Amerikából, Apának - Dodge Journey teszt

A Dodge három éve a Caliberrel kezdte meg európai offenzíváját, de eddig nem túl sok babér termett számukra. A nagycsaládosoknak szánt Journey az első modell, amely eséllyel ugrik be a mélyvízbe. 

Egy újabb Dodge, amely európai sikerekre vágyik
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A Dodge-család modelljeinek sorába új név érkezett. Jobbára keménységet, meghökkentő hatást igyekeznek sugározni a hangzásukban és tartalmukban minden finomságot elutasító eddigiek: Caliber, Avenger (=bosszúálló), Nitro. A Journey hozzájuk képest a könnyed távlatokat nyitó, világot kitáró kellemes élmény, legalábbis jelentése alapján. A teljes név dzs-jét duplázni nem is olyan könnyű, esetleg doddzsörni lesz, vagy dodzsödzsörni, ö nélkül pedig hosszú szünet kerül a két dzs közé.

A Journey-t 2007 őszén, a Frankfurti Autószalonon mutatták be, Európában bő fél éve kapható. Közvetlen elődje nincs, és a Dodge márka hivatalos képviselete is csak pár éve működik nálunk. A modellpaletta legfrissebb tagjaként a Journey új szegmenst nyitott az amerikai gyártónak, ráadásul itteni jelenlétét egyértelműen az európai igényeknek való megfelelés jellemzi. Szoros Chrysler-összekapcsolódásukat mutatja, hogy sok hasonló műszaki elem rokonítja a két márka modellpárjait, és a legtöbb modellnek a "testvércég" kínálatában is van megfelelője, igaz, a Journey ebből a szempontból kivétel. Saját házon belül a Journey a módosított Avenger-padlólemezt kapta nagyobb tengelytávval, és a márkaarculat jellemző elemei is megtalálhatók nála, más körítéssel. A kereszt alakban négy részre osztott, hatszögű hűtőmaszk, a nagy lámpák és az előretolt lökhárító mind megtalálhatók, az agresszív összkép viszont hiányzik, vagy legalábbis szelídült, nem véletlenül.

Családosoknak szánták, ezért akár hét személy befogadására is képes
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A Journey-t ugyanis a családosoknak szánták, pontosabban a tehetős, családos embereknek, akik az amerikai fíling ígéretétől hajtva egy európai főelemeket is tartalmazó, "ide szánt" CUV-t, Crossover Utility Vehicle-t vesznek. Röviden crossovernek is lehet nevezni ezt a kategóriát, amelyben a Journey azért indult, hogy a személyautós kezelhetőséget az egyterűek helykínálatával és a szabadidő-autók könnyű terepjárós tulajdonságaival ötvözze.

Szűk kínálat

Egy nálunk átlagos családi autó árának kétszereséért a Journey egy még mindig családi célú, de sokoldalú jármű szolgáltatásait nyújtja, és némi kompromisszum árán tényleg el tudna látni minden feladatot. Azért csak tudna, mert a forgalmazó nem árulja az összkerékhajtású változatot, ezt Európába nem is küldik. Csak dízelmotor kapható, benzinesek nem, amint a csúcs R/T felszereltségszint sem. A német piacon viszont választható a 2,4 literes benzinmotor (ez igazából nem nagy előny), és az R/T-kivitel is.

 

Az ülések ledöntésével akár 1641 literes csomagtér is elérhető
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Bár felárért kapható 5+2 személyes kivitelben is, a dolog előnye és hátránya éppen önmagában rejtőzik. Tágas autó a Journey, de annyira nem, hogy a harmadik sor két ülése teljes értékű legyen. Padlómélység és lábhely ugyanis ezek alatt gyakorlatilag nincs, vagy maximum gyerekeknek elég. Szükség esetén tehát használhatóak, de nagyon is helyén való, hogy a 7 személyt 5+2-ként írják le. Ide beszállni úgy lehet, hogy a második sor üléseit függőleges lappá hajtjuk, és sínen előrecsúsztatjuk. Előtte persze a csomagtérből ki kell hajtani a hátsó támlákat, ez könnyen megy, egyszerűen a hátukra rögzített pánttal kell felhúzni mindkettőt. Ekkor az öt ülés mögötti hatalmas (758 literes) csomagtartó összemegy majdnem az ötödére, így itt sem valósul meg a "sok ember sok csomaggal" elv, kivéve, ha az extra tetőrudakkal kibővítjük a kapacitást.

A kapható kivitelek közül az olcsóbb, hétmillió forintba kerülő SE-szintből rengeteg felszerelés kimaradt, érdemes tehát a tíz százalékkal drágább SXT-t választani, amely még ezen túl is igényel majd némi felárat, de legalább a póriasság hangulatától mentesít. Egyes tételek csak úgy lesznek benne a kocsiban, ha eleve SXT-vel indítunk. Ilyen a tempomat, az elülső ködlámpa, a könnyűfém keréktárcsa, a kétzónás automata klíma, a fedélzeti számítógép, a fényre sötétedő visszapillantó, az elektromosan állítható vezetőülés, és kedvencem, a kétledes zseblámpa, amely a csomagtartó oldalában pihen és töltődik, amíg ki nem pattintjuk a helyéről. A belső, irányítható világítás elöl-hátul szintén fénydiódás, és valahol itt kezdődik a Journey kimeríthetetlennek tűnő szolgáltatáscsomagja. A leghátsó két utasra a méreteket kivéve ugyanannyi gondoskodás jut. A hét ülés három sorban helyezkedik el 2/3/2 arányban. A 420 ezer forintba kerülő csomag az ülések mellett a háromzónás légkondicionálót is tartalmazza, amely elöl két oldalra és a második sorban más-más hőmérsékletet képes árasztani. A második sor klímakezelő gombjait a sofőr letilthatja, ekkor ő igazítja ki a hátul ülők hőháztartását is. Magától értetődő, hogy a harmadik sorban ülőknek is van pohártartójuk, egyébként emlékeim szerint minimum nyolcat találni, ha a hűthető kesztyűtartó két üdítősdoboz-rekeszét nem számítjuk.

A középkonzol már egy kicsit mercedeses, de a kemény műanyagok még mindig uralják az utasteret
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Egy magas kombihoz hasonló a helykínálat az első két sorban. Az utastérben használt borítások többnyire kemény műanyagok, miközben a padló szinte szőnyegpuhaságú. Az ülések feláras folttaszító kárpitja világos, a legsötétebb szín az amerikai autók jellegzetes közép-barnája. A tágasság érzetének növelésére a fejteret világos anyaggal burkolták. Nem túl megnyerő a műszerfal, fénye a Jeepekből és Chryslerekből ismerős. A középkonzol felejthető, mindenféle formai ötlet nélküli, téglatestekből és hasábokból épül föl. A Dodge-ok külsején érezni a darabosságot, belül a Journey sem csinált forradalmat, másért lesz figyelemreméltó.