Végül is, miért ne? - Renault Mégane Berline 1.6 teszt

Az új Mégane kívül kicsit nagyobb, kicsit szürkébb, belül kicsit mívesebb lett. Az ötajtós most még szűk benzines kínálatából az alapverziónál alig erősebb és alig drágább 110 lovas 1,6-os járt nálunk.

A harmadik generáció kevésbé merész formatervet kapott, mint az előd
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az előző Mégane mellett nem lehetett csak úgy elmenni. Volt az embernek valami tudathasadásra emlékeztető élménye, amikor a furcsa szögben vágott lemezeket megpillantotta: a másik énnek biztosan tetszik/nem tetszik. Aki ezt az Avantime-szerű farformát megálmodta, nem különösebben foglalkozott a leendő tompor gyakorlati hasznával, a pucsítós fenék tízliterekben mérhető csomagtérszűkítő vonásával. Egy másik valóságban biztosan így domborodik minden hátsó szélvédő, de nálunk ennek inkább csak a benzinkutas örül, amikor az üveglehúzóval gyorsabban tud ügyködni.

 

 

Ennek vége. A Mégane kapott egy Laguna által meghatározott orr-kialakítást és egy tucathátsót, cserébe az extravaganciáról le kellett mondania. Hátulról most már nézhetnénk bárminek - eddig legalább jól elkülöníthető volt az alsó-középkategóriás vetélytársaktól. Megint furcsa helyzet alakult ki: az univerzális hátsója profilból jobb, mint az eleje. Az orr-rész oldalról szinte jelentéktelen, fotogén látványa érdekében legfeljebb a sarkokig távolodjunk el a szemközti nézettől.

Legtöbbet, mintegy nyolc centimétert, a hossza növekedett, miközben az összes többi dimenziója és a tengelytávja egy-két centit. Ebből következik, hogy a tengelyek előtt és mögött nagyobb a karosszéria túlnyúlása, mint volt, és ez jól látszik is. A lemezfelületek térnyerése az oldalablakok rovására ugyancsak feltűnő, a kilátás majdcsak összejön valahogy. A kocsi orra megérdemli, hogy részletesebben elemezzük. A lökhárító félig sárvédő is, oldalról körbeöleli a fényszórót, hatalmas légbeömlő-szájat formáz. A ködlámpafészkek kikerültek szélre, a kerekekkel egy vonalba. Pajzsformát sajtoltak a motorháztetőre, valóságos fennsík. Végeit jó magasan folytatják az oszlopok, az övvonal ehhez képest mélyről emelkedik hátrafelé. A motorháztetőt teleszkóp emeli fel. Gyaníthatóan a gyalogosgázolás következményeit enyhítik az elbújtatott ablaktörlőlapátok, amelyekre ráér a motorháztető széle. Ezzel akkor szembesültem, amikor az éjszakai fagy előtt fel akartam hajtani a lapátokat, de nem ment. 

Az 1,6-os benzines motor kétféle teljesítményszinttel kapható. Az erősebb, 110 lovast próbáltuk

A Mégane belseje egységesen szép kialakítású, tiszta, nyugodt, harmonikus vonalvezetésű. Középkonzolja és műszerei jól mutatnak, ehhez azonban kellenek a jobb audió és az automata klíma kezelőpaneljei, amelyek a sorban második, Expression szinthez felárért kaphatók, de a tesztautóba bekerültek. Finoman kapcsolható kezelőelemeket találunk, de a telefon-hifi-egység kormányon elhelyezett gombjai igazából egy bumfordi bajuszon vannak. Nem is esnek kézre, én maradtam a hagyományos kezelésnél, mert az semmivel sem kényelmetlenebb.

Jól látható a felső, lyukba ültetett rádiókijelző, és a feltűnő műszerek képe. Ezek a legkevésbé sem hagyománytisztelők, aszimmetriájuk, összhatásuk ízlés kérdése, nekem tetszett. Balra a fordulatszámmérő mutatója alsó függőlegesből indul, de már korántsem jár nagy kört, mert magastartásban hatezerhez, tiltás közelébe ér. Ebben a karikában figyelhetjük a fel-le váltást kérő nyilakat is, ellenkező oldalon kis kijelző mutatja a fedélzeti számítógép adatait. A kettő között a legújabb villantás, a digitális sebességmérő trónol, egy körben két kis órával (vízhőmérséklet és benzinszint). Fehér alapon fekete karakterei közül a sebességet könnyű leolvasni, a két körórát már szokni kell. A feláras sebességszabályozó színes karikája fokozhatja a látványt.

A Mégane egyetlen gyengéje a hátsó lábtér, amely egy kicsit szűk

Aki jót akar, a világosszürke kárpitot választja, a sötétebb változat szűkíti és komorabbá teszi a nem túl tágas helyet. Az elöl ülők nem fognak szorongani, a hátsó utasok a rövid lábtérre és a kelleténél kurtább ülőlapra panaszkodni fognak: magasabb emberek térde a kimélyített üléstámláknak köszönhetően fér el. A sofőr és a navigátor már jobban terpeszkedhet, ülésük kényelmesen beállítható, ám elég kemény, némi oldaltartással.

Anyaghasználatban felemás sikerű a Mégane, ha lehet, vegyünk ennél magasabb felszereltségűt. A műanyagok sokan, de rendben vannak, harmonikus összhatásukkal feledtetik a kis ridegséget. Nem véletlenül, a rengeteget fogdosott kormánynál szembesülünk egy hiányossággal: a sokkal jobb tapintású bőrborítás szintén a harmadik-negyedik szint kiváltsága. És még egy dolog, amit az Expression nem kap meg: az ajtók behúzására szimpla vájatot alakítottak ki az ujjaknak, míg feljebb már elegáns markolat jár.