Hölgyeim és uraim, a 2007-es modellév tiszteletére felfrissült a Fiat Panda. Na nem, nem kívülről, csak annyi történt, hogy "olaszosabbra" cserélték a kárpitokat. Jött két új modell is, a 100 lóerős, illetve a gázos-benzines kisautót az olaszországi Baloccóban próbáltuk.
![Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0610/20061030fiatpanda4.jpg)
Panda-galériaÉlőben a Fiat Panda Jolly
Hivatalos Bravo-képek
Vicces hely Balocco. Képzeljenek el egy tipikus észak-olasz falut, nagyvárosoktól legalább egyórányi autóútra, aminek lényegében a világon semmije sincs. Lakója is alig, péntek reggel toppanunk be, de egy lélek nem sok, annyit se látunk, mintha halott lenne az egész. Aztán egy balkanyar, s máris másik orcáját mutatja a táj, immár a falu szélén felhúzott irgalmatlan nagy tesztpálya mellett suhanunk; nem tudom, hány kilométernyi kanyargós, dimbes-dombos, mindenféle országutat építettek fel itt, de hogy rengeteget, az biztos. Lehet, egész Balocco itt dolgozik, azért nem látni senkit a benti utakon.
A pályát használják is. Rengeteg gyártó, de persze főleg olaszok tesztelgetik itt új modelljeiket, a bejáratnál mindjárt három Volvo C30 mellett húzunk el. Aztán a főépület közelében egy valamiért nagyon álcázott Brera tűnik fel, majd egy Spider is, legvégül pedig a legújabb négyajtós Fiat gondosan álcázott prototípusának integethetünk. Nem rossz kezdet.
A folytatás sem ígér rosszat, hiszen az új Fiat Panda, illetve különböző változatainak megismerése a menü, ekkor még nem tudjuk, hogy az olaszok mit is értenek modellfrissítés alatt. Megtudjuk, hogy az aktuális, a Lisszabonban 2003-ban bemutatott Panda piacra dobásakor az alapvető cél évi 200 ezer darab eladása volt, na ehhez képest három év alatt 660 ezer lett a szám, azaz a Fiat túlteljesítette az elvárásokat, s erre kellőképpen büszke is.
A Panda elsősorban Európában sikeres, hiszen a fentebb említett számból 615 ezer az öreg kontinens részesedése, nyilvánvaló hát, hogy a típus rendkívül fontos az olaszok számára. PR-ilag különben azt mondják rá, hogy ez egy olyan autó, "amivel meg lehet jelenni", mindegy, hogy éppen tárgyalásra, vagy esetleg operába indul az ember. És azt is mondják, hogy az A szegmensben, különböző tanulmányok szerint a Panda kínálja a legmagasabb minőséget, ezzel (is) magyarázzák, hogy a Toyota Aygo, Citroën C1, Peugeot 107 és társaik érkezése ellenére is szinten maradtak az eladások. A gyár persze erre is nagyon büszke.
Eztán elhadarnak gyorsan néhány statisztikát, hogy például a Panda 4x4 Olaszország legnagyobb darabszámban eladott összkerékhajtású autója, majd különböző Panda-kivitelekről mesélnek egy kicsit. A narancssárgás, zöldes vagy feketés Panda Alessiről kiderül, hogy "Olaszország és a dizájn kapcsolatát" hivatott erősíteni, meg hogy a formatervező céggel a második és harmadik esztendőre is meghosszabbítódjék a megállapodás. Látunk vízen járó Pandát (Terramare, a galériában van belőle), mutogatják a Capri szigetén sztárokat szállítgató Jollyt (ebbe beleültem, hát örülök, hogy nem vagyok sztár; jól néznek ki a fa padok, de egyszerűen képtelenség kényelmesen elhelyezkedni benne), és hallunk a sokgyémántos Panda Luxuryról, amelyért egy arab sejk többet fizetett, mint amennyibe egy Hummer H1 kerül.
Van már Panda Monster is, amely a később sorra kerülő Panda Pandával egyetemben a 4x4 változatból készült, neve utalás a Fiat és a Ducati közös programjára. A Ducatinak ugyanis van egy olyan motorja, hogy Monster 695, ennek megfelelően ez a fiataloknak szóló különkiadás 695 darabos limitált szériában készül. Színe kívül-belül fekete, felszereltsége fejedelmi, motorja 70 lóerős, 1,3-as Multijet.
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Kukás sármőrrel a csúcsra
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.