Multifunkció. Mert szükségünk van rá. Mindenhol. Ha már nem tudunk mit kezdeni az egyszerűen használható tárgyainkkal, hát újabb génekkel nemesítjük őket. Így lesz samponunk, ami balzsam is, rágó, mely tisztítja a fogakat, hajszárító, mely rakétahajtóműként üzemeltethető. Meg jó sok kiváló szakember, akiket kiművelhet a marketing tanszék. Így keletkeznek a modern autók is. Bizony.
A leglátványosabb alfaja a modern, kinemesített autónak a CC, azaz Coupé-Cabriolet. Amikor a Mercedes piacra dobta az SLK-t, mindenki hanyatt vetette magát. Ő volt ugyanis az űrtechnika négykerékre adaptált változata. Ráadásul a pórnép - vagy a modern idők hívószava (?), hisz' ilyen jelzővel Mercedes-ügyfelet illetni több mint csúnyaság - kikényszeríttette, hogy az addig oly' drága és csak az év egy részében használható vászontetős kabrióból csináljanak már végre valami igazán dögös, "elérhető árú" és - a kor szellemének megfelelően - multifunkciós autót.
Parádé
De most őszintén, nem zseniális az ötlet? Keménytetős kabrió. Aztán jött a Peugeot - és kaszált. Ügyesek voltak, megérdemlik. Azonban az SLK és a 206-os is kisautó. Miért fontos ez? Nos, nagyobb autó, nagyobb tető. Nagyobb tető, több gond. Egyenes arányosság. Matematika.
Ezzel meg is érkeztünk a jelenkor trendjeihez. Alsó középkategóriás - Golf-klasse tisztelettel - autók tetejét kellene 25-30 másodperc alatt varázslatos szellemkezek segítségével szétfűrészelni 3-5 darabba, majd ezeket el kell rejteni a csomagtartóba úgy, hogy hely azért még maradjon. Ja, és persze a dolog működjön többször is, mint egy alkalom. Az sem baj, ha a tető bizonyos darabjai üvegből vannak, és a folyamat nem csak funkcionális, de szép is! Ne feledjük, egy ilyen autóval a feltűnés garantált. Márpedig, ha az ember Angelina Jolie-val randizik, akkor elvárja, hogy a dekoltázs is rendben legyen!
Eos
A név eredete görög, a kelő nap istennőjét nevezték emígyen. Kötelező körök letudva. Kicsit megkésve, de nem későn, a VW is csatlakozott a sztriptáncos karhoz. A képeken elsőre nem különösebben izgalmas, pláne nem izgató Eos a valóságban sokkal érzékibb. A nép egyszerű mexikói leányának - szenyorita Jettának - az arcvonásait megöröklő unokahúg teste csábítóan szexi. Látszik, hogy nem zsákmányolta ki az állandóan gyermekek és unokák után sóvárgó família. Vonalai - teljesen felöltözve - ruganyosak, atletikusak, teste nem pocakos, szalmakalapos szenyorok után, hanem érzéki szeretők, forróvérű de hidegfejű macsók, vagy jól fizető, sportos, intellektuális európaiak után vágyódik. Szemei alatt a bánatos könnycsepp-forma ne tévesszen meg senkit, ugyanolyan női trükk, mint a vastagon rúzsozott száj. Csábos, de engem nem ver át!
Sztrip
Szerintem a kupé-kabrióban az a legnagyobb poén, amikor elkezdi ledobálni a felső részeit. Az Eos mozgása különlegesen összetett, és épp ezért figyelemfelkeltő. Először hátradobja a haját - az üveg napfénytető hátracsúszik -, majd megoldja felsőrészének pántjait. Ezután lágyan ringva - egyáltalán nem szemérmesen - széthajtja, majd elteszi felsőrészét. Ahhh! Ha az utcán, a lámpánál csinálja, megannyi ember figyeli, de a show-hoz nem mozdulhat, ugyanis csak álló helyzetben megy neki. A kedves Lolita ráadásul makacs, nem lehet távirányítani, kizárólag a belül elhelyezett fémszínű kar segítségével vehető rá a táncra.
Topless
Szép ez így is, úgy is. Nekem speciel a felcsukott tető és teljesen leengedett ablakok a nyerő póz. Mivel nincs B oszlop, a teljes oldalsó üvegezés besüllyed a kasztniba. Így a legszebb, ráadásul a nap sem égeti barna masszává a fejem, nyakam. Teljesen lenyitva sem rossz, csak szokni kell.
Ha már itt tartunk, mije nincs egy tető nélküli autónak? Szilárdsága. Ez általában nyöszörgésben és vibrációban ölt testet. Úgy viselkedik, mint az élő szövet a fémvázon. Mimetikus polyalloid, hasta la vista, bébi.
Autósmozi: VW Eos vs. Renault Mégane CC
Nnna, mondom én, hogy megsütötte a fejem a nap! Szóval, ha nyöszörög, remeg, vibrál, akkor nem kellően merev. Ez a mondat telis-teli van szexualitással, nem úgy, mint Eos kisasszony, aki nem nyöszörög, nem vibrál, csak néha érzékien, finoman végigfut a testén egy enyhe remegés. Különösen nagyobb sebességnél, és nem sima aszfalton. Gyakorlatilag Budapest összes útján össze lehet szedni ezt a pici remegést, mely a belső tükrön érhető elsőre tetten. Mindemellett bámulatosan merev és határozott a kasztni. Ezt akkor értékeli igazán az ember, ha már túl van néhány sztriptáncoson...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?