Kártyában is ütős - Facel Vega

Mi volt közös olyan különböző személyiségekben, mint a perzsa sah, Ringo Starr, Pablo Picasso, Stirling Moss vagy a filmdíva Ava Gardner? Csak egy dolog: mindannyian Facel Vega-tulajdonosok voltak. A francia luxuskocsik történetét Dieter Günther ásta elő. Fotó: Andreas Beyer.

Minden lelkes autórajongó, aki a hatvanas évek elején nőtt föl, még ma is tisztelettel emlékezik a hatalmas Facel Vega HK 500-ra. Az ok igen egyszerű: ez a rendkívüli kocsi minden autókvartettben szinte verhetetlen volt.

Nyolc henger (csak a Ferrari 250 GT-nek volt több), 220 km/h végsebesség (itt verte a Jaguar E-t és az Aston Martint) és 6286 köbcentis összlökettérfogat (ezen a ponton vetélkedett a Ford Thunderbirddel) voltak a HK 500 jellemzői, és még valami, ami a kártyában ugyancsak mindent vitt: 390 lóerő mozgatta a francia luxusautót. Nem árt persze tudni, hogy itt SAE lóerőről van szó, ám ez a fiatal kártyásoknak mindegy volt.

De álljunk csak meg egy pillanatra! Egyáltalán: helyesen szerepelt-e a HK 500 6,3 liter lökettérfogattal és 390 lóerővel? Vagy talán érdemtelen volt az ünnepelt autókvartett-győzelem? Nagyon úgy néz ki, hogy igen. Hiába beszélnek egyes források (mint a francia Auto, Moto, Rétro szaklap) arról, hogy a HK 500 karrierje vége felé a 6,3 literes gépben megvolt a 390 SAE lóerő, a valóságban nem így áll a dolog.

Egyvalakinek ezt okvetlenül tudnia kellett, s ez a valaki Jean Daninos volt. Mint a Facel alkotója és tulajdonosa minden dokumentációval rendelkezett. A Facel Vega - Excellence, HK 500, Facellia című könyvében precízen kifejtette: a HK 500-nak kizárólag két, 5,9 literes változata volt, a francia Pont-á-Mousson négyfokozatú, kézi kapcsolású, illetve a "Torqueflite" háromfokozatú, Chrysler gyártmányú automatikus váltóval szerelt. Utóbbi esetében a váltót a műszerfalról, nyomógombokkal lehetett vezérelni.

Mindkét változathoz az akkoriban rendkívüli mértékben favorizált, hatalmas "Hemi" motor szolgáltatta az erőt. Ez a Chrysler-motor az amerikai Nascar versenyeken szabályszerűen tarolt, és számos, sportos luxuskocsit gyártó európai cégnek jól jött, hogy ez a szürkeöntvény szörnyeteg viszonylag olcsón elérhető.

A Bristol éppúgy használta, mint a Jensen vagy a Facel, amelybe egy kifejezetten a franciáknak felpiszkált kivitelt, a Typhoonnak nevezett erőforrást építettek (a belső használatban Ty6 jelzéssel). A motor elnevezésére okot adó félgömb alakú égésterek mellett egy központi elhelyezésű bütyköstengely - amely nyomórudak és szelepemelők segítségével működtette a V-alakban függő szelepeket -, valamint 10-es sűrítés tartozott a fő jellemzők közé.

Az aggregát az 5907 köbcenti összlökettérfogatból nemcsak hatalmas forgatónyomatékot, hanem szédületes teljesítményt is (330 SAE lóerő az automata váltós járműnél, 360 SAE lóerő a mechanikus váltósnál) nyújtott. A különbség azon múlt, hogy egy vagy két négytorkú Carter porlasztót szereltek fel. Nem rossz! A 6,3 literes, 390 lóerős változat (TyphoonTY7) azonban a HK 500-utód Facel II. motorja volt.