Zöldülő csillag - Mercedes-Benz E300 Bluetec teszt

Vágólapra másolva!
Ami a kilencvenes években a biztonság volt, az ma a környezetvédelem az autógyártásban. Erről szólnak a fejlesztések - így teljesíthetők az egyre szigorúbb normák, így lesznek jobban eladhatók a típusok. A Mercedes-Benz kevésbé környezetterhelő modelljeit Bluetecnek hívják. Az E-osztály járt nálunk.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Az E-osztály után a hírek szerint sorra jönnek majd a Bluetec-modellek
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Korábban már írtunk róla, hogy alapvetően téves az az álláspont, hogy létezik zöld, vagy más nevén környezetbarát autó. Egyik erdő sem szereti, ha telefüstölik különféle szennyező anyagokkal, de alapvetően azért biztató, hogy próbálnak az autók károsanyag-kibocsátásán csökkenteni.

Ezt az új irányzatot egyre több márka lovagolja meg, hiszen melyik cégnek ne tenne jót, hogy egy kicsit környezetbarátnak látszik (az egyre szigorúbb előírásokról nem is beszélve). Korábbi cikkünkben már rávilágítottunk, vannak olyan cégek, amelyek csak a már meglévő kis károsanyag-kibocsátású autóikra fogják rá, hogy Eco-autó, mások már több tíz éve bevált megoldások együttes alkalmazásával rajzolnak magukról kedvező képet. De vannak valódi, komolyabb fejlesztések.

A prémium szegmens nem a kisautóiról híres. A nagy autó többet fogyaszt, jobban terheli a környezetet. Egy hat- vagy nyolchengeres motor akkor sem környezetbarát, ha elektromotor segíti, de ugyanez elmondható egy nagy dízelről is. A Lexus csúcslimuzinjai hibrid hajtással is annyi károsanyagot bocsátanak ki, mint két kisautó - inkább a szándékot kell értékelni bennük.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Külsőre egy átlagos E Mercedes, pedig valamiben különleges
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Manapság nagyon divatosak a turbódízel autók. A magas gázolajár ellenére a nagyobb autóknál egyre inkább ezeket a modelleket keresik a vevők, hiszen a turbódízel erőforrások az utóbbi tíz évben hatalmasat fejlődtek. A részecskeszűrőnek hála nincs már koromfelhő, de a Mercedes még ennél is tovább ment, piacra dobták a Bluetec modelleket.

Mi az a BLUETEC?

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Bluetec verzió már több modellből létezik, az R-osztály vagy a GL mellett már teherautókban is
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A tesztautó kapcsán ez volt a legsűrűbben elhangzó kérdés. A Bluetec egy moduláris kipufogógáz-tisztítási rendszer, amely a Mercedes-Benz új, környezetbarát dízelmotorjaiban jelenik meg. Nem csak a személy-, hanem a teherautókban is.

A Bluetec erőforrásokban a NOx kibocsátást mérsékelik - ez a kipufogógázban az egyetlen olyan összetevő, amely a dízelek működési elvéből adódóan meghaladja a benzinesekét.

A Mercedes két változatban fejlesztette ki, amelyből az E300 az egyszerűbbet használja. Az oxidációs katalizátor és részecskeszűrő mellé még bekerült egy hosszú élettartamú NOx-tároló katalizátor, valamint egy további kiegészítő SCR-katalizátor.

A másik Bluetec megoldás még ennél is hatékonyabb: annál AdBlue adalékot fecskendeznek a kipufogógáz-áramba. Ezáltal ammónia szabadul fel, amely az ebben a rendszerben is beépített SCR-katalizátorban a nitrogén-monoxidok mintegy 80 százalékos mértékéig ártalmatlan nitrogénné és vízzé alakul. Az ilyen Bluetec autókban természetesen egy plusz tartály van, amelyben az AdBlue adalékot tárolják. Szerencsére ebből az adalékból kis mennyiségre van szükség, így aztán az adalék utántöltésének az esedékessége egybeesik a szervizintervallummal.



Fotó: Hirling Bálint [origo]

Ezt a motort már régóta ismerjük, a NOx tároló és az SCR-katalizátor az újdonság
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Elsőként az E-osztály ezen változatával találkozhattunk, amelyben a már jól ismert háromliteres, V6-os CDI dolgozott. Ez motor márt járt nálunk az E280 CDI, valamint az E320 CDI formájában is, most E300 Bluetecnek hívják. Ugyanarról a blokkról beszélünk: a 280-asban 190 lóerőt enged az elektronika, és ehhez csak az ötfokozatú automata jár. A 320-as ezzel szemben 224 LE-t teljesít, 540 Nm-es forgatónyomatékkal, amely az újabb 7G-TRONIC automatán keresztül hajt. Az E300-ast e kettő közé lőtték be; szinte ugyanazt tudja, mint a 320-as, csak 13 lóerővel gyengébb. Ez is megtarthatta a modernebb hétfokozatú automatát, de a végsebessége és a gyorsulása is rosszabb kissé. Menet közben ebből semmit nem érezni, hiszen az 540 Nm-es forgatónyomaték ebben is jelen van, 1600-tól 2400-ig folyamatosan.