Ferrari Dino 206 GT és 246 GT - Maranello pónija

2004.11.08. 14:10
Bár a Ferrari Dino 206 GT elbűvölte a márka iránt rajongókat és a szakembereket, egyúttal elképedést is kiváltott belőlük. Túl sok volt az új, a Ferraritól addig szokatlan megoldás. A Dino kulcsszereplővé lépett elő: a híres olasz sportkocsi-műhely történetének új korszakát kellett beharangoznia. A hatvanas évek meghatározó Ferrarijának történetével és egy rövid időre hazánkba látogató példánnyal Féjja Zsolt ismertet meg bennünket. Fotó: Papp Zoltán.
Kis Ferrari létrehozására számos terv született, azonban azok a négyhengeresek vagy nem érték meg a szériagyártást - mint egy, a Ferrari által kifejlesztett 850 cm3-es motorú sportkocsi -, vagy egy másik gyártó rövid ideig és kis darabszámban készítette őket, ilyen volt az ASA 1000. A Dino esetében a korábbiaknál többről volt szó: igazi Ferrarinak, tehát exkluzívnak és erősnek kellett lennie, ugyanakkor a nagy Ferrariknál olcsóbbnak is, hogy azok is megvásárolhassák, akik addig "csak" Porschét vehettek.

A maranellói hagyományoktól való eltérés rögtön az elnevezéssel kezdődött. A Dino név Enzo Ferrari 1957-ben elhunyt fiára, a Dinónak becézett Alfredóra emlékeztetett, a számozás pedig az ötvenes, hatvanas évek Formula-1-es Grand Prix futamain eredményes verseny-Ferrarikra utalt. A Ferrari addig utcai sportautóinál nem alkalmazta ezt az azonosítási módszert: a szám korábban egy henger térfogatát jelentette köbcentiméterben, a V12-es 250 GT összlökettérfogata tehát három liter. Esetünkben azonban az első két számjegy a teljes hengerűrtartalmat takarja, az utolsó pedig a hengerek számát - vagyis a 206 GT motorja kétliteres, hathengeres.

Szokatlan volt a motor elrendezése és a hengerek száma is: a Dinóig minden közúti Ferrarit az első fedél alatt lévő 12 hengeres motor hajtott. A 206 GT ezzel szemben megelégedett egy V6-os aggregáttal, amelyet a hátsó tengely előtt, keresztben szereltek be. A módosított koncepció természetesen a vonalvezetésre is hatott. A sportkocsik hosszú idő óta elfogadott formája - hosszú orr, rövid hátsórész, mint a Jaguar E-Type esetében - a középmotoros sportkocsik számára már nem volt alkalmazható. Ellenkezőleg: a hátsó tengely előtt fekvő motor ennek a szabálynak a megfordítását tette szükségessé, mert a karosszéria hátsó fele még hangsúlyosabb lett, mint egy farmotoros autónál. Mindezt a Pininfarinánál is tudomásul vették, és a tőlük megszokott módon kitűnő formát rajzoltak: a kocsi módosított arányai minden sportkocsi-rajongót lenyűgöztek. Egyszerre agresszív és harmonikus, az ebből adódó feszültség már álló helyzetben is dinamizmusra és mozgásra utal.

Előző
Következő