A nők iszákos kedvence - Chevrolet Spark 0.8 automata Brill Edition teszt

A kisautók mellett szóló leggyakoribb érv a kedvező ár, a szerény fogyasztás és a jó manőverezhetőség, míg a negatívumokhoz általában az erő, a hely és a kényelmi felszerelések hiányát szokták sorolni. A 800 köbcentis, automata Chevrolet Spark néhol rácáfolt a sztereotípiákra.

A Spark amúgy nem kelt feltűnést, de a Brill Editionnel nehéz elvegyülni a tömegben. Arra nem számíthatunk, hogy elszáguldunk a bámészkodók elől
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A Chevy ugyanaz az amerikaiaknak, mint az oroszoknak a Lada: vannak nagyobb, drágább, elegánsabb hazai gyártású autók, ám a fél ország ezzel jár. És abban is közös a két márka sorsa, hogy mindkettő presztízse alaposan megkopott errefelé. Ma már senki sem vitatkozik azzal a megállapítással, hogy a Chevrolet tömegautó, húsz évvel ezelőtt viszont a név valami hihetetlen misztikumba burkolódzott, maga volt a megtestesült luxus és a megtestesült Amerika. A távoli, már-már virtuális márkákat az ember hajlamos a leglátványosabb, legjobban sikerült modellekkel társítani. Hiába szólt már a hetvenes-nyolcvanas évek is az egyszerű, olcsó modellekről - a Chevette-ről, a Corsicáról -, sokunk fejében sokáig a Chevrolet egyenlő volt az 1955-57-es Bel Airrel és az 1959-60-as Impalával.

Amikor a Daewoo-ból Chevrolet lett, tulajdonképpen nem történt semmi, csak az Egyesült Államok legolcsóbb márkája megjelent az öreg kontinensen is. Mégis furcsa volt a V8-as, nagyméretű dögökkel társított nevet és emblémát látni teljesen hétköznapi szabású autókon. Ez a különös érzés a Spark környezetében a legintenzívebb: a sokunk képzeletében élő "etalon-Chevyhez" képest a négy méternél is rövidebb ex-Matiz 0,8 literes lökettérfogattal, három hengerrel az orrában olyan, mintha leugrott volna a tajgetoszi járatról. Ha viszont az ember leszámol az előítéletekkel, és a kisautó státusból indul ki, akkor észreveheti a Spark előnyeit is.

A ködfényszóró a Premium felszereltség része. A 13 collos kerekeket szinte elnyelik a kátyúk
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A jármű láthatóan aprócska, a helykínálatával tehát minden bizonnyal nem fog meglepni senkit. Főleg akkor, ha nem hagyjuk, hogy a középső Patyomkin-fejtámla illúziókat keltsen bennünk, és abba a tévedésbe essünk, hogy háromszemélyesnek hisszük a hátsó ülést. A lábtér ugyanakkor kellemes meglepetéssel szolgált: persze nem óriási, de legalább a lábfejemet be tudtam dugni az ülés alá, amit sok nagyobb autóban sem tudok megtenni.

Elöl persze mindig kényelmesebb, igaz a pedálokat nem tudtam úgy kezelni, hogy a középkonzol ne találkozott volna a lábammal. Meglepett, hogy a pirinyó utastérbe mennyi tárolóhelyet sikerült belevarázsolni: polc a volán és a kesztyűtartó alatt, egy nagyobb nyílás és két pohártartó a középkonzol aljában, aprópénztartó a tükörállító mellett, szemüvegtartó a vezető ajtaja fölött. Az örök optimisták a keskeny autónak is meglátják az előnyét: a sofőrtől még a jobb oldali ajtózsebbe rejtett dolgok is gyakorlatilag karnyújtásnyi távolságra vannak. Hátul már szegényesebb a tárhely-kínálat, zsebet is csak az anyósülés hátára tettek; pozitívum viszont a rekeszelt kalaptartó.

A középkonzol tetején honolnak a műszerek. Fordulatszámmérő az automatához is jár
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Örvendetes, hogy a belső kialakításakor nem az "olcsó autó lesz, minek fáradjunk vele?" elvet követték. Ennek köszönhetően a műszerek elhelyezése nem az álmosítóan unalmas sablonokat követi. A vezető előtt csak a figyelmeztetőlámpák kaptak helyet, egy ívelt "vitrinben", az óraegyüttest pedig középre helyezték - a fordulatszámjelző egyébként az automata változatokból sem hiányzik. A ülés- és ajtókárpitoknál szintén sikerült ellépni a közhelyektől, ennek ellensúlyozásaként több helyen filléres anyagokat használtak. Nagyon vékonynak, sérülékenynek tűnik például a tető belső borítása, és elgondolkodtató, hogy a vezetőoldali szőnyeg hogyan lehet feslett 1500 kilométer futásteljesítmény után. Az is érdekes, hogy az ablakmosó folyadék csak akkor éri a szélvédőt, ha a lapátok elmozdultak alaphelyzetükből.

A teszt során úgy tűnt, a nyitott ajtókat jelző piros fénynek - a Toyota Yariséhoz hasonlóan - szereplési kényszere van: gyújtás nélkül, az autóba üléskor is bekapcsol, nyilván azért, hogy a vezetőt figyelmeztesse, hol is szállt be az imént. A túlbuzgó lámpánál sokkal zavaróbb volt, hogy az ajtózáró gomb lenyomásakor mindannyiszor bekapcsolt a riasztó, így aztán vezetés közben nagyon oda kellett figyelnem, nehogy lenyomjam a bal könyökömmel. Nyilván nem a Chevrolet hibája, mégis bosszantott, hogy a Blaupunkt szerkezet "disc error" ürüggyel benyelte egy lemezemet, és csak hosszas könyörgés után volt hajlandó visszaadni, 4-5 órával később. Addig kénytelen voltam az egyébként kellemes hangzású rendszeren rádiót hallgatni, hogy elnyomjam a szélzajt és motor sipítozását.