Azt már eddig is tudtuk, hogy a C5-ös Citroën francia létére nagyon német akar lenni, de azt nem, mit tudhat a kategória egyik legnagyobb modellje egy kis turbódízel motorral. Nem sokat, de a hajókázáshoz pont elmegy.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static9.origos.hu/i/0908/20090826citroenc526.jpg)
Hatalmas limuzin kis dízelmotorral
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A C5-ös Citroën kétliteres turbódízel motorral járt már nálunk, így akkor kiderült, hogy az új C5-ös más irányzat, mint a régi. Minden elemében német akar lenni, ezt tükrözi a külseje és bizony az utastér is. Ez nem feltétlenül válik kárára, hiszen egészen mutatós formatervet kapott az új modell, valamint a belső tér minősége is sokat javult. Azért a jellegzetes citroënes vonások így is megmaradtak, bár hátulnézetből már viszonylag kevesen tudnák megállapítani, hogy ez francia autó. Van néhány szokatlan megoldás, de az is nagy újdonság, hogy a C5-ösben nem alapfelszereltség a hidropneumatikus rugózás: a kisebb felszereltségi csomagokhoz nem jár, helyette acélrugós a futómű.
Az új C5 szerencsétlenségére az acélrugós futómű túl sokat megőriz a hagyományokból - az acélrugós C5 úgy ring az utakon, mintha éppen egy nagy viharban lenne a tengeren. Persze ettől nem olyan megrázó élmény a gyatra minőségű utakon menni, de cserébe szörnyű kanyarodni. Igazi vasárnapi, vidékre utazós autó, amely szinte teljes csendben, a külvilágról minimális visszajelzést adva juttatja el utasait a végcélhoz. Éppen ezért a mostani eszemmel sosem vennék C5-öst, de már látom azokat a nyugdíjas éveket, amikor pont egy ilyen nyugalmas autóra vágyom majd.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static6.origos.hu/i/0908/20090826citroenc525.jpg)
A 110 lóerős dízel pont elég, ha valaki nem akar sietni
Az utastérben fejedelmi a kényelem, szinte teljes a csend, miközben a vezetés elhanyagolható élményt jelent, de azért még így is kellene egy rövidebb úton járó, pontosabb váltó. A csomagtartó 439 literes méretével csupán átlagos, de ez nem zavart, hiszen négy felnőtt egy hétvégi cucca így is elfért benne.
De nem ezért kértük el a C5-öst - amelyet már korábbról ismertünk -, hanem azért, mert ez a másfél tonnás autó 1,6 literes turbódízel motorral is rendelhető. Kíváncsiak voltunk, mit tudhat egy látszatra alulmotorizált típus, amely méreteivel fölfelé lóg ki saját kategóriájából.
Meglepetésemre a PSA 1,6 literes HDi-je ebben az autóban is meggyőzően teljesített. Nem tud elemi erővel gyorsulni, és autópályán sem lehet vele letolni a belső sávot, de normális ritmusban képes haladásra, gyorsulásra. Akár még egy robbanékony előzés is megvalósítható vele, sőt ötödikben elég széles tartományban használható. Persze az 1,5 tonnás monstrumtól csodát ne várjunk, nem fog sportkocsiként rabbani minden helyzetben, de nem rossz. Nem erre a 110 lóerős motorra mondanám, hogy a tökéletes választás a C5-höz, de ha valakinek nincsenek elvárásai a dinamikát tekintve, akkor pont elég lehet. Nemzetközi túrákra is nagyszerű, hiszen autópálya-tempó körül nyugodt, csendes és takarékos. Azért a franciák még emellett kétliteres, 2,2-es és 2,7-es dízelt is felkínálnak, vagyis azért ők is tudják, hogy van hová fejlődni dinamikában.
![Fotó: Gergely János [origo] Fotó: Gergely János [origo]](http://static3.origos.hu/i/0908/20090826citroenc512.jpg)
Különleges a C5 belseje, de ezen már nem lepődtünk meg
Az 1,6-os dízel nem csak jobb vétel a kétliteresnél, hanem kevesebbet is fogyaszt. A tesztidőszak alatt mért 6,3 liter elég szép érték, igaz miután láttuk, hogy nem egy gyorsulógép, nem is feszegettük a határait.
A C5-t tehát igenis működőképes ilyen kicsi dízelmotorral is, csak arra kell figyelni, hogy ne térjünk nagyon el az autó hajókázós stílusától. Akkor nagy meglepetés nem érhet, közben pedig örülhetünk az alacsony fogyasztásnak.
![Fotó: Gergely János [origo] Fotó: Gergely János [origo]](http://static1.origos.hu/i/0908/20090826citroenc54.jpg)
A legkisebb dízellel már egy jobb felszereltség esetén 6,3 millióért elvihető, de azért dízel fronton bőven van még választék
A konkurensek között viszonylag kevés a kis turbódízellel szerelt modell, bár egyre nagyobb divatja lesz. Az ára a Citroënnél szinte folyamatosan fennálló akciók miatt 7 millió helyett csak 6,3 millió forint, ami kategórián belül nem rossz, de valahogy mégsem adnék ennyi pénzt érte. Inkább 700 ezerrel többért megvenném a jobban felszerelt, erősebb kétliteres turbódízelt.
|
Műszaki adatok |
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?