[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] autó> teszt

Forma-1 Zöldautó Babetta-blog Hírgarázs Tesztek Fotók Videók Veterán Motor Eladó autók-motorok
90
100

Gombóc gázolajjal - Kia Venga 1.4 CRDi-teszt

Nógrádi Attila|[origo]|2010. 10. 11., 12:10|

A pörgős, 1,4 literes benzinmotor után egy ugyanekkora turbódízellel is kipróbáltuk a Kia Vengát. A teszt előtt arra számítottunk, hogy az aszfaltot ugyan nem fogjuk feltekerni a gázolajos kis egyterűvel, cserébe viszont takarékosabb lesz, mint Lenke néni a Szomszédokból. Tévedtünk.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Kedves formájú gombóc lett a Venga
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Alapvetően jól eltalált koncepció a Venga, a koreaiak ügyesen építették be és használták ki az alig több mint hét négyzetméternyi teret. A csomagolással sincs baj, sőt kifejezetten mutatós lett ez a túlfújt kisautó-forma, így kizárásos alapon csak a motor és a váltó jelentheti a gyenge láncszemet. Korábban egy pörgős 1,4 literessel járt már nálunk a Venga, és a konklúzió az volt, hogy nem rossz párosítás, de inkább városba való a rövid áttételezésű ötfokozatú váltóval, és a fogyasztásától sem voltunk elájulva. Ennek fényében arra számítottunk, hogy egy takarékos, nyomatékos kis dízellel alkot majd tökéletes párost a Venga, hiszen egy ilyen motor sokkal jobban passzol az egyterű utazgatós, családcipelős stílusához. A Kiának ráadásul remek dízelmotorjai is vannak, csak nagyon nem mindegy, hogy a kínálat melyik végéről választunk.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Rövidebb, mint egy Volkswagen Golf, a tengelytávja mégis hosszabb

Tesztautónk a kínálat leggyengébb, 75 lóerős 1,4 literes dízelmotorját kapta ötfokozatú kézi váltóval társítva, de létezik még ugyanennek a motornak egy 90 lóerős változata is hatfokozatú váltóval, míg a Venga-dízelpalettájának csúcsán egy 128 lóerős, 1,6-os motor trónol. Az egyhetes teszt után arra bíztatnék mindenkit, hogy spóroljon, alkudjon vagy vállaljon pluszmunkát a lóerőkért, ha már mindenáron dízel Vengában gondolkodik, mert az alapmotor csak azoknak ajánlható tiszta szívvel, akiknek már a 7-es busz is egy száguldó erőd, és nem sietnek sehová.

Papíron 17,4 másodperc alatt gyorsul - de vicces ezt a szót használni - a leggyengébb dízel Venga 100 km/órás tempóra, tehát közel olyan fürge, mint egy 1976-os Skoda 120 LS, amelynek 17 másodperc kell ugyanehhez a produkcióhoz. Mindez természetesen csak egy személlyel igaz, ha rendeltetésszerűen akarjuk használni a Vengát, tehát telepakoljuk minden egyes porcikáját családtagokkal és csomagokkal, sokat veszít a fürgeségéből, és ilyenkor még a sóderral megpakolt teherautók is megszorongathatnak minket egy-egy szűkebbre hagyott besorolásnál.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Egy felhergelt plüssmackó szigorúságával tud nézni

A szerény menetteljesítmény miatt hamar elkezdjük értékelni a már megszerzett lendületet a dízel Venga kormánya mögött, olyannyira, hogy dinamikusan próbálunk besorolni egy-egy körforgalomba vagy gyorsítósávba, ám ezeket a műveleteket nem árt nagy körültekintéssel végrehajtani. Ha például kettes fokozatban akarunk lendületből beslisszolni egy körforgalomba, mert látjuk, hogy még beférünk, inkább álljunk meg, vagy kapcsoljunk vissza lelketlenül egy menekülő egyesbe, mert hiába a padlóhoz ragasztott gázpedál, nagyjából nem történik semmi, azt leszámítva, hogy villognak és dudálnak a fenekünkben.

Cikkajánló

Forrás: [origo]

Kia Soul 1.6 EX-teszt

Kia Venga 1.4-teszt

Kia Sorento 2.2 CRDi 4WD



Turbólyukról jelen esetben nehéz beszélni, mert a kis dízel remekül titkolja, hogy turbós lenne: alul tényleg nem csinál semmit, kétezres fordulattól mutat némi életjelet, hogy négyezer környékén visszazuhanjon a klinikai halál állapotába. Városban nem annyira zavaró, de országúton és autópályán már kifejezetten hangos a kis dízelmotor erőlködése, fülre olyan, mintha egy miniatűr kamion dolgozna bőszen a Venga orrában.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Harmatgyenge, de nem takarékos a 75 lóerős dízel

A forgalom ritmusának eléréséhez és tartásához elég sokszor kell a padlóhoz nyomni a gázpedált, így sajnos még csak azt sem lehet mondani, hogy a szerény menetteljesítményért cserébe takarékos lenne a 75 lóerős motor: városban valamivel hét liter fölött alakult a fogyasztás, amit csak nagy nehezen sikerült 6,3 literes átlagra levinni, mert országúton is sűrűn kell kapcsolgatni és a gázpedállal noszogatni a Vengát, ha feltűnik egy-két emelkedő. A puha futómű és a ballonos gumik jól tolerálják a hazai úthálózat minőségbeli hiányosságait, ennek az árát a kanyarokban fizetjük meg, nem kell hozzá nagy tempó, hogy billenjen a bódé, kapaszkodjanak az utasok és csikorogjanak a gumik. Szokni kell a vaskos A oszlopokat, bizonyos esetekben egy nyerges vontató is el tud tűnni a takarásában, ami okozhat némi kellemetlen meglepetést.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Kellemes formákkal, de olcsó anyagokkal találkozni az utastérben

Az utastér felszereltsége és kidolgozása hajszálra megegyezett a nyáron nálunk járt benzines tesztautóéval, így aki többet akar tudni a számtalan rekeszről és a tologatható hátsó ülésekről, kattintson ide, mindenki más fáradjon a kasszához. A tesztelt, 75 lóerős dízellel 3,5 millió forinttól indul a Venga árlistája, LX Base nevű felszereltséggel, ami abban különbözik a 3,7 milliós LX kiviteltől, hogy nincs benne oldal- illetve függönylégzsák és ESP. 150 ezer forintot kell még valahogy összespórolni az 1,4 literes dízel 90 lóerős változatáért, amelyhez ráadásul már hatfokozatú váltó jár 3,85 millióért. Ha rám hallgatnak, innen kezdik a szemezgetést az árlistával, de nem árt tudni, hogy ezért még csak egy - kényelmi szempontból - fapados autót kapunk, így minimum további 300 ezret kell még hozzákalkulálni az árhoz egy olyan extracsomagért, amelyben klímaberendezés, mp3-at is lejtászó hifi, valamint USB csatlakozó is van. Összeadva valamivel négymillió forint fölött járunk, ami azért elgondolkodtató, mert ennyi pénzért házon belül már kapunk egy 115 lóerős dízel Cee'det, ami egy számmal nagyobb, vagy egy jól felszerelt 90 lovas dízel Toyota Yarist, ami egy fél számmal kisebb.

Műszaki adatok - Kia Venga 1.4 CRDi
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1396 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 55 kW (75 LE)/4000. Nyomaték: 220 Nm/1750-2350. Sebességváltó: ötfokozatú kézi.
Méretek, tömegek. Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4068/1765/1600 mm. Tengelytáv: 2615 mm. Tömeg: 1267 kg. Terhelhetőség: 532 kg. Csomagtartó térfogata: 314/570 l. Üzemanyagtartály térfogata: 48 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 17,4 mp. Végsebesség: 157 km/óra. Gyári átlagfogyasztás: 4,8 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 6,5 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 125 g/km.

[origo] címlapon»

Fotó: Nógrádi Attila [origo] Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
    Fotó: Nógrádi Attila [origo] Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
    Fotó: Nógrádi Attila [origo] Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
    Forrás: Ford Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak.  A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
    Fotó: Gulyás Péter [origo] Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
    Fotó: Balogh Bence [origo] A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
    Forrás: Honda Guruló bárszék a Hondától Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
    Forrás: Ford Aki tovább vadította a Mustangokat Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
70
Száritógép -10% akció AEG Lavatherm T 75470 AH hőszivattyús szárítógép - MOST 5 ÉV extra garanciával- Energiaosztály A-40 %, hőszivattyús szárítási, nagyméretű betöltőnyílás, nagyméretű LCD...
188.910 Ft
hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »