A modellváltáskor szinte minden megváltozott benne, a kisugárzása mégis ugyanaz. A külseje hidegen hagy, de mióta kipróbáltam, akár vennék is egyet.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static8.origos.hu/i/0812/20081223nissanxtr12.jpg)
Nehéz megkülönböztetni elődjétől. Kirándulásokhoz, nyaraláshoz tökéletes partner
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Ez az a Nissan, amely számos ok miatt maradhatott meg az emlékezetemben. Amikor 2002-ben bemutatták, sok dolog járt a fejemben, csak az nem, hogy ez a szögletes autó sikeres lesz. Aztán pont ez lett a védjegye, a dizájn a következő generáción sem változott sokat. Az első X-Trail még az Almera padlólemezére épült, egy kicsivel kisebb volt, és Nissan turbódízel motorral nyitott. Aztán jött a renault-s összeborulás.
Az első X-Trailben középen voltak a műszerek, és erre még megfelelő ideológiát is kitaláltak. Hiába nem tetszett senkinek sem, akkor még a japánok szerint ez volt a tuti megoldás. Azóta változott a világ, a modellváltáskor ez volt az első, amit kisöpörtek az autóból. Szerencsére.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static5.origos.hu/i/0812/20081223nissanxtr1.jpg)
Meglepően stabil, ugyanakkor kényelmes is
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A 2007-es Genfi Autószalon előtt mindenki úgy emlegette az új X-Trailt, mint egy modellfrissítés végtermékét, de svájci szalonon a nissanosok nem győzték hangsúlyozni, hogy ez egy teljesen új autó, immár a Qashqai-jal közös padlólemezen.
Már az első X-Trail sem a formája miatt tetszett, de azt lehet mondani, a jelenlegi még csúnyább lett. Megtettek mindent annak érdekében, hogy még riasztóbb legyen az orra, a fara viszont talán előnyére változott. Az új X-Trailre azonban mindenképpen alkalmazható az a tézisem, hogy amelyik autó csúnya, az csak jó lehet, különben nem kellene a kutyának sem.
Az X-Trail az elődhöz képest sokkal nagyobb lett, már-már eggyel nagyobb méretű SUV-k között is jól néz ki. A belső tér is jelentősen nőtt, de leginkább a hatalmas csomagtartó lehet vonzó. Az anyagok minősége egészen kellemes, az összeszereléssel sincsen gond, az X-Trail egy eltalált kis hobbiterepjáró. A kapcsolható összkerékhajtása sok mindenre jó, bár kőkemény terepre nem mennék vele. Egy egyszerű felhasználó azonban tényleg sosem téved ilyen vidékre, ahol pedig mindenki megfordulhat, ott az X-Trail hajtásrendszere tökéletes. Télen hóban, sárban nagyszerűen muzsikál, a 4x4-e tehát pont annyit tud, amennyit egy ilyen autónak kell.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static8.origos.hu/i/0812/20081223nissanxtr2.jpg)
Megnövekedett méretei miatt már elég komoly kiállású SUV lett
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Tavaly a 350Z éppen akkor aktuális modellfrissítése kapcsán volt egy Nissan rendezvény a Hungaroringen. Az importőr az X-Trailt is elhozta a képességeinek bemutatására, de akkor még mindenki azt hitte, hogy a pályán belül található kis terepes részen lehet csak használni. Hát nem így történt: aki nem tudott menni éppen a 350Z-vel, az az X-Trailt is kipróbálhatta a pályán. Elsőre komolytalannak tűnt, de később mindenki elismerte, hogy méreteihez és kategóriájához képest meglepően jól mozgott a versenypályán. Persze ezzel nem lehet megdönteni a pályacsúcsot, de az kiderült, hogy nagy sebességnél is roppant stabil.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?