Luxus rinocérosz - Nissan Murano teszt

Az biztos, hogy a Muranóról továbbra sem a legszebb SUV-ként fogunk megemlékezni, de legalább a kidolgozási minősége javult. Formája alapján úthengerként gondol rá a legtöbb közlekedő, pedig sokkal inkább nyugodt haladásra termett.

Felfrissült, vagy új lett a Murano? Inkább az utóbbi, bár a körvonalai nem változtak
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Nem sok olyan kategória van, amelynek valamennyi képviselőjét nehezen tudom a szívembe fogadni, de az SUV ilyen. Nem látom értelmét ezeknek az álterepjáróknak, hiszen az én gondolkodásom szerint ezek se nem jó személyautók, se terepjárók. Jó személyautónak kicsit túlméretesek, terepjárónak meg túl puhák. Ettől függetlenül lassan az összes ismerősömet elkapja ez az új vírus, mindenki talál magának egy megfelelő álterepjárót.

A Nissan Murano a korábbi években is üde színfolt volt a luxus SUV-k között, de az első generáció nem megfelelő vehemenciával rontott neki az európai konkurenseknek. Sőt, egy kicsit a házon belüli testvér árnyékában élt, hiszen az Infiniti FX azért jóval sikeresebb volt nála.

A második generációra első látásra nehéz ráfogni, hogy nem csak egy, a kelleténél jobban sikerült modellfrissítés, hiszen az autó kontúrjai alig változtak. A gyár azonban határozottan állítja, ez új modell, amit a belső alapján hajlamosak vagyunk elhinni. Természetesen a külsőn is történtek nagyobb változások, de az autó utastere gyökeresen más. A régi kemény műanyagjai, nem tökéletes anyagválasztása a múlté, az új Murano belseje végre kifinomult lett. Puha bőr, szép műanyagok, ízléses belső - valami ilyesmi kell ahhoz, hogy egy Mercedes ML ellen is komolyan vegyék. A felszereltség is pazar, sőt a tesztelt Premium kivitelben minden benne van alapáron. A Muranóba beülve tehát nehéz elriasztó hibákat találni, de ha elindulunk, akkor okozza a legnagyobb meglepetést.

Kár, hogy csupán egyetlen motor választható

Az ilyen SUV-ket a forgalom többi résztvevője általában félve fogadja: mindegyik úgy néz ki, mint egy dömper, amire ráadásul a tulajok rá is játszanak. A Murano külseje és adatai láttán mi is hajlamosak voltunk elhinni róla, hogy ez egy városi úthenger, csak a tolólap hiányzik az elejéről. Az autósok egyfolytában menekülnek előle, a belső sáv meglepően jól ritkul. A 3,5 literes V6-os motor is azt sejteti, hogy ez egy terminátor, de az első kilométerek más megvilágításba helyezik az autót.

A Murano amennyire dühöngő rinocérosznak néz ki, annyira lágy és selymes. A 350Z-ből ismerős motor még mindig szívhez szóló dallamokkal duruzsol, de nagyon a háttérbe szorították a  hangját. A fokozatmentes CVT váltó tökéletes összhangban dolgozik a 252 lóerősre erősített motorral, de inkább a finom lófrálás illik hozzá, mint a sportos jelleg. Ha kell, képes nyolc másodperc alatt felgyorsulni álló helyzetből százra, autópályán is határozott gyorsítással válaszol a gázpedál minden lenyomására. De ha beállunk egy folyamatos tempóra, akkor eszméletlenül hosszú áttételének köszönhetően nincs motorhang, és a fogyasztás is lemegy normálisra. Erre szükség is van, hiszen városi dugókban azért képes 17-20 litert is megenni, egyébként 13-14 literrel is beéri. Az autópályán még szimpatikusabb, hiszen selymesen suhan, és 8-10 litert eszik.

Az elődhöz képest sokkal szebb, igényesebb a belseje

Mondhatnám, hogy ide termett - de akkor miért terepjáró? Egyáltalán minek fejlesztették tovább az összkerékhajtást, amikor a tulajok nagy többsége nem megy vele sosem terepre? Szerencsére alapvetően okos az autó, és többnyire elsőkerekes, a négykerék-hajtást észre sem lehet venni.