Mi az, hogy női autó?

2006.10.18. 12:07

Semmit sem tudunk a nőkről. Továbbra sem értjük a nőket. Ilyesmiket mondtunk/írtunk korábban, viszont elhatároztuk vasmarokkal, hogy amit lehet, kiderítünk. Hála a sok-sok, lelkiismeretesen kitöltött és visszaküldött kérdőívnek, már-már kapisgáljuk. Okuljanak velünk!

Először is gyors vállveregetés: nagyon bejött az ötlet, hogy töltessünk kérdőíveket a nőkkel. Százával küldték vissza a "tesztet" kedves megjegyzésekkel, szmájlikkal és mosolyogtató extra kérdésekkel fűszerezve, többen aggódásukat kifejezve, hogy remélik, "átmentek"...

Pedig mi nem vizsgáztatni akartunk, dehogy. Sokkal inkább azon volnánk, hogy értsük a nők lelkét, naná, hogy autós szemüvegen át. És aztán lehetőleg mindenki tanuljon belőle. Hölgyek, urak, az összes polgár- és sorstárs. És akkor jobb lesz a magyarnak az utakon (éljen a demagógia)!

Beépített nőnemű emberünk jogosítványszerző akcióját is ezért követjük figyelemmel. Reméljük, hamarosan arról számolhatunk be, hogy az egészségügyi vizsgát is gond nélkül letudta, sőt, már a forgalmi vizsga időpontja is megvan: október 31. Lélegzet-visszafojtva ülünk a tűkön.

Tehát: ez volt a kérdőív, és még egyszer: csak köszönni tudjuk a megannyi válaszlevelet. (Egyébként, ha lemaradt volna, töltse ki bátran, küldje ide!) Legutóbb a személyesen szerzett tapasztalatainkat közöltük a Továbbra sem értjük a nőket, még korábban a Semmit sem tudunk a nőkről című dolgozatunkban, most következzenek hát a kérdőívekből levontak:

1.: Mit nézel meg először egy kocsin?

Mit gondolhatnánk erre mi, férfiak? Hogy a színét. Vagy a formáját. Nos, utóbbival "nyertünk", legtöbben a formát, a dizájnt írták. A festés úgy minden tizedik válaszadónak fontos első blikkre. És már itt, kezdésként feltűnő, mennyien jönnek praktikus indíttatással: legyen ötajtós, nagy csomagtartós, stb.

2.: Mit teszel, ha kocsit akarsz venni?

Haha, nyilván pénzt kér apától, nem? Nem. Legalábbis a válaszok alapján nem ez az alap. Hanem a körülnézés, a tájékozódás a neten, utánaolvasás a tesztekben, mustra a kereskedésekben, egyáltalán, az utcán, illetve segítségkérés barátoktól, férjtől, szerelő-ismerőstől. De hiszen a férfi is így van ezzel, nem? Csak nem kérdezi meg anyát, maximum büdzséileg. Ha nem nála van a családi kassza kulcsa.

3.: Mit tartasz a legfontosabbnak (sorrendben)?

Itt támpontokat is adtunk: környezetvédelem, fogyasztás, szín, biztonság, variálhatóság, megbízhatóság, teljesítmény. Uraim, kéz a szívre: nálunk hányadik lenne a teljesítmény? Tuti dobogós. És szerintünk a nőknek mi kell? Már azon túl, hogy a többi csaj mit szól hozzá. Győzött a megbízhatóság és a biztonság. Magasan. Harmadik a fogyasztás, az egyebek a resztliben. Sajnos a környezetvédelem is. Szín? Visszautalva az első kérdésre: sehol...



Környezetvédelem annyira nem pálya, így a Prius se

4.: Mennyit szánnál autóra (Ft)?

Na ja, ez elég hülye megfogalmazás, de a lényeg, ami kiolvasható a válaszokból: a nők jóval racionálisabbak, mint a férfiak. Ha 10 pénzük van, nem költen(én)ek belőle 8-at vagy 9-et kedvencükre, az autóra. Más oldalról (és itt finoman olvasóink státuszát is jól kitudakoltuk): 2-3 millió forint az átlag.

5.: Milyen extrákat kérnél bele?

Előlegeztünk CD-t, mp3-at, klímát, ABS-t, több légzsákot, extra színt (ahh, a téves beidegződés...), központi zárat, kipörgésgátlót, kitörésgátlót, egyebet. Kitalálták már, nem? A több légzsák, az ABS meg a mindenféle gátlók vitték a prímet, azaz a biztonsági kütyük. A szín itt is lebőgött. Felejtsük végre el ezt a színizét! Az egyebek között a bőrkárpit, az ülésfűtés, a navigáció tűnt fel több helyen is, valamint olyan el nem képzelt, de abszolút praktikus tényezők, mint osztottan dönthető hátsó üléstámla vagy "beépített titánrúd" - ezen csöppet azért mosolyogtunk. De bizony, a váltózár is hasznos lehet.

Forrás: [origo]

A Hungaroring területén lévő Allianz Hungária Vezetéstechnikai Centrum területén speciális, kiscsoportos képzés folyik. A résztvevők - sőt még a gyakorlati oktatók is - mind nők. Az újdonság fedőneve: hölgykurzus.

6.: Szerinted megéri-e a jelet megfizetni a kocsi orrán (pl. BMW-t, Lexust venni)?

Na, erre (tán a nem mindenki számára egyértelmű megfogalmazás miatt is) érkezett pár olyan "megfejtés", amitől beestünk az asztal alá, például: "Igen, mert ha nincs rajta, az elcsúfítja az autót." Vagy: "Miért? Minden autónak van jel az orrán, nem? Ha nincs, az jelentheti, hogy törve volt az eleje, javították és nem tették vissza..." De voltak nagyon is logikus válaszok, és ez a kérdés rendesen megosztotta a tömeget. Kiderült, hogy sokak tényleg úgy gondolják: egyes márkajelek garanciát jelentenek a minőségre, így a pluszpénz remek befektetés. Mások szerint humbug, és azonos műszaki tartalom esetén simán az olcsóbb a jobb.



Nem biztos, hogy kell a presztízs

7.: Mennyit vezetsz havonta (km)?

Itt egyszerűen arra voltunk kíváncsiak, vajon jól látjuk-e, hogy a nők azért még mindig csúnyán el vannak nyomva, a férfi nem szívesen adja ki kezéből a volánt, meg ilyesmi. És igen, a válaszadók 90 %-a havonta maximum párszáz km-t vezet. Vagy még annyit sem, tisztelet a kivételnek.

8.: Szeretnél-e saját, női autót?

És akkor elérkeztünk a lényeghez. Persze, mindenki szeretne saját autót. De mi az, hogy női autó? Van ilyen? A nők többsége szerint nincs. Csak a férfiak meg a marketingesek és a píárosok lovagolnak ezen. Meg az újságírók. Szóval: egy autó vigyen el biztonságban innen oda, egy autó nem szórakozás, egy autóban férjen el minden és mindenki, ne kelljen hozzányúlni, javítani, a pasik különben is hülyék.

9.: Tudod-e, mekkora kiadás havonta egy kocsi (súlyadó, kötelező biztosítás, Casco, üzemanyag, karbantartás, hitel)?

És tudják. Mindent tudnak. Nem is ragoznánk. Tudják, és kész. Lassan tényleg rádöbbenünk, hogy ez a XXI. század.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK