Tanulópénz - Audi A6 Hybrid-teszt

Audi A6 Hybrid
Vágólapra másolva!
Aki abban a tudatban él, hogy az Audik tökéletesek és a hibridek takarékosak, megnyugodhat, megtaláltuk a szabályt erősítő kivételt.
Vágólapra másolva!

Fotó: Balogh Bence
A legzöldebb A6-os ügyesen kíméli a környezetet, de nem elég takarékos
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Mi ez és mi az új benne?

Azon kívül, hogy egy Audi A6-os, nem más, mint egy beismerés, egy töredelmes vallomás. A németek mostanáig ellenezték a hibrideket. Ha spórolni akartak - és akartak, hiszen németek - a dízelekre szavaztak. Persze a háttérben foglalkoztak a kérdéssel, 1997-ben gyártottak is száz darabot az A4 Duóból, ami hiába volt az első európai, konnektoros dízel hibrid, ha az extra súly miatt több ment le a torkán, mint az 1.9 TDI-nek, és olyan drága volt, hogy valójában a gyáriak sem gondolták komolyan, hogy piacképes lesz. Akkor csak egy kísérlet volt, nem több.

Fotó: Balogh Bence
Fel kellett matricázni a tesztautót, mert nem látszik rajta, hogy hibrid

Lehet a válságra, az elfogyó olajra vagy a pingvinekre fogni, valójában a Lexus sikere lehetett a motiváció, hogy végül beadták a derekukat, és elkezdtek hibrideket gyártani. Utoljára a légzsák ellen hevesen kampányoló Lee Iacocca fordult ennyire szembe önmagával, amikor kénytelen volt nyilvánosan elismerni a tévedését. Most az Audi fontolta meg a dolgot, és jött rá, hogy mégis van valami a felkapott technológiában, ha más nem, legalább némi profit. Ennek szellemében készült el a hibrid A6-os, ami meg is látszik rajta.

Hogy néz ki?

Fotó: Balogh Bence
Valószínűleg örökké ugyanolyan elegánsnak és igényesnek látjuk majd

Prémium ellenfeleinek példáját követve az Audi is igyekezett minél kevesebbet mutatni zöld autója zöldségéből, mert fura dolog a környezettudatosság, természeténél fogva a gazdagok hobbija, de egy bizonyos szint fölött ők sem szeretnének egy űrjárgányban bohóckodni. Nem is változtattak semmit, még a dupla kipufogó is maradt, csak a "hybrid" logó utal rá, hogy A6-osunk más, mint a többi. Nagyjából ennyi a különbség használat közben is. Ez legalább olyan jó, mint rossz fényt vet rá. De mi van a szépen megmunkált lemezek alatt?

Műszaki tartalom

Fotó: Balogh Bence
Itt zsúfolódik a benzin- és a villanymotor, kár, hogy többet fogyaszt, mint egy dízel

A nagybetűs mérnökök kézenfekvő megoldást választottak. A 2.0 TFSI turbós benzines mellé, az orrába építették a villanymotort, csomagtartójába a lítium-ion akkupakkot, és a nyomatékváltó helyére azt az okos szerkezetet, ami kapcsolgat a pusztán elektromos és a benzines hajtás között, valamint kombinálni is képes a kettőt, hogy az A6-os vagány párhuzamos hibrid lehessen. Viszont sajnos nincs összkerékhajtás, ezért az első kerekek kénytelenek az aszfaltra zúdítani mind a 245 lóerőt és 450 Nm nyomatékot, amire a két motor együtt képes.

Bővebben...

Forrás: Audi
A képen is látszik, ez bizony nem quattro, pedig túl sok ennyi nyomaték az első tengelyre

A közvetlen befecskendezéses, változó szelepemeléses, 211 lóerős 2.0 TFSI turbós benzinest átalakították a hibrid rendszerhez. Nincs generátor, a főtengely csapágyazása, a turbófeltöltő és a motorvezérlés igazodik a folyamatosan váltakozó hajtási módokhoz. A nyolcfokozatú Tiptronicból elhagyták a nyomatékváltót, helyére került a lamellás tengelykapcsolóval leválasztható elektromotor, amely önindítóként és generátorként is működik. 54 lóerővel és 210 Nm nyomatékkal száll be a közös hajtásba, de önállóan is tudja mozgatni az autót. Akár 100 km/órás sebességre is gyorsíthatunk, de 60 km/órával is csak 3 km-t tehetünk meg zajtalanul az 1,3 kWh-ás, 72 cellából álló lítium-ion akkumulátor segítségével.



Milyen vezetni?

Fotó: Balogh Bence
Pár új gomb és egyedi műszer árulkodik a hibrid változatról, minden más ugyanaz

Emiatt szinte lehetetlen úgy elindulni, hogy ne pörögjenek ki a kerekek. Sportosnak tűnik, valójában pazarol, ami úgy hiányzik egy hibridnek, mint Obamának a Sandy. Aki ezt meg tudja szokni, szeretni fogja a hibrid A6-ost. Négyhengeres motorja a villanyos segítséggel csak úgy repíti, könnyed, precíz, élvezetes. Észrevétlen az átmenet a két motor között, fékjei nem bántóan szintetikusak, különösebb odafigyelés nélkül is vissza lehet tölteni az akkukat. Csak egy a baj, a beígért 6,4 helyett alig lehet nyolc liter alá vinni a fogyasztását.

Fotó: Balogh Bence
Háromféle hibridet is gyárt az Audi, Európában igazából egyikre sincs szüksége

Amikor végre elhisszük a fedélzeti komputernek, hogy tényleg ennyit fogyasztunk, elmúlik a varázs, pedig az elektromosan akár 100 km/h-ás sebességgel is száguldó A6-os több, mint az adókerülő, rásegítő hibridek. Már vezetés közben is gyanús, hogy ilyen rugalmassággal és 250 kg-os többlet súllyal, hogy a manóba lehet spórolni? Sehogy, és ezt az Audi is tudja, nekik ez nem más, mint egy új irány, megoldás a dízelgyűlő amerikaiaknak, fogódzkodó dízelpártiaknak, és presztízs a márkának.

Fotó: Balogh Bence
Dupla kipufogó és LED-es hátsó lámpa, presztízsveszteség nélkül járhatunk a hibriddel

Meg persze azoknak, akik vonzódnak a kütyükhöz, akik szeretnek hangtalanul, villanyosan suhanni, akik elnézegetik a műszerfalból előbújó kijelzőn, hogyan dolgozik a rendszer. Akik élvezik, hogy fordulatszám-tartománytól függetlenül gyorsíthatnak, és akik elég idealisták ahhoz, hogy büszkék legyenek néhány gramm ki nem pufogott szén-dioxidra és ki nem bocsátott decibelre. Ők jól érzik majd magukat benne. De miért ülnek bele egyáltalán egy 1,8 tonnás Audiba?

Milyen benne utazni?

Fotó: Balogh Bence
A csomagtartót elfoglaló akkumulátor megpecsételi az A6-os, mint utazóautó sorsát

Biztosan a kényelemért. Mindent tud, amiért az új A6-ost szeretjük, és odabent a fordulatszámmérőt helyettesítő műszer, valamint az akkuhűtő-nyílás kivételével nem is lehet észrevenni semmit. Viszont a raktérből akkora helyet rabol az akkucsomag, mintha magunkkal cipelnénk egy lézernyomtatót. Így az egész nem több mint 375 liter, majdnem mint az A3-asé, és rosszul pakolható, mert egy lépcsővel kell megküzdeni. Nagyobb utazásra tehát alkalmatlan, elsősorban városban működne, ha keveset enne, abban viszont bármelyik TDI jobb nála.

Megéri az árát?

Viccesnek tűnhet, hogy pont azoknak kínálják a spórolás lehetőségét, akik megengedhetnek maguknak egy A6-ost, de én elhiszem, hogy könnyebb eladni annak, akinél már ott a vételár jobbik fele. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy bárkinek is megérje az 5,8 milliós felárat egy multitronic váltós 2.0 TFSI-hez, vagy az 5,7 milliós pluszt egy 2.0 TDI-hez képest. Az árlistán csak az S6-os jön utána, még kedvencemet, a 313 lóerős 3.0 V6 TDI-t is egymillióval olcsóbban adják. Sajnos akkor sem térülne meg, ha beérné annyival, mint egy robogó.

Cikkajánló

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Audi A6
- menetpróba

Infiniti M35h
- menetpróba

Lexus GS 450h
- teszt



Összegzés

Fotó: Balogh Bence
Talán az egyetlen Audi, ami nem áll közel a tökéleteshez, a japánok előnyben vannak

Ezt is megértük, a tipródós hibavadászat korában az Audi piacra dob egy kifogásolható autót. Pedig a hibrid A6-os nem rossz kocsi, de a kifinomult technikai háttér mögött érezhető a zsigeri tiltakozás a hibridség ellen, ami nem is csoda, ha egyszer ott vannak a remek dízelek. Sajnos most nem sikerült ebből a konfigurációból többet kihozni. Ha spórolásra nem is, legalább arra jó, hogy lássuk, mennyit számít a Lexus GS450h-nak az évtizedes tapasztalat. Talán majd legközelebb összejön, csak ne mi, vevők fizessük meg a tanulópénzt.

Műszaki adatok - Audi A6 Hybrid

Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1984 cm3. Furat/löket: 82,5/92,8 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 155 kW (211 LE)/6000. Nyomaték: 350 Nm/1500-4200. Villanymotor: Teljesítmény: 40 kW(54 LE), Nyomaték: 210 Nm. Rendszerteljesítmény: 180 kW(245 LE). Nyomaték: 450 Nm. Sebességváltó: nyolcfokozatú automata. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4915/1874/1455 mm. Tengelytáv: 2912 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1627/1618 mm. Tömeg: 1845 kg. Terhelhetőség: 475 kg. Csomagtartó térfogata: 375 l. Üzemanyagtartály térfogata: 73 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 7,5 mp. Végsebesség: 240 km/óra. Átlagfogyasztás: 6,4 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 145 g/km. Tesztfogyasztás: 7,9 liter/100 km.