A Focus 1998-ban mutatkozott be, most a tízéves modell második generációjának ráncfelvarrott sorozatánál tartunk. A megjelenése óta töretlenül népszerű autó a legnagyobb dízelmotorral nem okoz csalódást.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0808/20080821fordfocus5.jpg)
A Ford új formatervezési irányvonalát is megörökölte a modellfrissített Focus, mindenben egy parányival jobb autó lett
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A Focus nevet jól eltalálták akkoriban, amikor felruházták vele az Escort utódát. Szinte mindenhol ugyanazt értik alatta, és már csak jelentése okán is a tárgyra irányítja a figyelmet. Természetesen csak ettől nem lenne sikeres a Focus, ami 1999-ben szenzációs eredménnyel, 444 ponttal lett "Az év autója". A megméretésen azóta sem ért el autó ilyen eredményt, a Toyota Prius 2005-ben meg sem közelítette 406 pontjával. Igaz, a Focus sikere előtt egy évvel az Alfa Romeo 156 még többet, 454 pontot kaszált.
A sokféle tekintetben jól teljesítő Focus az egyik legélesebb versenyben, az alsó-középkategóriás autók között nagyon népszerű. Sőt, általában véve is az, mert világszerte árult modellről van szó. A tíz év alatt természetesen sok változáson ment keresztül az autó, ám a mostani széria nem mutat annyira markáns, teljesen új irányt mutató váltást, mint ami egy japán vagy francia konkurens évtizeddel korábbi és mostani modellje között van. Úgy is mondhatnánk, hogy a Focusszal a Ford néhány évvel megelőzte a többieket, amikor az Escort négyszázhuszonkilencedik generációja után új járművet épített a kategória számára.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0808/20080821fordfocus8.jpg)
A hatalmas kerekek a csúcs Titanium X csomaghoz járnak
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Az akkori New Edge design jelentésének megfelelően az éleket hangsúlyozták a formában, míg belülre egy teljesen extravagáns középkonzolt telepítettek. Mondom, azóta kevesebb merészséggel támadták a rajzasztalt, részben a "sikeres dolgokon ne változtass" elvnek engedelmeskedve, részben semmi kockázatosat meg nem engedve. Ennek eredményeként maradt a zömök, jellegzetes szögben csapott farú forma, a hangsúlyos sárvédő-szélesítések, a magasra emelt hátsó lámpa. Ezekről könnyen meg lehet ismerni egy Focust ma is. A mostani modellen jellegzetes a kiemelt vállöv, ami a motorháztetőn végighúzódó vájatban folytatódik - mintha egy levágott fenekű Volvo S40-et látnánk, amely egyébként fajtárs, konszern- és padlólemez-rokon.
|
ST-RS-ST-RS...
|
A motorválaszték dízeltagozata is bőséges. Az 1,6-osnak van 90 és 109 lóerős változata, míg a 115 lovas 1,8-as kicsivel többet ad. A négy közül a két magasabb felszereltségi szinttől kezdve belépnek a kétliteresek: a gyengébb 110 lóerős, ami még nyomatékban sem igazán múlja fölül az erősebb 1,6 literest, ám ez már (és csak) az új, hatfokozatú, duplakuplungos Powershift automataváltóval kapható. A 136 lóerős kétliteres mindenféle konfigurációban előfordul, hatfokozatú kézivel és Powershifttel egyaránt. Az automatához még nem volt szerencsém, a manuális váltóval és nagy dízelmotorral szerelt tesztváltozatot viszont nagyon eltalált darabnak tartom. Érdekesek egyébként a tapasztalataim a Focus-váltókkal: az itt tesztelt Focus után vezettem a benzinmotorral szállított Focus CC-t, amelynek ötös kézi váltója jóval kevésbé működött finoman. Aztán egy C-Maxban ugyanez a dízel-kézi hatos párosítás fordult elő, ami megint jó benyomásokat tett rám. Reméljük, a benzineshez kapcsolt váltó egyedi problémája volt ez, nem pedig arról van szó, hogy általában ne ütné meg a másik váltó szintjét.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0808/20080821fordfocus7.jpg)
Szépen fekszik a kanyarokban, nagy tempónál is nagyon stabil
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A 100 kW-os motorteljesítmény és a bőséges nyomaték erőteljes autózáshoz szoktat hozzá. Nehéz is megállni, hogy a jól húzó autóval ne gyorsítsunk ki kedvünkre, bár az erejére 1800-1900-as fordulattól kezdve lehet számítani. Innentől nagyjából négyezerig lehengerlő erővel veti magát előre, még jó, hogy a fékek szintén a helyzet magaslatán állnak. A kelleténél erősebb hang jön be az utastérbe minden egyes gyorsításkor, bár egyenletes tempó mellett, a hozzáillő fokozatban kétezer alatt tartva a fordulatot nem zavaró a zaj, és autópályán is elég csendes a motor. A hatodik fokozat ilyenkor is alacsony fordulatot biztosít. Egyéb tekintetben, tehát a kapcsolások pontossága, a viszonylag rövid váltóutak és a finom működés terén jó pontokat szerez ez a váltó.
Egy-egy nyújtott ívű kanyarban, nagyobb sebesség mellett, de ugyanúgy szűkebb fordulókban azt is megtapasztalhatjuk, milyen jó a Focusszal "beszáguldani" a kanyarokba anélkül, hogy a jármű instabillá válna, vagy nagyon megdőlne. Más oldalról nézve a futómű munkáját, a kelleténél jobban érezni az úthibákat, igaz, ebben a szokásosnál alacsonyabb, /50-es oldalfalú gumiknak is van szerepük. A kormány megfelelően közvetlen, bár egy kicsit adhatna több visszajelzést. Ha már vezetünk, szeretnénk hátrafelé is jól kilátni, ezt viszont a kialakítás nem támogatja, legalábbis átlós irányban. A holttér csökkentésében a nagyméretű, osztott látóterű tükrök sokat segítenek.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?