Egy autó, amelynél a mosolyfakasztó kifejezés nem szinonima a nevetségessel, amelyre annyira vártunk, amely végképp növekedési pályára állíthatja a Fiatot, és amelyet akkor is szeretnénk, ha sokkal rosszabb és drágább lenne, mint amilyen.

Egy hete mutatták be itthon, nem csoda, hogy mindenki nézi. Valószínűleg évek múlva is mosolyt fakaszt majd
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A helyzet ijesztő is lehetne: egy nálam kétszer nagyobb, nem túl bizalomgerjesztő taxis mutogat a másik sávban álló Mercedeséből a pirosnál. Mosolygok, barátságosan biccentek, de nem éri be ennyivel, integet, hogy húzzam le az ablakot. "Nem láttam még élőben. Fú, nagyon állat" - mondja, majd az ára felől érdeklődik. "Nem is sok. És nagyon állat." Ebben maradunk.
Sejtettem, hogy az 500-assal töltött tesztnapjaim alatt feltűnő szereplője leszek az utcaképnek, de erre nem számítottam. Szinte balesetveszélyes többsávos úton haladni: aki mellettem van, oldalra néz, aki előttem, hátra, legyen bármilyen korú, nemű. Hiába kicsi az autó, nem nehéz megtalálni a parkolóban: az az, amelyik nem látszik az őt körülvevő emberektől.
Nem csoda a lelkesedés: a Fiat évek óta hergeli a népet, aki akarta, már hónapokkal ezelőtt megtervezhette magának saját 500-asát, a külföldi reklámkampányok önmagukban is hírértékűek. A marketingmunka azonban kevés lenne, ha a Fiat 500-as nem nézne ki úgy, ahogy. Tervezői olyan tökéletesen vették át az eredeti 500-as stílusjegyeit, úgy növelték meg a méreteket és öntötték modern, de mégis egyértelműen cinquecentós külsőbe, hogy túlzás nélkül állíthatom, nincs egyetlen részlete a kocsinak, amelyre azt mondhatnák, másképp jobb lett volna. Eltalálták az arányokat, a kocsi magasabbnak tűnik, mint kategóriatársai, de jól áll neki, nem úgy, mint az új Skoda Fabiának. Az egész autó gömbölyded, de nem túlkerekített, az első és hátsó lámpák nagyszerűen hozzák ez elődön megszeretett formákat, mégis modernek - de nem folytatom, inkább nézzék meg saját szemükkel a galériában. Nem lennék a dizájner helyében, akinek néhány év múlva frissítenie kell majd a formán.

Tökéletesek az arányok, mesteri, ahogy átültették az ős-500-as stílusjegyeit
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A nemzetközi menetpróba kapcsán Nógrádi kolléga már szólt az előzményekről, a külsőről és a technikai tartalomról, de most először nyílt alkalmunk többnapos tesztre. Miért vártak erre eddig? - vetődött fel bennem újra és újra a kérdés. Persze, az ős-500-as ötvenedik évfordulóján akarták piacra dobni - felelhetjük, csak épp alig érte meg a mérhetetlenül elavult Seicentót, németes Stilót és átlagos Punto II-est árusító Fiat a jubileumot. Örüljünk együtt, hogy végre magukra találtak az olaszok: nyerő a Grande Punto, a Bravo, de az 500-as akkora dobás, hogy most meg a gyártási kapacitás miatt főhet a fejük - de ez mégiscsak kellemesebb probléma az élethalálharcnál.
Kicsit féltem beszállni: az 500-as Panda-alapokra épül, a Pandával való első találkozásomra emlékezve most is megsajdul a jobb térdem. A műszerfal le sem tagadhatná a rokonságot, mégis egyedi és nagyon mutatós. Itt sem a padlón, hanem a középkonzol nyúlványán van a váltókar, az egész autó nincs 163 centi széles, mégis jól elférek. A kormány mögötti kombinált kijelző nemcsak tájékoztat, gyönyörködtet is; utóbbi funkció talán hangsúlyosabb, a fordulatszámmérő és a sebességjelző mutatója is lehetne nagyobb. A szélvédő kellően nagy, nem kell gubbasztani az út fölé lógatott jelzőlámpa színeit figyelve. Megemlítem, hogy minden - Pandából ismerős - kezelőszerv, kapcsoló kézre esik, bár ez nem nagy művészet, a kispolszkimban is gond nélkül elértem a jobb oldali ablaktekerőt.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?