Majdnem 7-es - BMW 535i teszt

Vágólapra másolva!
Az új 5-ös BMW legnagyobb hibájának azt tudom felróni, hogy teljesen olyan, mint egy 7-es, csak kisebb. Ez igaz a kényelmére, a megjelenésére, és az általa nyújtott vezetési élményre is.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A 7-es BMW-vel megegyező erényekkel bír
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Kiállíthatjuk a szegénységi bizonyítványunkat: a rovatunk tagjai közül senki nem tudott belekötni az új 5-ös BMW-be. Jómagam csak azt tudtam fanyarodott arccal előadni, hogy csak az nem tetszik benne, hogy teljesen olyan, mint az eggyel nagyobb 7-es. Értik, a márka jelenlegi csúcsmodellje, amely tényleg az autógyártás minden újdonságát tudja, és az egyik legjobb technikai szinten lévő luxusautó a világon.

Érdekes módon a kollégáknak nem esett le, hogy ez egyrészt valós kritika, másrészt az egyik legszebb bók, amit az 5-ös kaphat. Ha eltekintünk attól, hogy nem szerencsés az erős formai hasonlóság, minden más esetben fantasztikus dolog, hogy a 7-es tulajdonságait, erényeit magán viseli, kisebb mérete pedig csak javít a bizonyítványon.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Nem annyira sportos, de cserébe tökéletes luxusautó


Első ötletnek ott volt a tesztautó új motorja: 535i már eddig is volt, de eddig két turbó erősítette a háromliteres motort, ezentúl pedig egy Twin Scroll Turbo teszi. Ez biztosan nem lesz jobb, mint az előd - mondhatná, aki nincs tisztában a BMW motorfejlesztéseivel. Az új erőforrás ugyanazt tudja, mint a régi, de egy kicsit még hamarabb éled. Így aztán elmondható, hogy magas fordulatszámon sosem járattam, hiszen már 1500-as értéktől erősen húz, nagyon megy. A rugalmasságába csak a szintén nagyon kifinomultan kapcsoló, nyolcfokozatú automata piszkít bele, egy-egy padlógázra akár több fokozatot is visszavált, ami azért még ennek a gyors reagálású váltónak is idő. Gyorsításnál is furcsa, hogy egyfolytában csak váltogat felfelé, de minél előbb el akarja érni a lehető legnagyobb fokozatot.

Twin Scroll Turbo

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Új megoldás, még jobb nyomatékleadás


A BMW eddig két turbófeltöltőt alkalmazott az 535i-ben, az 5-ös GT-től kezdve azonban áttértek az egy turbóra, a maximális teljesítmény és nyomaték mégsem változott. Az ok egyszerű: bevetették a Twin Scroll Turbo nevű feltöltőt, amely már a kisebb, 1,6-osokban is bizonyított, sőt a nagyobb X6 M-ben is ilyen van, csak éppen kettő.

Az ilyen turbót hívhatnánk kettős áramlású turbónak, hiszen három-három henger kipufogógázát külön vezetik be a turbinaházba. A megoldás lényege az, hogy az eltérő ütemben dolgozó hengerek kipufogási ciklusai egymással ne ütközzenek, ne rontsák a kipufogógáz energiáját. Így aztán a gázok lengése nincs akkora hatással az energiára, sőt a kipufogási ütemek egymást erősítve még nagyobb energiával hajtják meg a turbinát, amely így gyorsabban felpörög.



Fotó: Hajdú D. András [origo]

Majdnem 4,9 méter hosszú, mégis kis helyen megfordul


Szerintem eggyel kevesebb fokozattal se lenne kevesebb ez az 5-ös, de azt mégse lehet, hogy a Lexus bevezet egy nyolcfokozatú szerkezetet, a BMW-ben meg csak hét lenne. Természetesen ennyi fokozatból a végére egy extrém pihentető, utazófokozat jutott: a nyolcadik annyira hosszú, hogy ha kiforogna, akkor biztosan felszállna az autó. Ahogy néztem, alig megy kétezer fölé a mutató 130-as autópálya tempónál, ami igencsak fogyasztáskímélő. Külföldi túránkon, autópályán, lendületesen használva beérte körülbelül 8-9 literrel száz kilométerenként, miközben a városban tíz liter sem lehetetlen, de a 12 már reális. Így, összességében egy 10,9 literes átlagot sikerült kipréselni egy háromezres, turbófeltöltéses, automataváltós benga luxusautóból. Hihetetlen.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Az orra alapján sokan összetévesztik a 7-essel, van is miért


Ezzel a felszereltséggel unalmasan tökéletes az 5-ös, nincs mit tenni. Megfogtam a kilincset, nyílik. Beleültem, a komfortülésnél jobbat el sem tudok képzelni, annyira magunkra lehet állítani (ez már a régebbi 5-ösben is tetszett). Gombnyomásra selymesen indul, minden ott van, ahol várom. Már az i-Drive kezelése sem egy logikai feladvány, a 10,6 colos kijelző pedig óriási. Istenien szól a hifi, a motorhang - hát az nincs. Elindulok, siklik az úton, miközben nagyon kellemesen vezethető, 306 lóereje ellenére. Nem vadállat, hanem egy igazi hajó. Na ez az, ami nekem körülbelül egy napig tetszik, utána már hiányzik a kapcsolat az úttal. Szeretem érezni, hogy mit csinál az autó.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Hátulról nagyon jól néz ki, innen már sportos is


Ilyenkor kell a váltó melletti gombokat nyomogatni. A 875 ezer forintba kerülő adaptiv drive egyszerre változtatja a lengéscsillapítók keménységét, a kormányzás nehézségét, a gázpedál érzékenységét, a váltó karakterét, valamint extrém esetben az menetstabilizálót is. Komfort módban nagyon ring az autó, sosem használtam. Normál módban már elviselhető luxusautó; szerencsére az is beállítható, hogy a Sport mód csak a futóműre vonatkozzon, a hajtásláncra nem, így tudtam úgy közlekedni, hogy az 5-ös feszesen ott volt az úton, jó volt irányítani, de nem reagált idegbeteg módjára minden gázadásra, nem pörgette feleslegesen a motort. Aki igazán sportos 5-öst akar, annak ott a Sport+ mód, amelyben minden a legkeményebb, bekapcsol az elektromos fékdifferenciál, és még az ESP-t is kikapcsolja. Persze így sem egy versenyautó, de már olyan, mint egy háromszáz lóerős gran turismo. Milyen jó, hogy egyetlen kapcsolóval ennyi 5-ös BMW közül választhatunk.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Komfortosan közlekedve beéri akár tízliteres átlaggal is


Ezek függvényében nehéz lenne elemezni, milyen a kormányzás vagy a futómű: attól függ, milyen állásban van az autó. Összességében nagyon kényelmes vagy sportos is tud lenni, mindkettőben nagyon jól teljesít. Az elektromos kormányzás minden esetben közvetlen, a feláras hátsókerék-kormányzás sokat segít a manőverezhetőségen, valamint a fordulókörön is. Ez is egy olyan extra, amelyet mindenképpen kérnék az 5-ösömhöz. A 7-esben is nagyon tetszett, de az 5-ösnek is sokat segít, mint ahogy az orrban elhelyezett oldalkamerák is nagyon hasznosak egy beláthatatlan keresztutcánál, és parkolásnál is jól jön, hogy az 5-ös körbekamerázott. Ilyet először az Infiniti FX-ben láttam: az autót felülről mutatja, így tényleg nehéz bármibe beletolatni, bár elsőre szokni kell a madártávlatos képét.