Skoda, mégis majdnem tízmillióba kerül, mégsem drága. A Superb kombi a legjobb cseh autó, amiben az utóbbi öt évben ültem, olyan képességekkel, amelyekkel kellemetlen perceket okozhat prémium modelleknek, így házon belül az Audi A6 Avantnak is.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static1.origos.hu/i/1005/20100520skodasupe13.jpg)
Megérkezett a legnagyobb Skoda
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A minap taxiba szálltam, egy régi Skoda Superb jött értem. Egészen jó állapotban volt, láthatóan elégedett tulajjal. Hamar kiderült a sofőrről, hogy már többször vihetett minket, mert egyből megkérdezte, tesztautót hoztam-e vissza, és hogy milyen volt. Ezt gyorsan megbeszéltük, majd azt mondtam: jó ez a Superb, de én tudok ennél sokkal jobb autót, ami még ennél is tágasabb. Tudta, mire gondolok: az új Superb kombira.
Ekkor azonban ő lepett meg engem, hiszen gyorsan levezette, hogy az új Superb már nem a magyar taxisoknak való. A régi egészen jó áron, ötmillió forint körül elérhető volt, de az új sokkal drágább, nekik nagyjából elérhetetlen, pedig szívesen váltana egy újabbra, hiszen a régi sem okozott csalódást a hatalmas hátsó lábterével és a takarékos 1,9-es TDI-vel. Valóban: ez az autó már egy másik szint.
Persze a taxist is nagyon érdekelte a téma, és gyorsan megkérdezte, tényleg olyan jó kocsi? A válasz egyszerű: a legjobb Skoda, amiben valaha ültem, gyakorlatilag egy olcsó A6 Avant, még nagyobb utas- és csomagtérrel.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static3.origos.hu/i/1005/20100520skodasupe9.jpg)
A kombi fara sokkal konzervatívabb és stílusosabb, mint a szedáné
Hatalmas méreteivel tekintélyt parancsol, az emberek szerintem hiába látják az elején a Skoda emblémát, mégsem hiszik el. Mindenki elégedetten bólogat, ha meg kinyitom a hátsó ajtót, vagy megmutatom a csomagtartót, leesik az álluk. Belül már annyira tágas, hogy fölösleges kivagyiságnak érezzük, a csomagtartó meg az egyterűekkel versenyzik. Gyakorlatilag az eggyel nagyobb luxuslimuzinok térkínálatával vetekszik, de azok között nincsen ekkora csomagtérrel rendelkező kombi.
Megnéztem volna húsz éve, hogy Mladá Boleslavban hány ember hitte volna el, hogy valaha ilyen minőségű és méretű autót fognak gyártani. Annak idején az is nagy szám volt, hogy fennmaradt a Skoda; még a Favoritokat ontotta a gyártósor, majd jött a nagy megmentő a Volkswagen, amely révén bemutatkozott a Favorit erős átdolgozásából született Felicia. Most meg ott tartunk, hogy a Fabia és az Octavia mellett olyan különlegességek vannak, mint a 260 lóerős, összkerék-meghajtású, DSG-s Superb vagy a kompakt SUV, a Yeti.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static8.origos.hu/i/1005/20100520skodasupe2.jpg)
A minőség ugyan nem prémiumautós, de kevés hiányzik
Az újkori Skodának mindig volt olyan modellje, ami tetszett, sőt ahogy érik tovább a márka, úgy lesz egyre több ilyen. Az új Octavia jó minőségű autó, kényelmes és tágas is, a Yetire sem lehet egy rossz szavam sem. És akkor ott van a Superb, amelynek az első újkori generációjában is volt valami értékelhető, az új meg még jobb, szerethetőbb. Az új Superb szedánnal csak egy baj van: furcsák az arányai. Hosszú orr, rövid farrész, a hátsó rész formájával is nehéz kibékülni. Értem én, hogy a Twindoor hátsó ajtó kétféleképpen is kinyílik, de közben mintha nem figyeltek volna eléggé a far dizájnjára. Ezen a problémán segít most a kombi kivitel. Kit érdekel a sima Superb, a nagyobbat kell venni. A két modell közötti árkülönbség mindössze 265 ezer forint, ezért egy szép nagy kombit kap az ember, egészen elképesztő méretű, alaphelyzetben is 633 literes csomagtartóval, amely 68 literrel múlja felül a szedánét.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static3.origos.hu/i/1005/20100520skodasupe.jpg)
A 633 literes csomagtartóval nehéz versenyezni, raktérrendező eszközök is vannak
A Superb kombi előnyös tulajdonságai szerencsére nem merülnek ki a méreteknél, az autó minősége is meggyőző. Tetszetős a műszerfal, az anyagok jók, az ülések kényelmesek, és a tesztautó a felszereltségébe sem tudtam belekötni. Persze ennek meg is fizetjük az árát, hiszen a tesztautó 1,8 literes turbómotorral, hétfokozatú DSG-vel és egy nagyon bőséges felszereltséggel már a tízmilliós vételárat nyaldossa, ami azért egy Skoda esetében meglepő. Ez az autó azonban feltétlenül ér ennyit, hiszen nincs olyan pontja, ami igazán kritizálható lenne.
Nagyon jó vele közlekedni: nem csak autópályán nyugodt, stabil és csendes, hanem a rosszabb minőségű útszakaszokon is jól vasalja az úthibákat. Nem annyira feszes hangolású a futómű, hiszen nem is illene hozzá, de azért nagyon magabiztosan fekszi az utat. Kormányzása talán kicsit túl könnyű, ám ez sem vészesen zavaró, sőt szerintem valakinek pont ez fog tetszeni. A vezető üléspozíciója tökéletesen beállítható, és nem tud annyira fetrengeni az ülésben, hogy az a legkisebb mértékben is zavarja a mögötte helyet foglaló utast.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static1.origos.hu/i/1005/20100520skodasupe4.jpg)
Menet közben sem okoz csalódást a gigászi méretű Skoda
A 160 lóerős, 1,8 literes turbó pont elég erős, hogy lendületesen mozgassa ezt a hatalmas karosszériát. Nem sportkocsi, de a hétfokozatú duplakuplungos váltóval kiváló összhangban működik, ennek köszönhetően keveset is eszik. Egy ekkora benzines autótól a 8,8 literes átlagfogyasztás szerintem kifejezetten dicséretes, pláne azok fényében, hogy többet használtam városban.
A legnagyobb Skodát tehát jó vezetni, kellően stabil, minőségi, és ezzel a motor-váltó kombinációval kiválóan teljesít. De mégsem ez a legmeggyőzőbb érvem mellette. Ez az autó a méreteit tekintve abszolút összehasonlítható az új Audi A6 Avanttal. A Superb kívül és belül sem kisebb, és a minősége sem sokkal rosszabb. Persze az Audi prémium termék, egy-két fejlettebb műszaki megoldással, de amikor a Superb kombival gurulunk valahová, ezt nem fogjuk észrevenni.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static8.origos.hu/i/1005/20100520skodasupe11.jpg)
Méreteihez és minőségéhez képest abszolút nem drága
Ha a tesztautót akarom összehasonlítani, akkor az A6 Avant legkisebb változatát tudom felhozni, amely a kétliteres, luxusadóba épp belecsúszó, 170 lóerős TFSI motorral és fokozatentes multitronic automataváltóval 12,2 millió forint. Az Audi motorja ugyan nagyobb, de csak tíz lóerővel erősebb, miközben a tömege több, tehát a Superb egy kicsit még jobban is megy - maradjunk annyiban, hogy motorikusan körülbelül azonos elvárásoknak felelnek meg. Csak a Superb Combi 1,8 TSI DSG-vel 7,55 millió forintról indul. Ha azt nézzük, hogy az A6-osnak gazdagabb az alapfelszereltsége, akkor a Skodából vehetünk mondjuk egy Elegance szintet, amivel még mindig csak 9,1 millió, sőt ha ezt is teleextrázzuk, akkor tízmilliónál kötünk ki. Akkor is kétmillióval olcsóbb, mint az Audi, és nem tudok meggyőző érvet, amiért az A6-ot választanám, még vezetni sem jobb, csak megjelenni vele.
A Superb Combi eszméletlen jó lett, nincs mit tenni, de nekem már egy kicsit túl nagy is.
|
Műszaki adatok |
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?