Ha a General Motors nem húzza le a rolót, és az Opel is életben marad, akkor ezt az évet úgy fogják emlegetni Rüsselsheimben, mint amikor ők nyerték meg az Év Autója díjat. A nagyon várt Insignia végre tesztautóként is bemutatkozott nálunk. Sok tekintetben nagy előrelépés a Vectrához képest, de az "Opel sosem kop el" frázisát aligha erősíti majd.
![Fotó: Hangyál Attila [origo]](http://static7.origos.hu/i/0903/20090317opelinsig2.jpg)
Az Év Autója nálunk járt. Nem győzött meg maradéktalanul
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A kupé, jól hangzik, elképzeljük írott szóként is: a coupé már olyan riviérásan elegáns, szóval nagyvilági, vonulós, klasszikus. Ehhez képest a kupés tetőív egy négyajtós középkategóriás autóban addig kelt ilyen képzeteket, míg nem kell aláülni. A Volkswagen Passat CC után az Insignia is ezt a fegyvert veti be, amikor kecses oldalnézetet mutat. Régi mondás, hogy az első pillantásra fellobbanó szerelemnél meg kell nézni a delikvenst másodszor is. Az Insignián ekkor sem érezni izzadságszagot, gyönyörűen eltalált arányaival a kategóriában magasra tette a látványbeli mércét - ugyanakkor az utastérbe pillantva nehéz a hátsó ajtók lemeze mögé magas embert képzelni. 180 centiméteres testmagasság lehet a fölső határ, ha a hátsó utas néha ki akarja húzni magát ültében a hosszú úton, vagy egyszerűen csak kinyújtja a nyakát.
Milyen az Insignia mozgásban? Videónkból kiderül
Ha ezen a semmiségen túllépünk a középkategória új ásza kapcsán, akkor nyugtázhatjuk, hogy külső méretéhez hűen nagy helykínálattal rendelkezik az Insignia, elöl mindenképpen. Az 500 literes csomagtartó úgy hatalmas, hogy kicsit keskeny, de elképesztően hosszú, tehát mélységi felderítő kell hozzá. Nem szoktak ilyen gondjaim lenni, de a mélyére érni csak bemászva tudnék. Egy tíz centiméteres lépcső segít azzal, hogy nem engedi teljesen a támlákig sodródni a csomagokat. Kisebb dolgok azért elférnek a kerékdobok mögötti hálós rekeszben is. A hossz előnye a méretes nyílás, ami négyajtósnál nem utolsó szempont.
Mitől szép az Insignia? Mindattól, amitől a menetpróbán is az volt, amit nagyon jól kiszámítva belerajzoltak, megformáltak. Említhetem például a felületekbe vasalt éleket az ajtókon, a motorháztetőn, a sárvédőn, a lökhárítón. Vagy azt a hatalmas lemezdarabot, ami a magasba emelkedik a csomagtér nyitásakor. Szeretik a nők Dépardieu orrát? Igen, de Clooney egész arcát már inkább. Elviselhetően nézett ki a Vectra eleje? Fogjuk rá, de tessék megnézni az Insigniáét. Valami változott a szívekben, a fejekben az Opel tervezőközpontjában. Miért kellett erre ennyit várni?
![Fotó: Hangyál Attila [origo]](http://static4.origos.hu/i/0903/20090317opelinsig1.jpg)
A 19 colos felniken nem tökéletes a rugózási komfort
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
|
Vélemény? Az autómosó dolgozói megint jó témát szolgáltattak a kereteshez, nagyjából esszenciáját adva a vadonatúj Insignia által kiváltott reakcióknak: "Mi ez? Inszigna." "Elnézést, milyen autó ez? Ja, a Szignia. Ami most a csapból is folyik. Gyönyörű autó!" Tény, hogy az utcán sokan megnézik: szép kocsi, de vajon miféle. Ezzel az Opel malmára hajtják a vizet, mert micsoda meglepetés, elismerés lesz, amikor rájönnek, honnan jön az Insignia. Egy ismerőst el is vittem egy szakaszon, de nem hálálta meg. Először is az autót kívülről nem ismerte fel, majd benn udvariasan azt kérdezte: előfordulhat, hogy az ő tinédzserkorú Peugeot-jában kényelmesebb az ülés, mint ebben? |
Házi Év Autója versenyünkön, ha nem is elsőnek jött be, de hétből négy kollégánál dobogós lett úgy, hogy addig csak egyikünk vezette. Gyaníthatóan az újságíró-társadalom nagyra értékelte az Opel lépését, amellyel újat alkotott, nem titkoltan saját kategóriájában akarva vezető szerephez juttatni az Insigniát. Külsőre sikerült is, főleg a frontrész idéz klasszikus, egyedi látványt, minden ódivatú vagy retró utánzás nélkül. A beleírt márkanévvel az emblémánál ugyanezt érezni. A kapható tíz motorja közül a két turbótlan benzines kivételével bármelyik erőforrást szívesen választanám. Telerakták friss fejlesztésű elektronikus berendezések sokaságával, amelyek a vezetés biztonságát hivatottak növelni, miközben a közvetlenebb élményért az új kormány-futómű egység is felelős, emellett összkerékhajtással is készül.
![Fotó: Hangyál Attila [origo]](http://static6.origos.hu/i/0903/20090317opelinsig6.jpg)
500 literes a csomagtartó
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Külseje után a számomra leginkább vonzó jellemzője a kínált variációinak nagy száma. A tízféle motort rögtön négy- és ötajtós vagy kombi karosszériába lehet csomagolni, van kézi és automata váltó. Mindegyik hatfokozatú, a felszereltség pedig négyféle lehet. A magasabb szintűekhez eleve nagyobb motor dukál, mint ahogy például nincs alapkivitellel V6 Turbo.
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Sikerrel zárult az autóvonat tesztelése
A Európai Bizottság által támogatott Sartre projekt célja, hogy hamarosan olyan autóvonatok közlekedjenek az országutakon, amelyekben a hátul haladó autók vezetői ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt
Az angol támadó duplázott, a ManUnited 2-1-re nyert. Suárez nem kezelt Evrával.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.