Kétliteres, benzines turbómotorral járt nálunk legutóbb egy 9-5-ös Saab, amelynek az volt az érdekessége, hogy gyárilag felkészítették az E85 jelzésű bioetanol elfüstölésére is. Ennek nagy előnye, hogy jóval olcsóbban tankolhatunk, kár, hogy az etanol árelőnyét a motor nagyrészt megeszi.
![Fotó: Hirling Bálint [origo] Fotó: Hirling Bálint [origo]](http://static3.origos.hu/i/1102/20110204saab95bio9.jpg)
Magyarországon 2007 óta kaphatók bioetanollal is működő Saabok
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A skandinávok valamiért megvesznek a bioetanolért, így nem csoda, hogy az e téren leginkább élenjáró autómárka a Saab, annak ellenére is, hogy nemrégiben majdnem megszűnt a svéd cég, amelyet végül némi kavarás után a holland Spyker sportautógyár vett meg. Az etanolnak több előnye is van az egyre drágább benzinhez képest, az egyik legfontosabb, hogy jelenleg mintegy száz forinttal olcsóbb literje, mint a 95-ös benziné, jobb hatásfokkal ég el, így tisztábban üzemel vele az autó, amely kevesebb a szén-dioxidot ereget a levegőbe, mintha benzint égetne el.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static5.origos.hu/i/1102/20110204saab95bio1.jpg)
A műszaki alapokat az Opel Insigniától kapta, ám annál jóval hosszabb a 9-5-ös Saab
Sajnos némi hátránya is van a dolognak: mivel az alkoholnak a benzinhez képest kisebb az energiatartalma, így többet kell belőle a motorba juttatni hasonló teljesítményhez, ami azt jelenti, hogy etanollal durván 20-25 százalékkal nőhet a fogyasztás. Az etanol egy másik - óriási vitákat kiváltó - hátrányaként azt emlegetik, hogy előállítása - egyes számítások szerint - gazdaságtalan, így mindenki akkor járna a legjobban, ha a növényi alapanyagot inkább elégetnék, és így például áramot állítanának elő. (Erről a témáról részletesebben a Cefrét a motornak című keretesünkben lehet olvasni.)
|
Cikkajánló |
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static2.origos.hu/i/1102/20110204saab95bio3.jpg)
Remek darab az Opeltől származó kétliteres turbómotor, de az etanoltól még inkább megnő az étvágya
A 9-5-ös BioPower műszakilag gyakorlatilag megegyezik a hagyományos, kétliteres turbóval, a különbség annyi, hogy egy új motorvezérlő programot írtak hozzá (amely kezeli az etanol hidegindítási nehézségeit és a keverékképzést), valamint egy üzemanyag-mérő szondát is kapott, amely az etanol és a benzin arányát figyeli a tankban. Ennek az eredményét egyébként mi is folyamatosan nyomon követhetjük (számos egyéb paraméter mellett) a sebességmérő közepén lévő digitális kijelzőn. Eszerint, amikor átvettük a tesztautót, mintegy 86 százalékban lötyögött a tankjában etanol, így a tesztút nagyjából az alkoholos üzem eredményét hozta ki.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static8.origos.hu/i/1102/20110204saab95bio2.jpg)
A BioPower-kivitel szervizciklusa megegyezik a normál benzinesével, azaz 30 ezer kilométer
A dízelmotoroknál csak az etanollal teletankolt autók utálják jobban a nagy hideget, konkrétan nem indulnának el, ha nem lenne ez E85-ben mintegy 15 százaléknyi benzin és egy okos motorvezérlő elektronika, amely feldúsítja a keveréket. A teszthét alatt gyakorlatilag nem ment nulla fok fölé a hőmérséklet, ami finoman szólva sem kedvezett a Saabunknak, amely ennek ellenére mindig azonnal és gond nélkül beindult. Mint a 9-5-ös számos műszaki eleme, az 1998 köbcentiméteres, közvetlen befecskendezéses turbómotor is az Opeltől származik, és nyugodtan rásüthetjük a gyöngyszem jelzőt, mert elképesztően finoman jár és adja le a 220 lóerős teljesítményét.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static1.origos.hu/i/1102/20110204saab95bio7.jpg)
Ilyen ijesztő számok jelennek meg átlagfogyasztásnak a rövid városi utak alkalmával
Ez az erő pont elég a közel ötméteres és majd 1,8 tonnás test mozgatásához, egy percig sem érezzük, hogy kirántja a kezünkből a kormányt, de azt sem, hogy lomhák lennénk, egyszerűen és szinte hangtalanul teszi a dolgát a remek turbómotor, tökéletesen illik az autó karakteréhez. Ugyancsak nagyon jól szerepelt tesztautónk opcionális, hatfokozatú váltója is, amely minimális késlekedéssel, de annál észrevétlenebbül dolgozott.
|
Cefrét a motornak Az etanol (etil-alkohol, borszesz, C2H5OH) színtelen, jellegzetes szagú és ízű, éghető folyadék. Az etanolt a köznapi nyelvben legtöbbször egyszerűen alkoholként emlegetjük, mivel kémiailag az alkoholok közé tartozik, mint a metanol vagy a propanol. A kutaknál is kapható E85 jelzésű üzemanyag 85 százalék etanolt és 15 százalék benzint tartalmaz, egyelőre csak a benzin részét terheli jövedéki adó. A bioetanolt Európában főleg cukorrépából, búzából vagy kukoricából, Észak-Amerikában kukoricából és búzából, Dél-Amerikában pedig a cukornádból készítik, rövidesen várhatóak viszont az úgynevezett "második generációs" megoldások is, amelyek lényege, hogy mezőgazdasági melléktermékekből (pl. kukoricaszárból vagy más, cellulóztartalmú hulladékból) nyerik az etanolt. Előállítása hasonlatos a pálinka vagy bármely lepárlással készült alkohol elkészítéséhez. Ha kukorica az alapanyag, akkor egy liter etanol előállításához nagyjából két kilogramm kukoricára van szükség, bár ez függ a gyártási folyamattól és az alapanyag keményítőtartalmától is.
Az energiaiparban egymásnak feszülő érdekek miatt az etanolt, mint közvetlen felhasználású üzemanyagot sok kritika is éri, a legtöbb eddig publikált tanulmány azt állítja, hogy gazdaságtalan biomasszából etanolt gyártani, és sokkal hatékonyabb, ha elektromos áramot állítanak elő a növényi alapanyag elégetésével. Legutóbb Chris Field, a Stanford Egyetem biológia-professzora hasonlította össze az elektromos és etanolos autók hatásfokát. A Science magazinban megjelent tanulmány szerint annyi elektromosságot lehet termelni egy holdnyi erdő vagy különböző haszonnövény-termés elégetéséből, amely egy kis elektromos szabadidő-autót 22 400 kilométeren át képes hajtani. Ezzel szemben, ha ugyanebből a mennyiségű biomasszából etanolt készítenek, a számítás alapját jelentő autó már csak 14 400 kilométert lenne képes megtenni. Mindezek ellenére az igazságot elég nehéz tisztán látni abban a harcban, amelyet az elektromos és hibrid, illetve bioüzemanyagos autók támogatói folytatnak egymással. Ha egy tanulmány azt állítja, érdemesebb a villanyautókra építeni, szinte biztosan jön egy másik, amely a bioetanolos vagy biodízeles modelleket hozza ki győztesnek. |
Sajnos a nagy hideg és a túlnyomórészt városi használat a fogyasztásra is nagy hatással volt: a 9-5-ös úgy evett meg simán 16-17 liter etanolt, hogy kifejezetten visszafogottan közlekedtünk vele. Ez egyébként meglepően közel van a gyár által megadott értékhez, annak ellenére is, hogy csak benzines fogyasztási adatokat adott meg a Saab, ami jelen esetben 13,5 liter városban. Ha erre még rászámoljuk azt a húsz százalékot, amennyivel az etanollal többet fogyaszt a motor, akkor máris helyben is vagyunk, csak ezzel gyakorlatilag elég az etanol árelőnye a benzinhez képest.
![Fotó: Hirling Bálint [origo] Fotó: Hirling Bálint [origo]](http://static2.origos.hu/i/1102/20110204saab95bio10.jpg)
300 ezer forint a BioPower kivitel felára a normál benzineshez képest
Bár tesztautónk 12,13 milliós alapárát (Vector-felszereltséggel és automata váltóval) figyelembe véve, elhanyagolhatónak mondható a BioPower kivitel 300 ezer forintos felára, ám ez is csak egy olyan tényező, amely sok tízezer használati kilométerrel kitolja azt a pontot, hogy megérje ilyen autót venni. Ennek tudatában a 9-5 BioPower változata továbbra is azoknak lehet ideális választás, akik nem az üzemanyagon akarnak spórolni, hanem sokkal inkább a kisebb szén-dioxid-kibocsátás és a környezettudatosabb autózás a céljuk. Svédországban sokan tudnak és akarnak erre áldozni, nálunk azonban ez olyan sokadrangú szempont autóvásárlásnál, ami borítékolja, hogy nem lesz nagy tolongás a BioPower Saabok körül.
|
Műszaki adatok - Saab 9-5 2.0 T BioPower |
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?