Ha a Porsche csinálhat négyajtós típust, a Mini is gyárthat egy, a nevéhez képest hatalmas autót. Ha pedig elvonatkoztatunk az elvektől, el kell ismernünk, hogy a Countryman túlméretessége ellenére éppúgy minis autó, ahogyan a limuzinná torzult Panamera is porschés.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static6.origos.hu/i/1012/20101214minicount.jpg)
Jobban dől, mint ahogy a Miniktől megszoktuk, de kategóriájában feszesnek számít. Sodrós kanyarodás nélkül is feltűnő jelenség
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Jónak mondható környék és fényes nappal ide vagy oda, azért van abban valami nyomasztó, ha egy sötétített ablakos, fekete A8-as Audi lassít mellettem, miközben békésen ülök a kocsiban. A helyzet csak romlik, ahogy sofőrje a könyöke fölött kinéz az ablakon; szerencsére nem kínál és nem fog rám semmit, ami az egészségemre káros lehet, csak mosolyával és felfelé fordított hüvelykujjával mutatja, tetszik neki a Mini Countryman.
Öt perccel korábban egy másik, kevésbé ijesztő úrnak is tetszett, ő még a motorháztetőt is kinyittatta, fél órával azelőtt egy másik jegyezte meg a közért előtt: "Hú, de nagy lett ez a Mini!". Valóban. Formatervezői - ahogyan az angol ős stílusjegyeit is mesterien dolgozták rá a BMW-féle, új Minire - ezúttal is remek munkát végeztek. Kitűnően eltalálták az arányokat, úgy vágtak még két ajtót a kocsi oldalára, hogy az egyáltalán nem tette tönkre a formát - sokszor ennél jóval kisebb kihíváson is elbotlanak a dizájnerek. Az osztott hűtőmaszk lökhárító fölötti részét tovább osztották, a nagyobb hátfalról a trendeknek megfelelően nagy embléma vonja el a figyelmet - amely egyben a csomagtér kilincse is -, hogy megfelelően tudjon érvényesülni, a rendszám is lejjebb került.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static6.origos.hu/i/1012/20101214minicount4.jpg)
Remekül mutatnak a 18 colos, feketére fényezett felnik, de rossz úton megölik a menetkényelmet
A koncepció akkor bukik le, ha megjelenik egy viszonyítási alap. Egy gömbölyű Opel Corsa például szinte eltörpül a legnagyobb Mini mellett, egy eredeti, Issigonis-féle Mini pedig valószínűleg a csomagtartóba is beférne, ha lehajtanánk a hátsó üléseket.
A Countryman persze nem erre való. Akkor mire? Talán a célcsoport meghatározása közelebb visz a megoldáshoz. A nagy Mini azoknak való, akiket a térkínálat és a családi vagy szabadidős programok jellemezte, sokoldalú kihasználhatóság iránti fokozott igények jellemeznek, miközben a márka egyéni stílusát innovatív funkcionalitással és fokozott belső variálhatósággal kívánják kiegészíteni - mondja a sajtóanyag. Anyunak, akinek macerás bekötni két gyerekülést a háromajtós Minijébe, vagy aki szeret magasan ülni, de az X5-ös BMW és a most már majdnem ugyanakkora X3-as túl nagy és túl drága neki, az X1-est meg olyan semmilyennek látja - mondom én.
|
Négy, négy, négy, négy |
No nem azért, mert a Countryman feminin; formája kellően gömbölyített és kellően szögletes, így, felhizlalva semmiképp sem tűnik kizárólag belvárosi bevásárlásra való eszköznek vagy egy békalámpás Nissan Micrához hasonlóan nőies kocsinak. A férfiak viszont általában azért szeretik a Minit, mert sarkokba kitolt kerekeivel, közvetlen kormányzásával, feszes futóművével - és főleg a Cooper S változat kompresszoros, az újabb generációban turbós motorjával - igazi élményautó. A Countryman is remekül kanyarodik, végállástól végállásig két és felet fordul vaskos, jó fogású bőrkormánya, súlypontja azonban értelemszerűen magasabban van, és aki vezetett már háromajtós Minit, annak ellenére kicsit billegősnek érzi majd, hogy klasszikus értelemben igen messze van attól a szinttől, amit imbolygásként szoktunk emlegetni.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static8.origos.hu/i/1012/20101214minicount6.jpg)
A külsőhöz képest a belső formavilága is minis. A helykínálat viszont szokatlanul nagy
A tesztautó a jelenlegi csúcsváltozat, Cooper S Countryman ALL4 névre hallgat, vagyis 184 lóerős, összkerékhajtású, esetünkben pedig automata váltós. A márka történetében először szerepel egy modellben a turbófeltöltés, a közvetlen befecskendezés és a változó szelepvezérlés, a 240 - túltöltés révén kis ideig 260 - newtonméteres nyomatékát már 1600-as fordulaton leadja, viszi is szépen az autót, 8,3 másodperc elég a százas sprinthez, 205 km/óra a végsebesség (kézi váltóval: 210 km/óra, 7,9 másodperc). Az üresen is több mint 1,3 tonnás, 0,36-os légellenállási tényezőjű, súlyosabb hajtásláncú Countryman értelemszerűen adatokban és élményben is elmarad a háromajtós Cooper S-től (az hét másodperc alatt ér százra, végsebessége 228 km/óra), de gyakorlatilag bármilyen átlagautóhoz képest sportosnak tűnik. Olyan autóvásárló meg úgysincs sok, aki plusz két ajtótól és két mázsától reméli az adrenalintöbbletet.
Képességeihez mérten kifejezetten barátságosan fogyaszt a legnagyobb Mini legerősebb változata. Automata váltóval 9,5 literes városi- és 7,1 literes átlagfogyasztás-értéket ad meg a gyár, a gyakorlatban, dinamikus városi haladással ez tíz-tizenegy litert jelent, ami még mindig nagyon jó szám. Kevésbé jó az üzemanyagtartály méretére vonatkozó: a 47 liter tankolásnál előnyös, mert annyit hagyunk a kasszánál, mint egy kisautó-tulaj - csak kétszer olyan gyakran.
![Fotó: Féjja Zsolt [origo] Fotó: Féjja Zsolt [origo]](http://static6.origos.hu/i/1012/20101214minicount14.jpg)
Egy első generációs BMW-féle Minihez képest látványos a méretnövekedés
A Cooper S borzongatóan csodás csühögős-szörcsögős hangjától már akkor fájó búcsút kellett vennünk, amikor a modellváltásnál turbóra bízták az addig a kompresszortól kapott légtöbbletet. A Countryman erre nyomokban sem emlékeztet - csendben lehet utazni benne, amiért a motortér szigetelése mellett a jól összerakott, nyöszörgéstől mentes beltér is okolható - ha sikerül olyan simaságú utat találni, amilyen az autópályákon kívül nem sok akad felénk.
Amint viszont egy közműcégek által gyakran feltárt majd visszaaszfaltozott, netán kátyús szakaszra érünk, vége a csöndnek: a futómű felől döbögést, az utasok felől pedig félőn könyörgő vagy dühösen utasító hangokat hallani. Ez nem az a legalább egy ember számára mulattató helyzet, amikor mindenki retteg a kocsiban, a vezető pedig vigyorog, nem, itt a vezetőnek se jó. A rossz utak ördöge a hatalmas, peres gumis (225/45 R18) kereket rángatva próbálja kicibálni a sofőr kezéből a kormányt, és két marok kell hozzá, hogy nyerjünk. Hasonló élményt korábban nem lehetett Miniben átélni, és nem baj, ha a jövőben sem válik márkajellemzővé.

A hátsó sorban is bőven elegendő a hely. Kétüléses kivitelnél jár a sín, amelyre pohár-, telefon- és szemüvegtartót is erősíthetünk. A hangulatvilágítás színe változtatható
Meghatározó stílusjegye úgyis van elég a mélyen angolból időközben vérbeli németté vált márkának. Hiába a zseniálisan, arányosan felpumpált forma, ezekből is vesztett valamit a Countryman. Erre már az ajtó kinyitásakor rájöhetünk: az ablakoknak ugyanis keretük van, ami visszalépésnek tűnhet, de ne felejtsük el, hogy a háromajtós hosszan hátranyúló, téglalap alakú ajtólemeze helyett a nagy Minié arányaiban rövidebb, négyzetes, ami így nem zavaró, keret nélküli ablakokkal viszont röhejes volna.
Szokatlan, hogy nem leülni kell, hanem beülni, és persze új élmény egy Miniben az is, hogy még jóval a vezető háta mögött is tart az autó, 4,1 méteres a teljes hossz, majd harminc centiméterrel több, mint a háromajtósé. Ennek megfelelő a helykínálat, hátul is, főleg, ha a tesztautóhoz hasonlóan csak két, különálló ülést szerelnek hátra. A maradék szélességet ilyenkor egy sín foglalja el, amelyre pohár-, szemüveg- és telefontartót is rögzíthetünk, és tologathatjuk rajta kedvünkre, akárcsak a szintén ezen a sínen futó első kartámaszt. Igény szerint a sín ötödik ülésre cserélhető.
|
Cikkajánló |
Ha megbarátkoztunk a "létezik Mini, amelyben hátul is elférni" elvvel, és körülnézünk, megint megdicsérhetjük a formatervezőket. A hatalmas középső óra és a két légbefúvó alkotta tökéletes Miki egér-fej egyedi Countryman-jellemző, de a hangulat mindenkinek ismerős, aki járt már BMW-féle Mini belsejében. Eltérések persze vannak: a jellegzetes, inkább mutatós, mint praktikus kapcsolótüske sor alá újabb, nyomógombos sor került, az immár négy mozgatható ablak mindegyikét a tüskékkel lehet vezérelni - szép feladat menet közben eltalálni a megfelelőt. Egyértelműen pozitív viszont, hogy a hátsó ajtókra is ugyanilyen krómozott pöckök kerültek a minden autóban unalmas billenőkapcsolók helyett.
Szintén minis jegy a meredek szélvédő, amely éppúgy nyaktekerésre kényszeríti az út fölé lógó jelzőlámpa alá gurulót, ahogyan a háromajtós Mini. Ennél zavaróbb, hogy fordos módszerrel, fűtőszálakkal páramentesíthető, ami hatékony, a szálak viszont vékonyságuk ellenére láthatók, este különösen zavartak a másképp törő fények. Hasonlóan kritizálható részlet a kézifékkar: a repülőgép-gázkarhoz hasonló eszköz kioldógombja alul van, ott, ahol megfogjuk behúzáskor, így viszont nem lehet rendesen megrántani, hiszen folyamatosan nyomjuk.

Csak véletlen lenne a hasonlóság? Gondolkodjunk csak: hogy is hívják Miki egér barátnőjét?
A bosszantó apróságok ellenére - jóindulatúan feltételezzük, hogy kisebb, kevésbé peres gumikkal a futómű-probléma megszűnik - könnyű megszeretni a dinamikájához képest takarékos és a bágyadtautó-masszából kiemelkedő Countrymant. Akkor már csak pénz kell hozzá, nem kevés: több mint hatmillió forint a legolcsóbb Countryman (az elsőkerék-hajtású, 90 lóerős One), a Cooper S ALL4 Countryman alapára majdnem nyolc és félmillió, az extrákkal zsúfolt tesztkocsi ára tízmillió fölé csúszott. Lesznek, akiknek ér ennyit a legnagyobb Mini személyisége.
|
Műszaki adatok - Mini Cooper S Countryman ALL4 automata |
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?