Hisztis öt és feledik - Seat Ibiza 1.4 Sport

A Seat Ibiza öt és feledik generációját próbálgattuk. A tűzpiros autó hisztisnek bizonyult, némi unszolás után azonban duzzogva, de összeszedte magát.

Képgaléria

Koncz kolléga mindig olyan találóan fogalmaz, tesztünk címét is tőle kölcsönöztem, ugyanis a hazai bemutató kapcsán öt és feledik generációsnak titulálta az új Ibizát.

Valóban, a Seat legnépszerűbb modellje meg is újult, meg nem is, a változást az Ibiza-szakértők biztosan könnyedén felfedezik. Mi az 1,4-es benzinmotorral próbáltuk az autót, amely járt már nálunk a Volkswagen Polóban, igaz, a gyengébbik változatban, és míg ki nem tanultam a fordulatszámokat, azt hittem, az anno nem túlságosan kedvelt motor, mint valami Stephen King-féle hős, kissé feltuningolva, de nagyon mérgesen visszatért bosszút állni.

Szerencsére nem ez történt, tesztautónk csupán kicsit duzzogni látszott, és az óvatos próbálgatást követően kiderült, hogy egyszerűen nem kell kesztyűs kézzel, akarom mondani lábbal bánni vele. A 100 lóerős, 16 szelepes motor egyébként nem most érkezett az Ibiza-kínálatba, az előző generációhoz ugyanúgy választható volt, mint most.

Ha már motorok, akkor meggyőző menetteljesítményeket produkálhat az 1,8-as 20 VT motor 150, illetve 180 lóerős változata, a dízeles palettát pedig egy 1,4-es és három 1,9-es PD TDI (avagy Pumpendüse Tádé) erőforrás alkotja. Előbbi 80, utóbbiak pedig 100, 130, illetve 160 lóerővel kényeztetik gazdájukat.

Hiába ugyanis az 1,4-es motor által leadott, csodálatra méltó 100 lóerő, alapjáraton ebből a teljesítményből szinte alig érződik valami, és már épp bosszankodni kezdtem, amikor rájöttem, hogy az Ibiza kissé magasabb fordulaton, úgy 2500 körül kezd el élni.

De akkor viszont hirtelen igen virgonc lesz, és képes üvöltve és toporzékolva csapkodni magát a földhöz - mint egy hisztis kiskölyök -, és ugyancsak hirtelen nem is bántam, hogy az ülések kissé sportosabbak az átlagnál, mert legalább jól tartanak. Jöhetett a kanyargás, a feszesebb futómű révén kis úthibákon pattogással, csak amolyan városi vagány módjára, erre az Ibiza tökéletes partner, csak éppen ki akar folyton sportosan közlekedni?

A sportosnak álcázott, nem túl borsos áron kapható autók sportosságáról megoszlanak a vélemények. Van, aki beéri egy kis optikai tuninggal, van, aki számára a márkanév jelenti a garanciát arra, hogy igazi sportautót kap.

Az Ibiza esetében a tűzpiros szín, a méhsejt mintázatú hűtőrács, a kissé morcos szemek, az alufelnik és a sportos gumik képviselik az optikai tuningot, és mindezt olyan természetesen, hogy a bámészkodónak eszébe sem jut családi járgánynak bélyegezni az autót.

Na meg ugye nem is olyan könnyű elsétálni az autó mellett a parkolóban, erre akkor kaptam a legfőbb bizonyítékot, amikor fotózás közben meg akarták tőlem venni az egyik forgalmas parkban.

Nehéz kihozni valami igazán izgalmasat egy ilyen népszerű, de ugyanakkor rendkívül költségérzékeny autóból, és mintha ezt a mondatot már leírtam volna egyik korábbi tesztemben is, tehát most csak egyetértek magammal. Egyet viszont nem értek, mégpedig azt, hogy ha egy autó költségérzékeny, de sokat eladnak belőle, akkor annak inkább kellemesen rentábilisnak kellene lennie, és érdekes módon az autógyártók többsége pont a népmodelleken spórol.

Vagy tőlem nevezhetjük kis hanyagságnak is a apróbb esztétikai hibákat, amelyek lehet, hogy csak az én, műszerfal bizonyos részein végigfuttatott ujjaimat karistolják finoman. Az biztos, hogy az Ibiza beltere nagy valószínűséggel nem nyer egyetlen formatervezési pályázaton sem, ám ez nem is akkora nagy baj. Az már sokkal inkább, hogy - manuális klíma lévén az autóban - a fűtés-hűtés beállításához mindannyiszor le kellett buknom. A vezetőülésből ugyanis nehezen fedezhetőek fel és értelmezhetőek a sötét alapon ábrázolt piktogramok, és elsőre nem egyértelmű, hogy a levegőt hová is irányítottam éppen.

Ezt leszámítva igen korrekt kis autót kap a vásárló az Ibizával, cseppnyi izgalommal, buján dudorodó idomokkal, alapvető kényelmi extrákkal, és egy erejében felettébb kellemes motorral. Az 1,4-es Ibiza ideális autó a városban, családi második kocsinak, és főleg olyanoknak, akik nem egyszerűen csak beesnek egy szalonba, hogy azt mondja "a legolcsóbbat fehérben, fapaddal lesszíves".

Az anyagiak és a versenytársak

Nézzük, mennyit is ér a cseppnyi sportosságba oltott stílus a Seatnál. Tesztautónk 1,4-es, 100 lóerős motorral és Sport felszereltséggel érkezett hozzánk. Metálfényt nem kapott, de volt benne manuális klíma, CD-s rádió, ABS, légzsákok, elektromos ablakok és tükrök, 16"-os könnyűfém kerekek, sportfutómű és sportülések elöl. A beltér kényelmét a Sport felszereltség részét képező habosított műszerfalborítás, az állítható magasságú vezetőülés és a bőrbevonatú sebességváltó szolgálja, mindezt 3 156 400 forintért.

Az európai gyáraknál maradva, a Renault az új Cilót 1,4-es, 98 lóerős motorral 3 455 000 forinttól adja. A Peugeot-nál inkább a 307-es lehet ellenfele az Ibizának, mint a 206, az 1,4-es, a spanyolénál 10 lóerővel gyengébb 1,4-es motorral felszerelt, és hasonló felszereltségi szinten álló autóért 3 980 000 forintot kell a kereskedésben hagyni. De vigyázat, jön a 207-es, 1,4-essel, Sporty felszereltséggel 3 480 000 forint, de az Urban 2 900 000-ért is elvihető.

Az olasz kínálatból a Grande Punto bizonyulhat igazi ellenfélnek, főleg mentalitásban és stílusban. Az ötajtós, 1,4-es, 95 lóerős Grande Punto Emocion felszereltséggel 3 490 000 forint, a sport változat háromajtós karosszériával kapható 3 590 000 forintért.

Smidt Éva