Terebélyes Mazda3-tesztsorozatunk elérkezett a végéhez, a japán alsó-közepest kipróbáltuk dízelmotorral is. Hogy milyen? Vékony a váltókar és nincs hatodik, a többi nem érdekes.
Ülök a monitor előtt, próbálok kiizzadni magamból valami értelmeset. Mazda3. Dízelmotor. Ebből a kettőből kellene valami olvashatót összegyúrni, de érzem, hogy nem megy. Sőt, ahogy erőlködöm, úgy halványulnak az emlékek, és hirtelen már csak azt tudom, hogy valami volt nálam. Valami autó, valami japán, valami unalmasan jó. És akkor hirtelen megszólal a vekker, a macska a pofámba mászik, és a rémálomnak vége szakad. Illetve mégsem, mert tényleg meg kell írni ezt a tesztet.
Mi, irigyelt autós újságírók szeretünk, meg nem is szeretünk olyan autókkal közlekedni, mint a Mazda3. Szeretünk, mert ezek olyanok, hogy pontosan azt adják, amit várunk. Mert minden ott van bennük, ahol lenniök kell, mert minden úgy működik, ahogy kell. És ezért a csodás mondatért nem kaptam senkitől csemegekosarat, nyugodtan elhihetik.
Különben pont ez az unalmas hibátlanság az, amiért nem szeretjük az ilyen Mazda3-féléket. Ezekben minden annyira, már-már túlzottan tökéletes, hogy nem lehet elereszteni egyetlen rosszalló megjegyzést, urambocsá', fikát sem. Akkor meg ugye minek is nekiállni a tesztírásnak, közhelyekért, szép szavakért, meg ilyen mondatokért, hogyaszondja: "kívül és belül egyaránt sokat nyújt az új Mazda3 - az utastér kényelme és használhatósága a legjobbak közé tartozik" tessék fellapozni egy katalógust, köszönjük szépen.
Több írásunk volt mostanában a megújult Mazda3-ról. Lepötyögtünk már mindent, hova, miért, kinek mondhatnék újat? Íme, itt ugyanezt az ötajtós, Sport melléknévre hallgató konstrukciót 1,4-es benzinmotorral nyúztuk, imitten pedig kétliteressel, GTA-felszereltséggel. A kollégák ellőtték az összes létező jelzőt, formáról, helykínálatról így mostan nem esnék szó. Túl rosszat egyikről se lehetne mondani, a Mazda márkanév meg amúgy is önmagáért beszél, téma lezárva.
Ami az előzőekhez képest újdonság, az a dízelmotor. Persze, ezt félve írom le, hiszen a Mazda3-asban szolgáló 1,6-os hajtómű igazi világjáró, a PSA és a Ford közös fejlesztéseként Citroënekben, Peugeot-kban és persze Fordokban is találkoztunk már vele, rengetegszer. Legutóbb a CVT-váltós Focus C-Maxban futottunk össze, ott olyan fürgén szedte a lábát, hogy gondolatban rögtön lekétlitereseztem. Lendületére a hármasban sem lehet panasz, nem tudom elképzelni, hogy valakinek ennél sokkal többre legyen szüksége. 109 lóerő, 240 Nm-es csúcsnyomaték már 1750-es fordulattól, minek ragozni, tök jól megy.
Viszont csak ötsebességes a kézi váltó hozzá. Ez annyira nem jó, 100-nál 2000-et, 120-nál már 2500-at forog a főtengely, aminek egyenes következménye a magas zajszint. Egy hatodik, az kéne nagyon, az maga lenne a hetedik mennyország, persze akkor nem maradna semmi javítanivaló a modellfrissítésre. Úgyhogy türelem. Sokat így sem fogyaszt, városban elég neki 6,9 liter gázolaj 100 kilométerre, kicsit oda-odalépegetve.
Mi van még... Nagy hely, kényelmes ülések, kellemes, kék háttérvilágítás és (még mindig) vicces rádió. Az egyik mérnök anno valószínűleg túl sok Knight Ridert nézett és futófénymániás lett, ezért a hangerőállítást a középkonzolon felvillanó fények kísérik. Biztos csak poénnak indult, esetleg fogadásnak, mivel azonban a rábólintóember is zsákszámra hordta haza a David Hasselhoff-posztereket, a villogós kütyü maradhatott. S mivel azóta a gyáriak szívéhez nőtt, a ráncfelvarrásnál sem végeztek vele. Szórakoztató.
Ergonómia. Itt is jó, ott is jó, de hopp, a váltókarba, haha, bele lehet kötni! Nincsen neki túl jó fogása meg emberes vastagsága, olyan, mint Pinokkió orra. Meg eszembe jutott róla még valami, de az azért mégsem járja, hogy belenyúlkáljak az asszony titkos fiókjába ellenőrizni. A futómű, az viszont nagyon kellemes még, ő és a gyors kanyarok jó barátok, ami azért jó, mert így a hármassal nagyon kiválóakat lehet autózni.
Mindez szép és jó, de a csúcsfelszereltségű, kompakt dízel Mazda nem olcsó. Listaára 5,999 millió magyar pénz, ötszázezres kedvezménnyel most 5,499, amitől még mindig lebiggyed a száj. Astrát és 307-est hasonlóan jól felszerelve már kapni jóval ötmillió alatt is, de ugyanezzel a motorral és Ghia felszereltséggel a Focus is "csak" 5,25 millióba kerül. A Civic drágább, de az űrhajóhoz csak 2,2-es dízel van, úgyhogy ő nem ér.
|
Mazda3 Sport CD110 TX Plus - alapadatok motor: S4/16 dízel, 1560 ccm |
Megkönnyebbült sóhaj, homloktörlés, túl vagyok ezen is. Ennél több tényleg nem jut eszembe. Ja, de, valami mégis: tudták, hogy nem egy Mazda6-tulaj jutott arra, hogy autóját hármasra cseréli? Tényleg. Azt hiszem, ez egy remek végszó.
[origo]
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?