A Toyota Prius második generációját másfél évvel ezelőtt már alaposan kiveséztük, úgyhogy a ráncfelvarrt hibriddel most a messzi Németországot céloztuk meg. Mit ér a hibrid, ha hosszú útra mész? Ez volt a kérdés. Vigyázat, a cikkben mókásan amatőr videó is rejtez.
Ha nem mondják, sokan valószínűleg észre sem veszik, hogy megújult a Toyota Prius. Pedig de. A hibriddel a 2006-os modellév tiszteletére variáltak egy keveset a japán mérnökök, a legszembetűnőbb változást azonban az árlistán kell keresni: ráncfelvarrás ide vagy oda, az új Prius nem drágult egy fillért se, sőt, az alapmodell (6 895 000) még olcsóbb is lett nyolcvanezer forinttal. Ez ám a remek üzlet.
Prius 2006, nevezzük csak így, a Genfi Autószalonon mutatkozott be a nagyközönségnek, elődjéhez nagyon hasonló arccal. Azért nem teljesen ugyanolyannal, lekrómozták például a hűtőrácsot, finomítottak kicsit az első-hátsó lámpákon, s kicserélték az első lökhárítót is, amely ugyan rettentően hasonlít elődjére, aerodinamikai szempontból azonban állítólag nagy előrelépést jelent. És a külsőt illetően ennyi is az annyi, maradt az osztott hátsó, a meredeken felfelé ívelő első szélvédő, a tető pedig a maga elegáns lejtésével és két dinoszaurusz-karmolásával ugyanolyan szép, mint volt.
Nem látszik, de azért jó tudni, hogy az új Prius karosszériája merevebb, mint volt, a futómű pedig dinamikusabb hangolást kapott, hát persze, hogy a nagyobb vezetési élmény kedvéért. És persze nem modellfrissítés a modellfrissítés anélkül, hogy belül ne változna semmi, új az összes kárpit és műanyag, még az ajtók burkolásához is finomabb anyagokat használtak. Hátul kicserélték a padot, így az utasok kellemesebb üléspozícióban suhanhatnak titokzatos úticéljaik felé, és van egy egészen különleges újdonság, az Intelligent Park Assist. Tulajdonképpen ő a lényeg, miatta kértük el az autót, ezért most még jól nem is írunk róla semmit, csak később.
Az van különben, hogy a második generációs Priust másfél évvel ezelőtt már alaposan kiveséztük. Volt szó a továbbfejlesztett hibrid rendszer működési elvéről, leírtunk mindent a benzin- és elektromotorról, valamint arról, hogy kettejük kombinációja hogyan működik a gyakorlatban, hogy hol a teljesítményplafon (mellesleg 85 km/h-nál, 113 lóerővel), minden ilyesmiért tessék visszakattintani. A ráncfelvarrás ugyanis a műszaki alapokon mit se változtatott, kár lenne mindent elölről kezdeni.
|
Díjeső A Hybrid Synergy Drive 1,5 literes benzinmotorja zsinórban harmadszor lett a legjobb az 1,4 és 1,8 liter közötti kategóriában az Év motorja-választáson. Ahogy 2004-es bemutatkozása óta mindig, elnyerte a "Legtakarékosabb Motor" megtisztelő címet is, s kivívta a nemzetközi zsűri dicséretét. A 2006-os Év motorja-díjakat 29 ország 61 autós újságírója ítélte oda, a versengést 1999 óta rendezik meg. Minden olyan erőforrás részt vehet a megmérettetésben, amelyet egynél több országban, sorozatban gyártott autóban forgalmaznak. |
Hogy legyen most valami csavar az egészben, az alapvetően városi közlekedésre kitalált technikával Németországot, azon belül is a 15., jubileumi Maydayt céloztuk meg. Sok-sok, majd még több kilométer autópálya Bécs, Linz, Passau, Regensburg, Nürnberg, Frankfurt, Dortmund útvonalon, legutóbbi célállomással, regensburgi és frankfurti megállókkal, durván 1200 kilométerrel, csak odáig. Mit ér a hibrid rendszer konstans sztrádatempónál, lehet-e spórolni a benzinen, ezt próbáltuk kideríteni. Különben sikerrel.|
Hibridsiker 1997 óta a Toyota világszerte 613 300 darab hibrid járművet értékesített. Európában a Prius-eladások számottevően nőttek, a 2004-es 8 136 darabról 18 886-ra ugorva 2005-ben (+132 %), az igazi nagy dobás azonban idénre várható: az előrejelzések 2006-ra több mint 25 000-es értékesítéssel számolnak. |
Előbb azonban a komfortfaktorról, hiszen ilyen hosszú utak esetében az egyik leglényegesebb kérdés, hogy szenvedve, vagy vigyorogva fogynak a kilométerek. Az új Priusra nem lehet panasz, a bőrkárpit, amivel kaptuk, rögtön igényes hangulatot kölcsönöz a belsőnek, az első székek kényelmesek, kellemes tömésűek, hátul pedig akkora a lábtér, hogy focizni lehet. Az előző Priusban kritizáltam a szöveteket és műanyagokat, hát a frissítés után egy szavam se lehet: a műszerfalat például egy recés, kellemes tapintású anyag borítja, szinte ég és föld a különbség a régi és az új Prius között.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?