Egy test, két lélek - Fiat 500-Ford Ka összehasonlító teszt

Vágólapra másolva!
Egy helyen készülnek, ugyanarra az alapra épülnek, még motorjuk is egyforma. A Fiat 500 és a Ford Ka azonos terepen küzdenek, mégis teljesen más eszközöket vetnek be: retró a jövő ellen, avagy városi kisautók csatája.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hajdú András [origo]

Két divatmini, amelyek szinte teljesen azonos alapokon nyugszanak. A Fiat Pandáén
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Automatát kéziváltós autóval összehasonlítani nem szerencsés, most mégis ilyesmire vállalkoztunk, pontosabban kényszerültünk. Az aktuális rovatértekezleten felmerült, milyen jó lenne, ha a hirtelen érkezett Ford Kát össze tudnánk hasonlítani testvérével, a Fiat 500-zal. Csakhogy az idő már szorított, hirtelenjében pedig csupán egy Dualogic-váltós Cinquecentót sikerült szereznünk az importőrtől. Az 1,2-es motor stimmelt, a helykínálatot, kisugárzást, az emberek reakcióját is tökéletesen mérni lehet, így ha nem is teljesen azonos feltételekkel, de belevágtunk az összehasonlításba.

Az 500-Ka páros a Fiat és a Ford együttműködésének gyümölcse, a két gyár osztozott a fejlesztési költségeken. A két mini ugyanarra az alapra épül, egy helyen, a lengyelországi Tychyben készülnek (ahol egykor a kispolszkik), az 1,2-es benzin-, illetve az 1,3 literes dízelmotor is közös - a Fiat annyiban különcködik, hogy 1,4-es blokkal is forgalmazza az 500-ast. A duó költséghatékonyságból csillagos ötöst érdemel, hiszen még a padlólemezt is a raktárból szedték elő - az olaszok a Panda alapjaira ültették rá Év autója-címet nyert retró kisautójukat.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=PYChIJdju0Z2NJuq


Gizike és a Ford Ka - nézze meg autósmozinkat!


Minthogy a fejlesztést eredetileg a Fiat kezdte, természetesen jóval korábban érkezett a piacra a Cinquecento modern kori reinkarnációja, nálunk is tavaly januárban jelent meg az első teszt. A Ford hozzávetőleg egy évvel az 500-as után mutatta be saját modelljét a Ka minden porcikájában felfrissült új generációjaként, nagyjából éppen akkor, amikor a Fiat körüli fellángolás, vagy ha úgy jobban tetszik, retróhisztéria első hulláma lecsengett. Az időzítés ebből a szempontból tökéletes lett volna, a jól megkomponált terveket azonban keresztülhúzta a gazdasági válság: az új Ka éppen egy zuhanórepülésben lévő piacra érkezett. A Fordnak azért nem kell aggódnia, a jelenlegi trendek azt mutatják, hogy a városi minik lesznek a nyerők, így a Ka akár acélos eladási adatokat is mutathat legkésőbb év végére.

Fotó: Hajdú András [origo]

A Fiat a legendás elődöt, a Ford a Fiestát másolja


Formailag kevés hasonlóság mutatkozik a két autó között, de az nem állítható, hogy ég és föld lenne a kettő. A Ka - értelemszerűen a tengelytávot leszámítva - mindenben egy kicsit több a Fiatnál: néhány centivel hosszabb, szélesebb és magasabb. Sokan vitatják ugyan, hogy létezne ilyen kategória, mindenesetre férfiszemmel az 500-as és a Ka is női autónak tűnik, olyannak, amelyet Kovács úr éppen azért vesz meg, hogy Kovácsné ne a (férfias) tiptop limuzint húzgálja meg ügyes-bajos dolgai intézése közben.

Az 500-as esetében érdekes ez a női vonal, a klasszikus előd ugyanis abszolút uniszexnek tűnik. Ebben benne lehet, hogy formája évtizedek óta velünk él, hozzászoktunk, ismerjük, ezért elfogadhatónak találjuk, akár nő, akár férfi száll ki belőle. Nemrég jártam Nápolyban, ott még mindig tucatszám rohangálnak az utakon, fiatalabbakat, idősebbeket, fiúkat, lányokat, férfiakat, nőket egyaránt látni a vezetőülésekben. Ezzel szemben az új 500-as tervezésénél hiába próbáltak minél több stíluselemet átvenni a legendás elődből, a végeredmény valahogy mégis inkább nőies lett, főleg a tesztautóéhoz hasonló piros színben.

Fotó: Hajdú D. András[origo]

A Ford majdnem 8 centiméterrel hosszabb és magasabb, de ez alig érzékelhető


Mindettől eltekintve az 500-as egyértelműen jól sikerült konstrukció, jó érzésekkel sétálják körbe a járókelők. Tökéletes megtestesítője a retróőrületnek, a bemutatás után otthon magam is hallgattam eleget, vegyünk már egyet. A Ka az 500-assal szemben a legkevésbé sem a múlton akar lovagolni, nyoma sincs az előző Kára jellemző formai forradalomnak. Az új Ka tökéletesen illeszkedik abba az arculatba, amelyet a Ford a Fiestával indított el - mintha ugyanaz lenne, csak éppen kicsiben. A két kisautó közül az 500-as tűnik arányosabbnak, a Ka különösen hátulról nézve kicsit dundi, hátsója magasra nyúlik, olyan, mint egy felfújt bogár.

A Ford ügyesebben is kihasználhatta volna, hogy a Ka majdnem nyolc centivel hosszabb az 500-asnál, ennyiből érezhetően szellősebb hátsó lábteret is kialakíthattak volna. Furcsamód mégsem ezen az úton indultak el a tervezők, inkább a csomagtartón látszik, hogy a Fordé a nagyobb modell. Az 500-as 185 literjével szemben a Kában alaphelyzetben 224 liternyi hely jut a csomagoknak, magasabb hátsója révén pedig 710 literre lehet bővíteni a rakteret a Fiat 610 literével szemben. Ha engem kérdeznek, mindegy, hogy 185 vagy 224 liter, mindkettő kicsi, akkor már előnyösebb lett volna, ha a Kában nagyobb a hely a hátsó utasoknak.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A Fiat 500-asért minden korosztály lelkesedik
(Nézze meg az 1,2-es Fiat 500-asról készült fotóinkat. Kattintson a képre!)


De ez nincs így, érzésre pontosan ugyanazt tudja a két autó. Szűkösek, persze, hogy azok, 175 centi felett egyenesen börtönszerűek hátul. Ahogy egy ismerősöm fogalmazott, miután behajtogatta magát az 500-asba: "a Balatonig nagy duzzogva igen, de az Adriáig már semmiképp" - de ez ugyanígy áll a Kára is. A beszállás mindkettő esetében ugyanolyan kényelmetlen, mint bármelyik háromajtós kocsiba, az ülések ráadásul egyik modellben sem jegyzik meg eredeti helyüket, mindig újra be kell álíítani pozíciójukat. Felmentést jelent, hogy alapkoncepciója szerint az 500-as és a Ka is második, szaladgálós autó, kevés olyan helyzettel, amikor valóban szükség van mind a négy ülésre. De ha mégis adódik ilyen, jó, ha ott vannak, még ha kétülésesként is életképesnek tűnnének a koncepciók.