|
A TT felfrissítése jelentős vállalkozásnak számít az Audi életében, a jövőben ugyanis kettő helyett három karosszéria-változatban készül. A 2006-ban bemutatkozó Coupé után 2007-ben jön a Cabrio, majd 2008-ban egy kétajtós sportkombi Shooting Brake "kódnévvel". Utóbbi tervét a konszern vezetésének még jóvá kell hagynia, amennyiben ez megtörténik, 225 lóerős, háromliteres dízellel kerülhet piacra.
Jövőre érkezik még két összekerékhajtásos modell is, elsőként az A6 Allroad Quattro, amely koncepció formájában a Detroiti Autószalonon mutatkozott be. A szériaváltozat (amely csak egészen apró részletekben fog eltérni a tanulmánytól) "mindössze" negyven millió eurójába kerül az Audinak, az előd még 200 millióba volt.
A Q7, amelyet eddig Pikes Peak néven ismert a szakma, azok számára lehet ideális választás, akik egy igazi SUV-ot szeretnének maguknak, premierje ősszel, a Frankfurti Autószalonon lesz. A kereken öt méter hosszú Q7 kissé módosított Touareg-alapra épül (13 centivel növelték a tengelytávot), akár heten is elférnek benne, kezdetben pedig kizárólag nyolchengeres motorokkal lesz elérhető.
[origo]
|