Egy sportos svéd - Volvo S60 2.0T-teszt

Nem kevesebbet állít a Volvo az új S60-ról, mint hogy ez a valaha készült legsportosabb és legbiztonságosabb modelljük. Az első állítást ebben, a másodikat egy későbbi cikkben vizsgáljuk. Egy biztos: remek autó lett, egy-két apró hibával.

Az XC60-on bevezetett új Volvo-arc úgy sportos, hogy közben nem agresszív
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Bajban lehetnek manapság a Volvo kommunikációs szakemberei - nehéz döntés lehet, hogy az új középkategóriás modelljük reklámkampányában a sportosságot vagy a biztonságot hangsúlyozzák. Ez a közel két éve bemutatott XC60 esetében még egyértelmű volt, hiszen egy nehéz és magas szabadidő-autót nehéz lenne a dinamikai képességeivel eladni, így ott a biztonságot emelték ki. Az új S60 a gyalogosfelismerő funkciójával azonban még az XC60-nál is biztonságosabb egy hajszállal, sportosságban pedig össze sem lehet hasonlítani pontosan tíz éve bemutatott elődjével, vagy egyáltalán, bármelyik mai Volvóval, beleértve a C30-ast is.

A fekete lap a hűtőmaszkban a távolságtartó tempomat radarját és a City Safety lézerét rejti

Egy évtizedes modellciklus nagyon hosszúnak számít manapság az autóiparban, ennyi idő elteltével illik olyan autóval kiállni, amelyikről el lehet hinni, hogy megérte a várakozást. Nos, az S60 már ránézésre is ilyen. Nem emlékszem, mikor néztek meg utoljára ennyire egy új tesztautót a pesti forgalomban, mint a vörösréz színű Volvót. Amerre csak jártam, érdeklődő szempárok követték utamat, és - mivel nem német autóról volt szó - irigység helyett inkább a csodálatot és őszinte rajongást vettem észre a mimikájukból.

A forma abszolút telitalálat, élőben még sokkal jobban mutat, mint a fényképeken. Talán az XC60-nál bevezetett új egyen-orr-rész az S60-on még jobban is működik, mint a szabadidő-autón, profilból pedig jobban emlékeztet a dizájn a kupékra, mint a hagyományos, három dobozból álló szedánokra. Egyértelmű a rokonság a régi, szintén kupés S60-nal, de sokkal finomabbak, rafináltabbak a részletek, nem olyan széles a jellegzetes Volvo-váll, még a szigorúbb gyalogosvédelmi előírások miatti magasabb motorháztető sem ront a forma dinamizmusán.

Ennél kupésabb már nem lehetne a formaterv, még az ezüst áldiffizor is jól áll neki

Meglehetősen rövidek a túlnyúlások elöl és hátul, a frontrésznél a hűtőmaszknál jóval hátrébb tett fényszórókkal erre még rá is játszottak egy kicsit, így ügyesen titkolja a forma, hogy a keresztben elhelyezett motor azért még mindig az első tengely előtt van. Minden irányban nőtt valamelyest a karosszéria, a hossz öt, a szélesség hat, a magasság és a tengelytávolság öt és fél centiméterrel nagyobb, mint az elődön, ezzel nagyjából akkora lett, mint egy Audi A4-es. Hátrafelé elég rossz a kilátás, érdemes megrendelni a tolatókamerát, amely nem csak segédvonalakat, hanem színes, virtuális lapokkal is jelzi, mennyi hely van még az autó és az akadály között.

Jelenleg csak az Opelek és a Volvók tudnak magyarul. Lassú az S60 szoftvere, de jól használható

Kamerából egyébként is közel annyit tartalmazhat a Volvo, mint a Magyar Televízió Kunigunda utcai székháza, hiszen a tolatón kívül volt kamera a külső tükrökben (holttérfigyelő rendszeré), a szélvédő tetejében (a gyalogosfelismerő és ráfutásgátló rendszeré), de még a hűtőrácsba is rendelhető egy 180 fokot látószöget biztosító kettős kamera, amely a szűk kereszteződésekbe történő benézést, és a parkolást könnyíti meg. (A Volvo különleges biztonsági rendszereiről Álljon szembe a figyelmetlen volvóssal! című cikkünkben olvashat.)

A feláras, okos távirányító (PCC) 100 méterről is megmondja, épp be van-e zárva az autó és hogy volt-e riasztás. A különböző helyen és színben megjelenő fények mást és mást jelentenek

Szerencsére a kupésan eső tetővonal ellenére a hátsó sorban még a magasabbak feje is jól elfér, a lábtér pedig három centiméterrel nagyobb, mint a régi generációban, így már hozza a mai középkategória átlagát, annál azonban nem többet. A tágasabb utasteret a hosszabb tengelytávval és a hátrébb tett hátsó ülésekkel érték el, ennek viszont a csomagtartó látta kárát: nem elég, hogy befogadóképessége pótkerék nélkül, defektjavító készlettel is 35 literrel kisebb a korábbinál, de a nyílása is olyan szűk, hogy már csak emiatt is érdemes a hamarosan érkező kombit megvárnia a vásárlójelölteknek. Igaz, sokkal több holmit a V60-ba sem lehet majd belegyömöszölni, mivel csak ötven literrel nagyobb a csomagtartója, mint a 380 literes S60-nak.

Érdemes megemlíteni, hogy a lényegében azonos padlólemezre épülő Ford Mondeónak alaphelyzetben is 550 literes a poggyásztere, a kombi pedig erre is rátesz még négy literrel. A dönthető üléstámlákkal persze hosszú tárgyak szállíthatóvá válnak a Volvóban is, még az első utasülés támlája is lehajtható, akár a buszlimuzinokban.

Zegzugos, és szűk a nyílása a 380 literes csomagtérnek. Bővíthető, és van síléc-alagút is

A Ford és a Volvo utasterét viszont össze sem lehet hasonlítani formatervezés és megvalósítás szempontjából sem. A svédek prémiumterméket készítenek, és ez érződik a belső minden részletén, még az illatokon is. Beülve a jellegzetes Volvo-bőr illata fogadott, ami összetéveszthetetlen, és az általános minőségérzet is hozta a márkától megszokott minőséget. Csak az ülőfelület kapott színes bőrborítást a formatervezett üléseken, a többi részt fekete bőr borítja, így úgy tűnnek, mintha lebegnének a feketeségben. Egyébként mesés az ülések kényelme, ebben a svéd márka mindig is kimagasló volt, a német konkurensekhez képest is.

A letisztult skandináv dizájn, furcsán elhelyezett légbeömlőkkel. Az anyagminőség példás

Számos részlet emlékeztet arra, hogy a márka legsportosabb autójában ülünk: az üléseknek végre van oldaltartásuk, a kormány háromküllős, a lebegő középkonzol enyhén a vezető felé fordul, és a széle már nem olyan keskeny, hogy kellemetlenül nyomja a vezető jobb lábát a sodrósan vett balkanyarokban. A sajtóanyag szerint a műszerfal formatervét a versenypályák vonalvezetése inspirálta, amit ugyan nehéz észrevenni, de a dizájnnal és a felhasznált anyagokkal semmi baj sincs.

Kedvencem a kunkorodó polírozott alumínium diszbetét volt az ajtókon, amelyek a könyöklőn indulnak és a kilincsben végződnek, a csíkos fabetét nélkül viszont tudtam volna élni. Továbbra is értelmetlen a tárolórekesz a lebegő középkonzol mögött, szerencsére az apróbb holmiknak bőven van hely a könyöklő alatti dobozban, a rolóval fedett pohártartókban, az ajtózsebekben, és az első utasülés alatti fiókban is.

Kevés jobb autóülést lehet találni húszmillió forintos áron innen. A bőr vastag, illatos és puha

A magyarul kommunikáló fedélzeti menürendszer színes képernyője már nem a műszerfal tetejéből emelkedik ki, hanem fix helye lett a középkonzolon, a menüben barangolni egy forgókapcsolóval és két gombbal lehet. Nagyjából a BMW iDrive használhatóságát hozza, a legfontosabb funkciókhoz (navigáció, rádió, külső adathordozó, lemez, járműbeállítások) külön gomb tartozik, de annyira egyértelmű minden, hogy a használati utasítás nélkül is mindent megtalálni.

Negatívumként annyit kell megemlíteni, hogy a nullszériás tesztautóban meglehetősen sokat kellett várni egy-egy menüpont betöltődésére, ami vezetés közben fokozottan veszélyes, a Volvo ígérete szerint ez még javulni fog a szériagyártású autókon. Örvendetes, hogy a navigációt is a központi forgókapcsolókkal lehet működtetni, már nem kell a kormány mögötti, láthatatlan gombokkal vesződnie a vezetőnek, ráadásul így a jobb oldali ülésből is be lehet állítani az úti célt.

Cikkajánló

Amikor a fékezés végez a tesztbábuval - S60-bemutató		Álljon szembe a figyelmetlen volvóssal! - gyalogosfelismerő rendszer-teszt		Kettőzött erővel - Volvo S80 D5 AWD