Kipróbáltuk a felfrissített Renault Scénicet, amely nem csak kívülről alakult át, de hamarosan már 1,2-es turbómotorral is kapható lesz.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](/i/1204/20120418-renault-scenic-scenic8.jpg)
Az orráról ismerhető fel a 2012-es Scénic
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Ennyi vevő nem tévedhet. Amióta 1996-ban megjelent a Renault Scénic első generációja 1996-ban (még Mégane Scénic néven), azóta ez a modell vezeti a kompakt buszlimuzinok eladási listáit 15 százalék körüli piaci részesedéssel, Magyarországon és Európában egyaránt. A három generációból összesen eddig négymillió talált gazdára, de legújabb, 2009-ben bemutatott nemzedék is már közel félmilliónál jár. Hiába fogyott jól, a Scénicet, és nyújtott változatát, a Grand Scénicet sem kerülhette el a modellfrissítés, ami a szokásos koreográfia szerint zajlott: átszabták a fényszórókat, kissé módosítottak a hátsó lámpák rajzolatán, új motorokat, felniket és új színárnyalatokat vezettek be, és a felszereltséget is gazdagították.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](/i/1204/20120418-renault-scenic-scenic6.jpg)
Krómcsíkot kapott a csomagtartó, változott a hátsó lámpák mintázata
Nehéz eldönteni, hogy a modellfrissítés előtt vagy után néz-e ki jobban a Scénic, mindenesetre a céljukat elérték a tervezők, a 2012-es Scénicet nem lehet összekeverni a korábbi változatokkal, feltéve, ha szemből nézzük. Bár az efféle autókat nem a szépségükért szokták vásárolni (gondoljunk csak a Chevrolet Orlando vagy a Ford Grand C-Max sikerére) a Renault kompakt busza mégis a csinosabbak közé tartozik kellemes arányaival és szépen kidolgozott részleteivel, talán csak a ködlámpa körül tekergő krómozott csík és a belé integrált LED-es nappali fény lépi át a jó ízlés határát.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](/i/1204/20120418-renault-scenic-scenic16.jpg)
A 20 centivel hosszabb Grand Scénic öt üléssel 150, hét üléssel 300 ezerrel drágább a Scénicnél
Belül bevezettek új színkombinációkat és pár új üléskárpitot, de a lényeg változatlan: szellős a helykínálat, nagyok az ablakfelületek, sok a tárolórekesz, puhák és kényelmesek az ülések. Jó variálhatóságával és kellemes tapintású anyagaival igazán felhasználóbarát a Scénic kabinja, valószínűleg ez az, ami a legtöbb vevőt meggyőzi. Meg kell jegyezni, hogy a hátsó három, külön mozgatható széket a testesebb felnőttek már kissé keskenynek találhatják, de ez minden hasonló buszlimuzinban így van. Megmaradt a középre helyezett folyadékkristályos kijelző, amely a sebességet, a fordulatszámot, az üzemanyagszintet és a fedélzeti számítógép információit mutatja. Kétségkívül látványos a megoldás, de nehezebb leolvasni, mint egy hagyományos műszerfalat, még úgy is, hogy a fordulatszámmérő analóg órát mintáz.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](/i/1204/20120418-renault-scenic-scenic14.jpg)
Zongoralakk-betétek jelentek meg, de fontosabb, hogy már könnyű kezelni a rádiót
Örömteli változás, hogy végre lecserélték a rádió kezelőfelületét, a régi legendásan nehezen használható volt a logikátlan működésével és az apró gombokkal, ennek vége, és végre már az USB-csatlakozó is minden felszereltségnél széria. Megjelent egy új felszereltség, a Bose, amely természetesen a Scénichez elérhető legjobb hifit tartalmazza a nevet adó gyártótól. Egyébként a legjobban felextrázott Initiale szinttől még csak annyiban tér el, hogy itt még felárat kérnek a navigációért (TomTom, 155 ezer forint), és az újonnan bevezetett Visio Systemért (100 ezer forint), amely a hangjelzéssel figyelmeztető sávelhagyás-jelző és az automata távolsági fényszóró együttes fedőneve a Renault szótárában. Mivel nappal vezettem a Scénicet, csak az előbbit próbálhattam ki, és jelentem működik: akárhányszor csak rámentem indexelés nélkül az elválasztó vonalra, mindig elkezdett bim-bammolni, de a kormányt és az ülést nem rezgette meg, mint más gyártóknál.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](/i/1204/20120418-renault-scenic-scenic13.jpg)
Egészen jól használható a Renault iDrive-ja, és a váltó is pontos
Átdolgozták a motorkínálatot is, az új motorok az Energy név alatt szivárognak be a kínálatba, közös jellemzőjük, hogy állítólag Forma-1-es motortervezők is segítettek a kifejlesztésükben. Már a Renault legnépszerűbb blokkja (tavaly minden harmadik Renault-t ezzel adták el), a 110 lóerős 1,5-ös dízelmotor is Energy-motor, mert megkapta azokat a változtatásokat (start-stop rendszer, fékenergia-visszatáplálás, csökkentett súrlódás, javított hőgazdálkodás, új szívórendszer turbó, és olajszivattyú, bővebben: lásd keretes), amelyek eddig a nemrég bevezetett 1,6-os dCi privilégiumának számítottak. Ettől az 1,5-ös dCi nyomatéka 240-ről 260 Nm-re nőtt, a fogyasztása viszont 15 százalékkal, 4,1 literre csökkent.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](/i/1204/20120418-renault-scenic-scenic11.jpg)
Hatalmas a hely, de a három különálló ülés kissé keskeny
Nagyobb testvérét, az 1,6-os, 130 lóerős dCI-t próbáltam ki a menetpróbán, amely ugyanolyan jó tette a dolgát, mint amikor a Nissan Qashqai-ban vezettem: halk, szinte rezgésmentes, és kis lökettérfogata ellenére szokatlanul erős, már 1500-as fordulattól lehet terhelni. 130 lóerős teljesítménye és 320 Nm-es nyomatéka miatt a Renault le is váltotta vele az ősrégi 1,9-es blokkot, ami mindenképp jó döntésnek tűnik, már csak a 20 százalékkal alacsonyabb átlagfogyasztás (4,4 liter) miatt is.
A következő oldalon kiderül, mennyibe kerül az új Scénic
Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
Autós kártyák ászának született a legzöldebb Porsche: 270 km/h a végsebessége, miközben 3,1 liter az átlagfogyasztása. Sajnos a konnektorról tölthető luxushibrid nem ...
Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
Autós kártyák ászának született a legzöldebb Porsche: 270 km/h a végsebessége, miközben 3,1 liter az átlagfogyasztása. Sajnos a konnektorról tölthető luxushibrid nem ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Rosszaság - Mini Countryman Cooper SD All4-teszt
Nem elég, hogy sportos kisautóból jókora dízel-automata szabadidő-autóvá változott a Mini, csupán egyetlen jó tulajdonsága van, az viszont bőven elég, hogy bárkit ...
Két dudás egy csárdában - Fiat 500 vs. Opel Adam
Casanova hódító hadjárata semmi ahhoz képest, amilyen könnyedséggel a Fiat 500-as elcsavarja a nők fejét, de kemény kihívója akadt: az Opel Adam szemérmetlenül csábít ...
Itt az új csúcs-Mercedes
Szinte mindent lehetett már tudni róla, de hivatalos képeken eddig nem volt látható. Bemutatkozott az új Mercedes-Benz S osztály (W222).
Autózással megspórolható a MÁV jegyáremelése
A Volánbusz tavaly szeptemberi távolsági felárának példáját követve május 15-től gyorsvonati pótdíj néven emeli a vonatjegyek árát a MÁV. Utánajártunk, milyen ...
Mázli, hogy marha jól néz ki - Mercedes-Benz A osztály 180-teszt
Az előző A osztály után valóságos felüdülés ránézni az újra, a bevállalós formaterv után forgolódnak is rendesen. Kár, hogy a belső elbírt volna még egy kis munkát, és ...
Magyarország legőrültebb járműve
Egy békés családi Chevrolet és egy katonai teherautó románcából született, kombájnkerekeken gördül, minden útjába álló akadályt eltipor. Kipróbáltuk, milyen érzés ...
A Ford válasza a Bogárra - Taunus 12m (1966) veterán teszt
A Ford ezzel az autóval akarta megállítani Amerikában a Volkswagen Bogár térhódítását az olcsó kisautók piacán, de nem igazán jött be az elképzelés, ezért fogták a ...
Csak a fejedre vigyázz! - Mercedes-Benz CLA-menetpróba
A kizárólag Kecskeméten készülő négyajtós Merci esetében a látványos formaterv fontosabb volt a praktikumnál. A CLA szerencsére vezetési élménnyel kompenzál, pályán sem ...
Képzelt riport egy autóvásárlásról - Audi S6 teszt
Három tagbaszakadt maffiózót nem könnyű rábeszélni egy sportlimuzinra, ha egyszer oda a legendás Lamborghini-motor, és még a lóerő háborúban is vesztésre áll, de egy ...
Melyik autóé a legjobb menetstabilizáló?
Tízautós összehasonlító teszten vizsgálta az auto, motor und sport, hogy melyik gyártó menetstabilizáló elektronikája a legbiztonságosabb. Az Audi kiemelkedett a ...
A Google hadserege
A néhány hete indult Google Street View nevű szolgáltatásával szinte egész Magyarországot be lehet barangolni virtuálisan. Utánajártunk, hogy milyen autókkal és ...
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.