Manapság a vásárlói érdeklődés egyre inkább a kisebb SUV-k irányába tolódik el. Kipróbáltuk, hogy a német prémiumgyártók friss modelljeivel, az Audi Q5-össel és a Mercedes-Benz GLK-val szemben mennyire versenyképes a nagy öreg BMW X3-as.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static7.origos.hu/i/0904/20090417audiq5bmw9.jpg)
Nehéz a három prémium SUV között dönteni. Mindegyiknek más az erőssége
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Ha az ismerősök megtudják, mivel foglalkozom, egyre gyakrabban mondják el, milyen álmaik autója. Ezzel még nincs is semmi baj, de ez a modell egyre sűrűbben SUV. Korábban olvastam, hogy ez a legdinamikusabban fejlődő szegmens, amit egyrészt értek is, másrészt viszont nem. Régebben az SUV valami gigantikus szörnyet jelentett, de mostanában a vásárlói érdeklődés, és ezáltal a kínálat is átfordult az emészthető méretű SUV-k irányába, amelyekre jobban illik a szabadidő-autó kifejezés, mint bármikor korábban. Ha bemegy egy vevő a kereskedésbe, már nem a közlekedés többi résztvevőjét megrettentő óriásra vágyik, sokkal inkább egy minőségi, de kevésbé gigantikus látszatterepjáró az igény. Ez a kategória pedig az utóbbi egy évben láthatóan bővült.
Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy szinte egymás után vendégeskedett nálunk az Audi Q5 és a Mercedes-Benz GLK, vagyis a kategória két újdonsága. A Q5-ből egyet már korábban teszteltünk, a kétliteres turbódízel elsősorban minősége miatt maradt meg emlékeinkben. A második Q5 tesztautónk viszont a háromliteres turbódízel motorral került hozzánk, amelyhez gyönyörűen illeszkedett a GLK 320 CDI szintén 3000-es erőforrása. A két modell rögtön eszünkbe juttatta a BMW X3-assal szerzett élményeinket, így összehoztuk a német divat-SUV-kat. A két új fiú a régi etalon ellen, avagy mennyire csataképes még az öregecske X3-as.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static5.origos.hu/i/0904/20090417audiq5bmw7.jpg)
A BMW és az Audi inkább aszfaltra való, a GLK-val a legkevésbé ijesztő a terep
Egy ilyen összehasonlító tesztet nem könnyű Magyarországon megszervezni, hiszen a magyar piacon nem hemzsegnek az azonos felszereltségű tesztautók. Az importőrök sem nagyon szeretik, ha teljesen egyformák a modellek, mert akkor könnyű összemérni őket, éppen ezért a felszereltséget nem kötöttük ki, csupán azt, hogy háromliteres turbódízel modellek legyenek, lehetőleg automata váltóval. Ez sikerült - igaz némi eltéréssel.
A BMW a legrégebbi a sorban, ezért érthető, hogy bizonyos tulajdonságaiban már nem veszi fel a kesztyűt a vetélytársak ellen. A korábbi tapasztalatok alapján azonban többen is nagyon szép emlékeket őriztünk a modellről, így nem féltettük. A BMW ráadásul azzal a fegyverrel is tudott élni, hogy az erősebb hárimliteres turbódízelt adta tesztre, vagyis az ikerturbós 3.0sd-t. Ez a motor mindig kellemes élményeket tartogat nekem, de a "sima" 3000-es miatt sem kell szégyenkezniük. A hatfokozatú automata már nem a legmodernebb darab, de megfelel az igényeknek. A tesztautó felszereltségéből az M csomagot érdemes megemlíteni, hiszen ez egy kicsit a sportosság felé pozícionálta a tesztautót.
Ez nem feltétlenül baj, hiszen a Q5 3.0 TDI is inkább a sportos vonalat feszegette a 20 colos kerekeivel. Ebben volt a második legerősebb motor, de a váltója nem automata, hanem az új hétfokozatú DSG, az Audinál S-Tronic néven. A felszereltség itt sem ismert határt, így a tesztautó ára körülbelül a 20 millió forintot verdeste. Az autó tulajdonságai közül több állítható, így egy vékony sávban billegni lehet a sportos és az inkább komfortos viselkedés között.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static8.origos.hu/i/0904/20090417audiq5bmw8.jpg)
Egyértelműen más stílus. Talán az Audié a legkevésbé megosztó forma
A Mercedes ezzel szemben kicsit más irányba ment, hiszen a GLK-n hóba és sárba való gumik voltak a 17-es könnyűfém felniken. Emiatt a külseje kevésbé sportos, de ezzel nincs is semmi baj, hiszen a GLK amúgy is egy kényelmesebb, de terepezésre is alkalmas SUV lenne. Ezt jelzi az is, hogy ehhez kapni offroad-csomagot - azért nem kell túl nagy dolgokra gondolni. Létezik a csak a külsőt érintő csomag, és van technikai csomag is, amely lényegében egy kicsit máshogy kezelhető autót jelent, meg lejtmenetvezérlőt. A tesztautót az új hétfokozatú automatával szerelték.
Abban biztos voltam, hogy a legnagyobb viták az autók megjelenése kapcsán alakulnak ki. Az X3 formája már divatjamúlt - mondják barátaim, de rovatvezetőnk továbbra is rajong érte. A GLK-t vagy szereti valaki, vagy irtózik tőle, ez világosan kiderült a teszt során. Nagyon megosztó a formaterve, annyira szerették volna a legendás G osztály szögletességét átvenni, miközben a GLK-t divatosnak is szánták. Szerintem kicsit aránytalan és formátlan, de mások szerint végre egyedi. A Q5 ezzel szemben igazi simulós fajta - nem vesszük észre, de mindenkinek a szívébe belopja magát. Uniszex a formája, kicsit a nagyobb testvérre utalva, de még annál is stílusosabb. Elvileg ez a telitalálat, de egy GLK-fan semmilyennek fogja tartani, míg a BMW-sek túl szépfiúsnak.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static8.origos.hu/i/0904/20090417audiq5bmw5.jpg)
Az Audi a legalacsonyabb, a Mercedes a legmagasabb
Nem tudom, mi alapján választanék én SUV-t, hiszen a kategóriát nem érzem sajátomnak. Ezzel még mindig jobb helyzetben vagyok, mint Nógrádi kollégám, akit ki lehetne zavarni a világból ezekkel a modellekkel. Az biztos, hogy ezeknél az autóknál terepjáró képességről csak nagyon mérsékelten beszélhetünk. A négykerék-hajtás csak arra jó, hogy télen ne akadjon el az ember, de a gumiválasztást látva biztos, hogy egyikkel sem mennék be terepre, sárba. Nem tudom, ki akarná elsüllyeszteni, vagy ágakkal végigkarcolni a közel húszmilliós divatmasináját - maradjunk tehát annyiban, hogy valójában ezek nem terepjárók. Földúton is próbáltuk őket, az alapján leginkább a GLK-val mennék terepre, de azzal sem túl nehézre.
Ezeknél a modelleknél leginkább a térkínálatot érdemes vizsgálni, hiszen az egyterűek vásárlói közül is kell hódítaniuk. Ebben az Audi a legjobb, mert a legnagyobb. A Q7 után nem is volt kérdés, hogy a kisebb ingolstadti is vaskos lesz, de ez már végre szerethető. Még ez is nagyon hasonlít a nagyobb testvérre, például a fotósunk is összekeverte, de már nem annyira nyomasztóan hatalmas. A Q5 kezelhető méretű, éppen ezért egy törékeny hölgyet is el tudok képzelni a volánja mögé, akár a BMW-be, a nagyon darabos formájú GLK-ban már nem megy ugyanez. A GLK a három közül a legkisebb, de térérzetben talán az X3 a legszűkösebb. Érdekes módon a csomagtartó-versenyben a maga 480 literes rakterével már a BMW a középút az 540 literes Q5 és a 450 literes GLK között.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static6.origos.hu/i/0904/20090417audiq5bmw3.jpg)
A képen nem látszik, de a GLK a legkisebb a három közül
Prémium gyártók termékeiről beszélünk, érdemes megvizsgálni a minőséget is. Ebben a BMW elsősorban anyagminőség terén marad le, valamint ennek még nyersebb a motorja, kevesebb a hangszigetelés. Csak nagy gázadásra kicsit tolakodó a motorhang, de ez is csak akkor tűnik fel, amikor a másik kettőből átülünk. Az Audi belseje egyértelműen a legigényesebb, formailag és a felhasznált anyagok tekintetében is, a GLK kicsit túl sarkos, de nem rossz. Az összeszerelési minőségben is a nem annyira merev BMW van talán egy kicsit hátrányban, a Mercedesszel együtt, de inkább mondjuk úgy, az Audi van elképesztően egyben.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?