Egy autó, amely elvileg logikus gondolatmenet alapján készült, de mégsem az, ami. Városba jó, csak éppen sokat eszik, és eszméletlenül drága.
Felhívnánk minden smart-rajongót vagy a márka iránt elkötelezett olvasót, hogy az alább leírtak megzavarhatják lelkiállapotukat, felkorbácsolhatják indulataikat! Érdekes kezdés egy mezei teszthez, de az alábbiakat olvasva érteni fogják, hogy szükség volt rá. Nálunk járt ugyanis a smart fortwo, az ötletes városi kisautó. Sőt, nem is az első, hanem bizony már az új modell. Ezres motorral, 84 lóerővel, jól felszerelve. A végén a bizonyítvány mégsem jó. Hogy miért nem? Hát vegyük csak sorjában.
A smart attól a meglehetősen logikus és számomra szimpatikus alapgondolattól vezérelve fejlesztette ki a fortwo-t, hogy a városi közlekedést optimalizálni kell. Teljes mértékben értem a gondolatmenetet, sőt autóversenyző létemre még támogatom is, hogy a városban kisebb autók kellenek. Egyrészt, ahogy megfigyelhető egy egyszerű nyári napon, a dugókban a legtöbb gépjármű-tulajdonos magában jár. Ergo teljesen fölöslegesen hozza magával az üres üléseket, nagyobb kasztnit és pöfögteti az orrunk alá a nagyobb motor által a rengeteg üzemanyagot. Nem jó ez így. Városban, aki tud, az járjon kisautóval, így kevesebb helyet foglal, könnyebben parkol, rövidebbek a sorok, több átfér a lámpánál. A kisebb autót kisebb motor is nyugodtan kiszolgál, ami túl nagy technikai fejtegetés nélkül is belátható, hogy kevesebbet eszik. Márpedig kevesebb üzemanyag elégetéséből bizony kevesebb károsanyag keletkezik, vagyis amellett, hogy spóroltunk a hellyel, még a környezetet is védjük. Egyszerű. Már csak az kéne, hogy az emberek ilyen autókat vegyenek.
Nos, elvileg erre mozdult rá a smart, amely elénk tárt egy ilyen autót. A gond csak az, hogy nem átgondolva. Bár a DaimlerChrysler még a mai napig ragaszkodik hozzá, hogy ez a márka talpra fog állni, azért a piaci elemzők évről évre egyre rémisztőbb vezetéseget emlegetnek, meg időközönként felmerül az eladás gondolata is, amelyet mindig tagadnak. A kitartás becsülendő, az azonban érthetetlen, hogy még mindig miért ugyanazon a vakvágányon bolyongnak fel-alá, ahelyett, hogy valamelyik irányba előrelépést érnének el.
Tudjuk, hogy a magyar autóvásárló nem éppen az átlag európai uniós szintet képviseli, de azért érdemes lenne piackutatást végezni a hazai reakciókból. Akinek tetszik, az is sírógörcsöt kap az autó ára hallatán, amit a tesztautó még a fogyasztásával is megspékelt. A teszt elején úgy gondoltuk, hogy az lesz az anyag címe, hogy legalább takarékos, de már tudjuk, ez sem igaz.
A kicsi autó pedig formára szebb lett, sőt még nagyobb is. A 19 centiméteres hossznövekedést mondjuk meg nem mondtam volna, de az azért megfigyelhető, hogy nagyobb lett. A tridion cella - ami az autó merevségét adja - kicsit másabb alakot öltött, de a ráaggatott műanyagokon is változtattak. Az orr kicsit vadabb, a fényszóró macskásabb, hátul pedig különálló kis bumszlik vannak. Az alap megjelenés szinte ugyanaz, csak éppen mégis más. Kívülről kicsit ijesztő az autó egyterűs magasságához társított kispolskis szélessége, de a hátul a széles nyomtáv már megnyugtató. Ugyanakkor a virsli első gumik szintén nem szimpatikusak, de erre is megvan az ok.
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.