|
A legelső bukólámpás MX-5-öst még 1989-ben mutatta be a Mazda, és akkoriban még a japán cég legtúlfűtöttebb marketingese sem gondolta volna, hogy néhány éven belül a világ legnagyobb darabszámában eladott roadsterévé válik az autó. A trükk pedig viszonylag egyszerű: végy egy klasszikus, orrmotoros, ponyvatetős angol sportautót és rakd össze úgy, hogy ne essen szét az első néhány ezer kilométer alatt. Szégyen ide vagy oda, az első MX-ös bizony a Lotus Elan lemásolásával született, így nem is csoda, hogy sokan csak úgy beszéltek róla, mint a "legjobb brit sportautóról, amit a japánok valaha is építettek".
Az autó alapkoncepciója annyira sikeresnek bizonyult, hogy az elmúlt 15 évben gyakorlatilag alig változott valami az autón, ami jó, azt nem szabad elrontani alapon. Első blikkre talán úgy tűnhet, hogy most se sokat változott az autó, azonban a Genfben debütáló MX-5-ös minden egyes csavarja más, mint az elődeié. Vadonatúj az alváz, továbbá merevebb anyagokat használtak a karosszéria megépítésekor, amelynek köszönhetően állítólag 47 százalékkal merevebb lett a konstrukció. Az autó hossza és szélessége egyébként 4-4 centiméterrel nyúlt meg, míg a tengelytáv 6,5 centiméterrel lett hosszabb.
Az MX-5-ös alapvető külső stílusjegyei nem változtak ugyan, de hosszasabb szemlélődés után feltűnhet, hogy eltűnt az elődmodell oldalán végigfutó hullámvonal és a motorháztető markáns ívelése. A fenti designelemek helyét egy torpedóformájú karosszéria és brutális kerékjárati ívek hivatottak kompenzálni. Ez utóbbiakban már óriási, 17-es felnik feszülnek, mintegy finoman utalva arra, hogy az MX-5-ös teljesítménye sem a régi. A két jelenlegi motor közül csak a nagyobbik, 1,8 literes találtatott méltónak, hogy bekerüljön az új kasztniba, ugyanis az 1,6-os blokk végleg kiesik a kínálatból. Ezt kompenzálandó egy 160 lóerős 2 literes motorral kerül az autó orrába, természetesen hosszában beépítve. A magyarországi importőr tájékoztatása szerint az új MX-5-öst ősztől lehet nálunk is megrendelni, áráról egyelőre nincs pontos információ.
[origo]
|