Amikor a bolha kerreg - Smart Fortwo Coupé 0.8 CDI Passion teszt

2008.05.21. 1:05

Mindig megkapjuk, hogy mi, autós újságírók csak a nagy, elegáns és/vagy sportos, erős autókat szeretjük, persze minden létező extrával. Nem számít nekünk környezetvédelem, fenntartási költség, csak az élvezetek. Most, egy 0,8-as dízel Smart-teszttel végre cáfolhatnék.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Elődjénél nagyobb a második generációs Smart, de a szokatlan arányokról és a karosszériától elütő színű Tridion vázról továbbra is könnyen felismerhető
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Bokor százegynéhány lelkes település a Cserhát lábánál. Egy út vezet arra, ugyanaz, amely ki is, Bokor ugyanis zsákfalu. Tévedésből nehéz arra vetődni, szándékosan pedig csak évente egyszer szoktak nagyobb tömegek felé indulni. Furcsamód épp akkor, amikor a festői táj füstbe burkolózik, amikor a csendet gépek zaja töri meg, amikor a nyugalmat nyüzsgés váltja fel. Bokor ugyanis a Traktormajális nevű rendezvény szülőfaluja; május derekán ősi mezőgazdasági gépek és vontatók sorakoznak fel a mezőn, hogy tiszteletkört tegyenek, hogy nosztalgiaszántáson vegyenek részt, hogy a közönség megcsodálhassa őket.

Életem sok meghökkentő epizódja közül most az a történet illik ide, amely arról szól, miképp juttattam fel tavaly egy 1963-as évjáratú Eicher traktort a falu túlsó végéről a majális helyszínére, az innensőre. Utoljára körülbelül nyolcévesen mentem néhány métert a kukoricásban egy MTZ-vel, nem vagyok tehát vérbeli traktorista, ennek megfelelő, nyugalmas tempóban jártam végig a falu valamennyi - összesen két - utcáját az Eicherrel. Egy kába gyalogos sebességével, mégis iszonyatos zajjal haladtunk, a dízelmotoros öreg gép úgy rázott, hogy mindvégig görcsösen kapaszkodtam a kormányba, nehogy aláhulljak a bakról. Indulásnál kis híján hanyatt-, fékezésnél majdnem előreestem. Tíz perc nagy élmény volt, de egy óra már kínzásnak számított volna.

Fotó: Féjja Zsolt [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]


Háromhengeres dízelek: Eicher Königstiger (1963) és Smart Fortwo Coupé 0.8 CDI (2008). Több a hasonlóság, mint elsőre hinnénk
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Ha hirtelen át szeretnék kötni tesztünk főszereplőjére, a Smartra, mondhatnám, hogy ma nemcsak a nosztalgia, hanem a törpeautó is divat, ám nem ezért a gyenge képzettársításért kezdtem Budapesttől száz kilométerre a cikket. A hasonlóság nem elméleti, és nem merül ki a háromhengeres dízel konstrukcióban.

Egyszerre több súlyos civilizációs problémát is csillapítani hivatott egy kis helyigényű, takarékos, a környezetet alig romboló mini. Tetszik tehát az elv, és kövezzenek meg, a Smart külseje is. Vidáman foglaltam el az ülések felét, boldogan nyugtáztam, játékautósból szinte valódi autóbelsőre cserélték a második generációs Smart műszerfalát, miközben ötletes és egyéni maradt. A világos szövetborítás követendő példa lehetne mások számára is (annak nincs hírértéke, hogy minden könnyen elérhető). Becsuktam az ajtót, beállítottam a megfelelő vezetési pozíciót, régóta nem gyakorolt módon, kis karokkal a külső visszapillantókat. A kulcsot persze a kormányhoz akartam dugni - egy hét alatt szinte végig -, végül az apró váltókar mögött fordítottam el.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Autószerű belső váltotta a korábbi, gyerekjátékhoz hasonlót
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Akkor még nem jutott eszembe az Eicher. A kellemetlen dízelricsaj és a rázkódás ugyan meglepett, de bíztam benne, melegen kisimul. Automata üzemmódba kapcsoltam (ezt csak Passion kivitelnél lehet megtenni), és finoman megnyomtam a gázpedált. Nem történt semmi. Ellenőriztem, de a visszajelző A-t mutatott, nincs tehát üresben a váltó, ezért bátrabb mozdulattal ismét gázt adtam. Ezúton köszönöm a tervezőknek a puha fejtámla ötletét.

Szerencse, hogy legfeljebb egy személy tud beülni mellém a Smartba, így csak lassan nő azok száma, akik úgy vélik, egyáltalán nem tudok vezetni. Nem lehet finoman elindulni a kocsival. Kis gázadagolásra meg sem mozdul, aztán pedig olyat ránt, mintha hátulról nekimentek volna. Sajnos ez a dinamika csak indulásnál tapasztalható, menet közben kevésbé. A városi forgalom ritmusa padlógázzal tartható ugyan - a Smart közege pedig kétségkívül a város -, de a váltó miatt komoly számításokat igényel egy-egy előzés vagy kikanyarodás. Az ötfokozatú szekvenciális szerkezet ugyanis lassú, bár ha a lendület felemésztése volt a tervezők célja, szinte tökéletes. Legalább finoman vált, gondolhatnánk, de sajnos nem. A Citroen Sensodrive-ja működik hasonló módon, de annál, ha kézzel kapcsolunk, közben pedig elvesszük a gázt, a hagyományos rendszerhez hasonlóan, rántás nélkül változik az áttétel. A Smartnál nem: a lendület fogy, a rántás megmarad.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Ha nem tudnánk, hangja alapján akkor is könnyen megtalálnánk a motort
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


És a zaj is: a dobozhangú hifi sem képes elnyomni a nyolcdecis, háromhengeres turbómotor a változó vagy állandó sebességtől függően fel-felbőgő vagy monoton kerregését. Alapjáraton ráz a kocsi, menet közben még jobban, bár nem értem, miképp, mert fékezésnél úgy bólint, mintha régi kanapérugókon lebegő limuzin volna. A fékpedál mozgása tökéletes összhangban áll a gázéval: egy ideig nem történik semmi, aztán hirtelen befog. Adagolni már csak azért sem könnyű, mert a pedál furcsa kialakítása miatt (a szára nem felül van, hanem a padlóból indul) nyomásnál elemelkedik a vezető sarka a földtől, levegőben lévő talppal pedig még darabosabb lesz a mozgás.

Előző
  • 1
  • 2
Következő