sem lesz másképp. Veszik, mint a cukrot, no nyilván nem az ST-ből fogy a legtöbb. Nálunk is volt benzinesként, dízelként, MS dizájnos ötajtósként és szedánként, kombiként, mindenhogy kedveltük.
A Focus őse az Escort volt, belőle legendás Cosworthot is gyártottak összkerékhajtással. Ralizott is, naná. Az előző, első generációs Focusból meg az ST kétliteres, 170 lóerős volt, turbósan, RS-ként már 215.
Az ST-t igazából Benik Balázs segített megismerni az Euro-Ringen. Balázs a 2003-as szezon abszolút ralibajnoka, idén is ő a legnagyobb ellenfele Janikának. Naná, hogy Ford Focus WRC-vel közlekedik a pályákon! Nézze meg videón!
Főszereplőnk erőforrása viszont már nem négy-, de öthengeres, 20 szelepes házon belülről, a Volvótól, átkeresztelve Duratecre, reszelve a gyújtáson, az injektoron, könnyűfémből, változó szívó- és kipufogószelep-vezérléssel, fogyasztott lendkerékkel - a lökettérfogat 2,5 liter, a motor turbós, 225 lóerős, maximális nyomatéka 320 Nm, a végsebesség 241 km/h, a százas sprint mindössze 6.8 másodpercig tart.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?