Új családi autó a Fiattól

Vágólapra másolva!
A családosoknak szánt Lineát a hivatalos magyarországi forgalmazás megkezdése előtt próbálhattuk ki, hogy megtudjuk, miként veszi fel a versenyt a konkurencia hasonló méretű darabjaival. A nálunk júliustól elérhető lépcsős hátú modell egy igazi világautó a Fiat részéről, ugyanis Európán kívül Ázsiában, illetve Dél-Amerikában is kapható lesz.
Vágólapra másolva!

Tavaly októberben mutatták be Isztambulban a Fiat új lépcsős hátú modelljét, a Lineát. A premier helyszíne nem volt véletlen, ugyanis az autót a török Tofas (Türk Otomobil Fabrikasi A.S.) autógyár mérnökei fejlesztették ki, és az összeszerelés is ott folyik. A törökországi Bursában található gyárról annyit érdemes tudni, hogy 50-50 százalékot birtokol benne a Fiat Auto és a Koc Holding, és már hosszú évtizedek óta szerelnek össze benne Fiatokat: a Linea mellett Albeák, Paliók és Doblók készülnek még Bursában meglehetősen nagy tételben. A tervek szerint Lineából évi 60 ezer darab fog majd készülni, amellyel főleg az európai piacot látják le, de beindul a gyártás Brazíliában, Indiában, Kínában és Oroszországban is.

Ami az autó fizimiskáját illeti, a Linea formatervét a Fiat Style Center készítette, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a modell tökéletes folytatása a Puntóval és Bravóval elkezdett stílusirányzatnak. A Linea legizgalmasabb és egyben legszebb része az eleje, amely majdnem olyan agresszíven mered a külvilágra, mint a Punto, az összkép azonban egy picit más, főleg a lámpák alakjában, illetve a ködlámpák kialakításánál lehet különbségeket felfedezni. Oldalról az autó kifejezetten elegáns, a méretes csomagtartó szépen belesimul a karosszériába, nincs olyan erőltetett megoldás jellege, mint megannyi lépcsős hátú konkurens esetében. Hátulról szemlélve a Lineát azt gondolhatnánk, hogy elfogyott a lendület a formatervezőkből, ugyanis egy tökéletesen semleges farrészt sikerült alkotniuk az olaszoknak. Az igyekezet, pontosabban annak hiánya némileg érthető, hiszen ez a típus rengeteg országban lesz majd kapható, így a cél egy olyan forma megalkotása lehetett, amely világ legtöbb pontján képes belesimulni a forgalomba. Ennek a taktikának japán, illetve dél-koreai gyártók voltak az utóbbi évek nagymesterei, a legjobb példa talán erre a Mitsubishi Lancer, melynek hátsó lámpáját, szinte egy az egyben át lehetne rakni a Lineára. Kár érte, egy kicsit nagyobb bátorsággal valami izgalmasabbat és talán szebbet is össze lehetett volna hozni.

2007 közepén érkezik a négyajtós Fiat Puntohttp://www.origo.hu/auto/ujdonsag/20061011negyajtos.htmlJön a lépcsőshátú Fiat Puntohttp://www.origo.hu/auto/ujdonsag/20060822jona.html