Nincs ezen mit szépíteni, mármint a riválisok szempontjából: a kompaktok legdurvábbikát mostantól úgy hívják, hogy Mazda3 MPS. Ereje, tudása meggyőző, formája, komfortja ötös, ára is több mint versenyképesnek ígérkezik. Németországban vezettük.

Ööö, ősz van. Kapitányunk egyszerűen ezzel magyarázza a csúnya késlekedést. Hogy reggel masszív köd volt München környékén. Ahová mi, rettenthetetlen jómunkásemberek tartanónk, s ahonnan csak nem akaródzik megérkeznie a gépnek. Aztán mégis, végre, és a valamiért Feriről elnevezett hegyünket - az egész magyaros országgal egyetemben - egy bő napra hátulhagyjuk.
Na jó, ez most nem tartozott szorosan a tárgyhoz, sőt egyáltalán nem, csak ha az ember egy ilyen kocsi kipróbálására utazik, a program meg szoros, korlátos, naná, hát igenis fontos tényező az idő. Mindegy, lényeg a lényeg. Hogy a Mazda3 MPS tényleg baromira rendben van. Amennyit és amennyire lehetett, meghajtottuk, kihasználva a nemzetközi menetpróba minden szabad percét.
Mert eddig mit is tudtunk a Mazda3 MPS-ről? Hogy a márka legsikeresebbjének, a 2003-as bemutatása óta már egymiliós darabszámmal büszkélkedő kompaktjának sportos, ütős, vérbő csúcsverziója. A már általunk is tesztelt, kiváló Mazda6 MPS kisöccse. Ugyanazzal a 2.3 literes, közvetlen benzinbefecskendezéses turbómotorral, nem kevesebb mint 260 lóerővel. Hasonlóan visszafogott dizájnnal. De nem összkerekesen. Akkor meg hogy jut az útra ez a komoly kraft?
Oké, voltaképp ez enyhítette az említett várakozás okozta feszültséget. De fokozta is. Micsoda? Hogy zúzós kanyarokban sperrdifi gondoskodik a mosoly konzerválásáról! Hűha, egyre jobban hangzik... Szóval nem csak felpaprikázottan elölhajtott, hanem a szorgos és leleményes japán mérnökök szándékai szerint egy spéci technikával az úthoz ragasztott járgánnyal van dolgunk. Jó.
Mert mit, kit kell aláznia a Mazda3 MPS-nek? Lássuk csak: egy Ford Focus ST-t, egy Opel Astra OPC-t, egy Renault Mégane RS-t, egy Volkswagen Golf R32-t, is. Meg tudása révén mások is, prémiumok jönnek a képbe. Alábbi táblázatunkban az esszencia (modell, motor, lökettérfogat, van-e turbó vagy nem van, milyen a hajtás, hány ajtós a kivitel, súly kg-ban, teljesítmény LE-ben, nyomaték Nm-ben, végsebesség km/h-ban, 0-100-as gyorsulás mp-ben, ár M Ft-ban):
| Alfa Romeo 147 GTA | V6/24 | 3179 | - | e | 3 | 1360 | 250 | 300 | 246 | 6,3 | - |
| Audi A3 | S4/16 | 1984 | T | 4 | 3 | 1320 | 200 | 280 | 236 | 7,1 | 8,9 |
| Audi S3 | S4/16 | 1984 | T | 4 | 3 | 1455 | 265 | 350 | 250 | 5,7 | 10,7 |
| BMW 130i | S6/24 | 2996 | - | h | 5 | 1450 | 265 | 315 | 250 | 6,1 | 10,3 |
| Ford Focus ST | S5/20 | 2522 | T | e | 3/5 | 1392 | 225 | 320 | 241 | 6,8 | 7,3 |
| Mazda3 MPS | S4/16 | 2261 | T | e | 5 | 1410 | 260 | 380 | 250 | 6,1 | 7,7* |
| MB C 350 Sportcoupé* | V6/24 | 3498 | - | h | 3 | 1540 | 272 | 350 | 250 | 6,4 | 12,2 |
| Opel Astra Turbo | S4/16 | 1998 | T | e | 3/5 | 1385 | 200 | 262 | 234 | 7,8 | 6,1 |
| Opel Astra OPC | S4/16 | 1998 | T | e | 3 | 1393 | 240 | 320 | 244 | 6,4 | 8,4 |
| Renault Mégane RS | S4/16 | 1998 | T | e | 5 | 1365 | 225 | 300 | 236 | 6,5 | 7,1 |
| Seat Leon FR | S4/16 | 1984 | T | e | 5 | 1334 | 200 | 280 | 229 | 7,3 | 6,8 |
| Skoda Octavia RS | S4/16 | 1984 | T | e | 5 | 1400 | 200 | 280 | 240 | 7,3 | 6,8 |
| VW Golf GTI | S4/16 | 1984 | T | e | 3/5 | 1328 | 200 | 280 | 235 | 7,2 | 7,8 |
| VW Golf R32 | V6/24 | 3189 | - | 4 | 3/5 | 1510 | 250 | 320 | 250 | 6,5 | 12,6 |
Hát, ezek szerint egyedül az Audi S3 gonoszabb. De 3 millióval drágábban. Aha, áruljuk akkor el: állítólag 7,5-8 millió között lesz a Mazda3 MPS ára, közelebb a hétfélhez (szóval ezért a *). Itthon 2007 márciusától kapható, a tervek szerint, ha jut a 2500-as kontingensből annyi kis hazánkba, 50-60 darab találhat gazdára (mint a 6-os MPS-ből) is. De nem is nagy baj, hogy ilyen kevéske, mert ahogy gyári elöljárók fogalmaztak: legyen az MPS (Mazda Performance Series) ritka, gyűjtői akár. Legyen, olyan.
Alig 4-5 fok, de napos, száraz idő és gyönyörű, hegyes-völgyes-tavas-erdős táj - kora reggel a Bajor Alpokban. Még több, már-már giccses fotó a galériában!
A táblázathoz még: a Merci automataváltós. A többség meg sornégyes turbós, és elölhajtott. Ám sperr nélküli. Hiányzik a listáról egy majdani Honda Civic Type-R, egy Seat Leon Cupra, egy Toyota Corolla és egy Volvo C30, na meg egy Dodge Caliber SRT4 - nos, az amerikai fenegyerek miatt nem kommunikálja a Mazda, hogy övé a legerősebb hot hatch. A vadított Caliber állítólag 300 lovat mozgósít, ennyivel gazdálkodhatik majd az a fordos is, akinek lesz összkerekes Focusa, ha lesz.
És vajon Mazda3 MPS-ből készül-e 4WD-s? És háromajtós? Többek között ezekkel a kérdésekkel bombázták az illetékeseket a sajtó mindig elégedetlen munkatársai. És a válasz: igen, talán, idővel.
|
LSD, géplélek Ilyen LSD-t, pontosabban Super LSD-t mindenkinek! A Super Limited Slip Differential legális kábítószer, magyarul részlegesen önzáró differenciálmű, szépen osztja a nyomatékot az első kerekek között. És amit még technikailag tudni érdemes: a Mazda3 MPS-ben intelligens a szívóoldali és töltőnyomás-vezérlés, azaz félelmetesen egyenletes a nyomatékleadás. Az első két fokozatnál külön odafigyeltek a nyomaték-karakterisztikára, a rendszer a kormányelfordítás szögét is felügyeli. A szekvenciális szelepvezérlés optimalizálja a szívószelepek nyitását és zárását. Vezérelt a fojtószelep és a turbófeltöltő lefújószelepe is, ezáltal nem lökésekben jön az erő. A DSC (dinamikus menetstabilitás-ellenőrző) az első és a hátsó kerekek sebességének különbségét "nézi", és segít, ha kell. |
De nem is biztos, hogy igazából szükség van a négy hajtott kerékre, ha már a Mazda3 MPS rendelkezik ezzel a bizonyos sperrel (MX-5 és RX-8-módra). Még a 210 lóerős MINI Cooper S JCW ugrik be - ha nem is ez az osztály, de az a kis kocsi is elképesztő. Miként a Mazda3 is, ahogy van, egy közel tökéletes autó. A felfrissített változatból már próbáltuk az 1.4-est, a kétliteres, 150 lóerős GTA-t, és ezt is, azt is szerettük. Az MPS-t meg tiszteljük. A cikkíró már bolondul is érte, bár még tartja, hogy a kategóriában a Focus ST a kedvence. De ez a Mazda3 MPS erősebb, jobban fordul..., na, lapozzunk!
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?