Megint a Focusban - Ford Focus-menetpróba

Ford Focus 2011
Vágólapra másolva!
Formájával nem, de extrafelszereléseinek sorával újat hozott a kategóriába a nálunk is népszerű, de immár világautóként emlegetett Ford Focus harmadik generációja. A menetpróbán arra voltunk kiváncsiak, továbbra is a Focus lesz-e a kompaktok között az egyik legélvezetesebb.
Vágólapra másolva!

Fotó: Páder Sándor [origo]
Sötét színben, amikor nem elég feltűnőek a lökhárító légbeömlő nyílásai, elég unalmas a formája
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Mi a garanciája annak, hogy egy típus sikeres világautó legyen? Sok szempont mellett az is, hogy formája minden kontinensen elfogadható legyen, magyarul kerülni kell a túlzottan markáns karaktert, mert lehet, hogy megvesznek mondjuk érte az ázsiaiak, csak aztán például Európában nem kell senkinek.

A tavalyi Detroiti Autószalon sztárja - ahogyan arról már beszámoltunk -, a Ford Focus pedig nem csak a gyár történetének egyik legfontosabb modellje, ahogy azt Alan Mulally, a Ford elnök-vezérigazgatója mondta, hanem igazi világautó is. Több országban gyártják és 122-ben értékesítik majd.

Fotó: Páder Sándor [origo]
A legkarakteresebb stíluselem a hátsó lámpák alakja

Ha így nézzük, már nem tesszük szóvá, hogy a Focus harmadik generációja formáját illetően nem hoz semmi igazán újat, sőt, hálásak vagyunk a Darth Vader maszkjára emlékeztető hűtőrácsért, a hátsó lámpákért és a műszerfalért, amelyek együtt emelik ki a Focust a jellegtelen autók hosszú sorából. Akkor tehát ez egy átlagos kompakt?

Nem. Meglepő részletnél ugyanis jóval többet találni újdonságokból, olyanokból, amelyek felsőbb kategóriákban már léteznek, de a kompaktok között és a Focusban még évekre vannak a széleskörű elterjedéstől. Nagyobb és persze drágább autókban nem újdonság az aktív hűtőrács, amely csak akkor engedi beáramlani a levegőt, ha szükséges, egyébként a hűtőnyílások lezárásával csökkenti a légellenállást, ezáltal a fogyasztást és károsanyag-kibocsátást is - ez is egyike az új Focus extráinak. A Ford világautója nem csak figyelmezteti a vezetőt, ha a kocsi indexelés nélkül elhagyja a sávot, hanem a sávtartó automatának köszönhetően finoman vissza is kormányozza a járművet, ha szükséges. Szándékos sávváltásnál pedig szól, ha van valami a holttérben.

Forrás: Ford
A belső kevésbé kusza, mint az első generációé, de tetszetős, és minőségi anyagokból áll

Kapható adaptív tempomat, amely az előtte haladó jármű sebességét is figyeli, és kellően lassítva vagy gyorsítva igyekszik tartani a beprogramozott sebességet. Harmincas tempó alatt él a koccanásgátló, amely legfeljebb 15 km/órás sebességkülönbségnél akár meg is állítja a kocsit, ha mondjuk egy dugóban a vezető inkább a hifit piszkálja ahelyett, hogy az utat nézné. Éjjel sincs egyedül a sofőr a rá váró feladatokkal, amilyen például a távfény kapcsolgatása: az elektronika megteszi helyette.

A parkolássegítő nem csak segít kiválasztani a megfelelő méretű helyet, be is kormányozza a kocsit. És ha nagyon elkényelmesedik a vezető, már-már álomba szenderül, mert a Focus szinte mindent megcsinál helyette? A rendszer ezt is észreveszi, és figyelmeztet.

Fotó: Páder Sándor [origo]
Átlagos méretű utasoknak átlagos a belső helykínálat

Akit a viszonylag semleges külső nem győz meg, és kissé félve közelít a szürkének és unalmasnak vizionált belső felé, elégedetten sóhajthat fel, miután beült. Az első generációéhoz képest mondhatjuk ugyan átlagosnak a belteret, de ha eltekintünk ettől, az összhatás pozitív. Egyértelműen javult az anyaghasználat, a kemény műanyagok helyére kellemes tapintású bevonatok kerültek. A helykínálat elegendő, de nem több annál, a csomagtér 363 literes térfogatán is gúnyosan mosolyogna egy Renault Thalia tulajdonosa.

A Focust azonban nem a méretei miatt emlegették jó szívvel az autós újságírók megjelenése óta, hanem azért, mert az egyik, ha nem a legjobban, legélvezetesebben vezethető típus. Először a kétliteres, 163 lóerős, hatfokozatú manuális váltóval párosított dízel bizonyíthatta, megmaradt vagy odaveszett ez a harmadik generációval.

Fotó: Páder Sándor [origo]
363 literes a csomagtartó, a pereme alacsonyan van

Alacsonyabb fordulatszámon nem kimondottan érződött a motor ereje, ezért a kanyargós országutakon is inkább csak a harmadik-negyedik fokozatban lehetett élvezetesen autózni - a - tükörsima spanyol utakon tökéletesnek érződő - futómű, a közvetlen kormányzás és a pontosan adagolható fékek azonban így is mosolyt csaltak az arcomra. Határozottan érezni lehetett a Torque Vectoring Control nevű rendszer jótékony hatását: ez a "virtuális differenciálzár" a belső íven hajtott első kereket fékezi tempósabb, szűk kanyarnál.

Fotó: Páder Sándor [origo]
Táblafigyelő munka közben. A két mutatós óra között informálja a vezetőt

Közben lelkesen pásztázta a KRESZ-táblákat a közlekedésitábla-figyelő rendszer, amelyen nem fogtak ki a nem szabványos magasságban, csak ideiglenes kihelyezett táblák sem. Egy pihenőhely parkolójában próbáltuk ki az alacsony sebességnél előforduló koccanások megelőzésére szolgáló rendszert. Nekünk tizenöt km/órás sebességgel kellett az oszlopokból épített akadály felé menni - első próbálkozásra, ahogy több kollégám is, csak a vészvillogók tesztjéig jutottam, mert az utolsó pillanatban padlóig tapostam a fékpedált. A második kísérletnél már az elektronika dolgozott, sikerrel. Ha lesz nálunk ilyen tesztautó, a Volvo S60-ashoz hasonlóan keressük majd képességei határait.

Fotó: Páder Sándor [origo]
15 km/órás tempónál próbáltuk ki a koccanásgátlót. Működött

A sávelhagyásjelzőt és a sávtartó automatát már az 1,6 literes benzines EcoBoost turbómotorral és szintén hatfokozatú kézi váltóval szerelt Fordban tettük próbára (jól működött, kormányrezegtetéssel jelezte, ha átléptük a felfestést). A 182 lóerős motor is a magasabb fordulatszám-tartományokban érezteti erejét, a már dicsért váltó-kormányzás-futómű triónak köszönhetően persze ez egyáltalán nem okoz gondot, az ember már-már hot-hatchben érzi magát, nem családi használatú kompaktban.

Fotó: Páder Sándor [origo]
Az alapár a klímaberendezést sem tartalmazza

Magyarországra körülbelül másfél-két hónap múlva érkeznek meg az első harmadik generációs Ford Focusok. A legolcsóbb, Ambiante felszereltséggel 4,75 millió forintba kerül majd, légkondicionáló nélkül.